Március 8-án manapság virággal, csokoládéval és bókokkal kedveskedünk női ismerőseinknek, holott eredetileg ez a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos mozgalom napja volt. Azóta nagyot fordult a világ, és a nők üzleti életben betöltött szerepéhez kétség sem férhet. Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások arányát tekintve, miközben a Start it @K&H, hazánk vezető nagyvállalati inkubátora szerint ez az aktív részvétel a startupok esetében is megfigyelhető.
1917 óta ünneplik világszerte – Magyarországon pedig 1948 óta – március 8-án a nőket abból a célból, hogy kifejezzék a nők iránti tiszteletet és megbecsülést. A nőnap tehát eredetileg nem a virággal és csokoládéval kedveskedés napja volt, hanem a nők egyenjogúságáért és a szabad munkavállalásával kapcsolatos mozgalom ünnepe. A „gyengébbik nem” jelző így manapság már nem állja meg a helyét, hiszen a nők munkában betöltött szerepe és a női vállalkozások világszerte fejlődést mutatnak és kiemelkedő sikerek fűződnek hozzájuk. A női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások szempontjából Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a Mastercard Női Vállalkozói Index 57 országot vizsgáló listáján, annak köszönhetően, hogy hazánkban 28,1% ezen cégek aránya. A Start it @K&H, hazánk vezető nagyvállalati inkubátorának tapasztalatai szerint ugyanakkor a női vállalkozások aktív részvétele a startup közösségben is megfigyelhető, aminek hátterében az állhat, hogy a nők legalább olyan szívesen alapítanak vállalkozást és valósítják meg álmaikat, mint a férfiak.
Hátrányból előnyt kovácsolni
Mivel általánosságban a nők jobban tudnak kommunikálni-tárgyalni, kreatívak és empatikusak, egy startup működtetése során kiválóan tudják tehetségüket és képességeiket kamatoztatni. Ez pedig nagy előnyt jelenthet a mai világban, ahol a folyamatos üzleti és fogyasztói kommunikáció, az online jelenlét, a vizuális megjelenés és a kreatív tartalmak jelentősen hozzájárulnak egy cég sikerességéhez. A startupok esetében pedig ez fokozottan igaz, hiszen náluk jellemzően jóval rövidebb idő telik el az ötlettől a piacra lépésig.
Nőkből és férfiakból álló csapatok jelentkezését egyaránt várja március 20-ig a Start it @K&H inkubátorprogram az alábbi linken: startitkh.hu.
A Start it @K&H inkubátorról
A K&H több mint 30 éves szakmai hátterével olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. A Start it @K&H inkubátor az ingyenes irodai infrastruktúra és az inspiráló környezet mellett folyamatos képzést, dedikált iparági mentorokat és nemzetközi kapcsolatrendszert kínál a startupok igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2200 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
K&H Bank
- III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 286 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3 133 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 45,1 milliárd forint
K&H Biztosító
- III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,6 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 168,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
