Katonaorvosokat és egészségügyi felszelést szállító orosz Il-76-os szállítógépek indultak el vasárnap a Moszkva melletti Cskalovóvól a Rómához közeli Pratica di Mare-i olasz katonai reptérre.
A segítségnyújtásra Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, miután szombaton telefonon beszélt Giuseppe Conte olasz kormányfővel a járványhelyzetről. Sojgu ezt követően eszmecserét folytatott Lorenzo Guerinivel, az olasz védelmi tárca vezetőjével.
A cskalovszkiji repülőtéren vasárnapra kilenc Il-76-os repülőgépet vontak össze, amelyek közül délutánig három szállt fel Olaszország felé.
A repülőgépekkel nyolc mozgatható katonai ápolóbrigádot, mintegy 100, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező virológiai és járványügyi szakembert, mobil jármű- és terep fertőtlenítést végző eszközöket – amelyekre oroszul, angolul és olaszul az „Oroszországból szeretettel” felirat került -, valamint orvosi műszereket küldenek Olaszországba.
A világon jelenleg Olaszországban a legsúlyosabb a járványhelyzet. Szombaton minden eddiginél többen, 793-an haltak meg az új koronavírus miatt, s ezzel 4825-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legnagyobb mértékben, 4821-gyel nőtt. A gyógyultakat és a halottakat is figyelembe véve a diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi egy hónap alatt 53 571-re emelkedett. A jelenleg beteg 42 681 emberből több mint 20 ezer szorul kórházi kezelésre, 7 százalékukat intenzív osztályon ápolják.
Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vasárnapi tájékoztatása szerint Oroszországban eddig 104 477 embert tartottak orvosi felügyelet alatt, akik közül pénteken 52 747-en továbbra is kontroll alatt maradtak. Szombatig azt országban 163 529 laboratóriumi tesztet végeztek el.
A Roszaviacija orosz légiközlekedési ügynökség bejelentette, hogy Oroszország hétfőtől minimálisra csökkenti a légiforgalmat a külvilággal. A leállás alól kivételt képez néhány Moszkvából más fővárosba, illetve Isztambulba és New Yorkba közeledő járat, valamint a külföldön rekedt orosz állampolgárokért elküldendő charter utasszállító.
Az Aeroflot gépei hétfőtől április 30-ig nem közlekednek a Moszkva-Budapest-Moszkva útvonalon.
A nap folyamán a cseh kormány is bejelentette, mintegy százezer szájmaszkot és légzőkészüléket küld Olaszországba(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
