A külföldre utazó magyarok többsége utasbiztosítással indul útnak, 67 százalékuk minden esetben köt biztosítást, 19 százalékuk viszont csak hosszabb utazás esetében teszi meg ezt. Az előbbi az 50 éves korosztályra, utóbbi pedig a 30-asokra jellemző leginkább – derül ki a K&H felméréséből.
A K&H és a Free Association közvélemény-kutató cég reprezentatív felmérése a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban 500 fő vett részt, az adatfelvétel 2019. március 1. és 12. között zajlott.
Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint az utazók 79 százaléka használ internetes összehasonlító oldalakat, 65 százalék kéri ki rokonok véleményét, 50 százalék tájékozódik biztosítók honlapjáról is. A megkérdezettek 39 százaléka mindig ugyanazt a biztosítót, 38 százaléka mindig mást választ.
A K&H-nál 2019 első hat hónapjában több mint 22 ezer utasbiztosítást kötöttek, a díjbevétel pedig közel 9 százalékkal 149,4 millió forintra nőtt. Átlagosan egy-egy utas több mint 6500 forintért kötött utasbiztosítást, a társaság 2019 első félévében közel 59 millió forintot fizetett ki utasbiztosítási károkra.
Az aggodalmakat igazolja, hogy az elmúlt 3 évben külföldön nyaraló magyarok 12 százalékának lopták el a holmiját, vagy sérült a csomagja. Értékek elvesztése miatt 8 százalékukat érte kár. Minden 20. utazó szorult már sérülés miatt kórházi ellátásra.
Turista útra leginkább Ausztriába, Horvátországba, Szlovákiába és Olaszországba mennek a magyarok, ezek az országok a legnépszerűbb célpontok. Ha munkáról van szó, akkor változik a sorrend: Németország és Ausztria áll az élen, a harmadik helyen pedig holtversenyben szerepel Lengyelország és Szlovákia – olvasható a K&H kutatásában.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
