Sikeresen indult hétfőn az azonnali átutalási rendszer, amely dinamizálja a magyar gazdaságot – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján Budapesten Patai Mihály, a jegybank alelnöke.
A szakemberek az elmúlt órákban is tökéletesítették a rendszert, amelyhez a világon egyedülálló módon minden pénzintézet csatlakozott – hangsúlyozta. Patai Mihály szerint az azonnali átutalás akkor fog igazán kiteljesedni, ha az abban rejlő lehetőségeket minden ügyfél tudatosan használja majd. Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója közölte, hogy a hétfői átutalások majdnem fele már az azonnali rendszeren ment keresztül.
A gyorsabb tranzakciók – mint fogalmazott – nem csupán a lakossági ügyfelek számára előnyösek, hiszen javul a gazdaság és a bankok versenyképessége is. A vállalatoknak kedvez emellett, hogy szeptember 1-től azonnali átutalással lehet majd küldeni a kötegelt tranzakciókat is – közölte. Az igazgató a hosszabb távú fejlesztések közül kiemelte, hogy 5 éven belül Magyarországon minden helyzetben lehet majd elektronikus megoldással fizetni. Várakozása szerint 2030-ra a jelenlegi 15-20 százalékról európai szinten is kiemelkedő arányt, akár 50 százalékot érhet el az elektronikus fizetések aránya. Sikeresnek értékelte az azonnali átutalási rendszer indulását a Magyar Bankszövetség elnöke is.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.