Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek pénteken a vártnál sokkal jobb májusi foglalkoztatottsági adatoknak köszönhetően.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 2,11 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,65 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,91 százalékos pluszban indította a kereskedést.
Az elemzői várakozásokra rácáfolva nem csökkent, hanem erőteljesen, több mint 2,5 millióval emelkedett a foglalkoztatottak száma májusban, ami erősíti azokat a reményeket, hogy a koronavírus-járvány által megbénított gazdaság a szigorú korlátozások feloldása után gyorsan talpra áll. A munkanélküliségi ráta az előző havi 14,7 százalékról 13,3 százalékra mérséklődött májusban, ami jóval kedvezőbb az elemzők által várt 19,8 százaléknál.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1321 dollárt adtak, 0,18 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,47 százalékkal drágult a dollár, 109,64 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.
Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,83 százalékos pluszban, 41,92 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 3,90 százalékos nyereségben, 38,87 dolláron forgott fél négykor.
Csütörtökön vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,05 százalékkal, 26 281,82 pontra emelkedett, míg az S&P 500-as index 0,34 százalékkal, 3112,35 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,69 százalékkal, 9615,81 pontra csökkent.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
