Reggeli elemzés: RC – Érdekes a Telekom. Igazán megállíthatatlannak tűnik – 2019.01.30

Érdekes a Telekom. Igazán megállíthatatlannak tűnik. Tegnap sikerült a 470 forint feletti zárás is (470,5 forint). Az igazán elgondolkodtató, hogy az árfolyam ebben a magasságban tavaly februárban járt utoljára, közel egy éve. Osztalék? Valami készül…

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Reggel van ismét és a rádiót hallgatom. Zötykölődve a kocsiban nagy a csend hátul. Két Kislányom az út helyett a telefont bámulja, valami youtube mese jutott ma reggelre is. Beérek a Blahán található irodámba és a korai kezdés előtt, még egy kicsit hallgatom én is a youtube felvételeként a C-vitamin mindent meggyógyító hatását. Elhangzik, hogy a rák pszichoszomatikus betegség, tehát alapvetően lelki okokból fejlődik és megannyi egyéb okosság. Lelki okok. Biztosan igaz, hogy az ember egészségének nagyon komoly része függ attól, hogy a lelki tényezők miként állnak a kobakunkban. „Mert minden a fejben dől el”. Ehhez képest azt gondolom, hogy 54 évesen távozó Édesanyám alapvetően a napi 2 doboz piros Marlboro „áldozata” lett, amit 17 éves kora óta szívott. Nem kellemes témák ezek. A magyar lakosság 25 százaléka dohányzik, így jó eséllyel ma reggel sok százaknak írom: a második helyen tartózkodó tüdőrákos halálozási statisztika kilencven százalékáért felelős a dohányzás! Istenem, hogy szerettem a reggeli kávé mellé füstölögni. Régen volt, 13 éve, hogy a felnőttkorban rászokott szervezetemet leállítsam a cigarettáról. Azon gondolkodtam 13 éve, miközben hazafelé autóztam a belvárosi Equitas irodából, hogy a világ egyes részein a fakérget rágják, miközben én azon problémázom, hogy miként leszek képes leszokni a cigarettáról. Ez is régen volt. Biztosan helyes dolog vitaminokat szedni, de ne áltassuk magunkat: a beszedett vitaminok, gyógyszerek nem túl hatásosak napi két doboz cigi, 5 feles rövidital, degeszre zabált has és a megannyi más, „zűrös” kiegészítő ellensúlyozására. Sokan, köztük én is, így vélekedünk: inni, enni, dohányozni jó dolog. De életben maradni, nekem tutira sokkal fontosabb. Miért írom ma reggel mindezt? Mert eszembe jutott az Anyukám, aki az öt gyerekemből kettőt már sosem láthatott, aki mindössze 7 évvel volt idősebb, mint amennyi én most vagyok, amikor örökre lecsukta a szemét, elégedetlenül, bánatosan, mert nem érte meg az időskor nagymamai szépségeit. Senkinek nem akarom elrontani, ezt a mai reggelt, de jó reggelt(!), nem csak magunkért élünk e világban, a gyerekeinkért, a családunkért, a szeretteinkért, ha már magunk miatt mindegy is lenne a „nem mindegy”. ” Az agresszív kismalac kifogja az aranyhalat, mire az megszólal: – Teljesítem egy kívánságodat! – Rendben!Ne legyen benned szálka!” Semleges
Sok minden történt tegnap este Amerikában, de először is: közel sem lett annyira csúf a tőzsdei zárás, mint azt a határidős mutatok jelezték a tegnapi reggelen. A DOW enyhe pluszban zárt, az SP minimális, a Nasdaq közepes mínuszban.
Jelentett az APPLE. Nem haladta meg jelentős mértékben sem az eredmény, sem a bevétel a várakozásokat, mégis talán egy kicsit fellélegzett a piac, hogy nem érkeztek újabb megrázó hírek. Ugrott is 5 százalékot az utó-kereskedésben az APPLE árfolyama. ++
Újabb pofon a BREXIT törekvéseknek. A britek újratárgyalnák, az EU nem akarja újratárgyalni az EU-ból történő kilépés feltételrendszerét. PATT.
1315 dollár az arany árfolyama, kapaszkodik tovább az árfolyam a láthatatlan létrán. 1350 dollárnál sok minden eldőlhet.
Magyar Értékelés
Megint a csúcs szájából fordultunk vissza a tegnapi magyar tőzsdei kereskedésben. Nem akartuk teljesíteni a 277 pontos utat a csúcsra, helyette 41146 ponton zártunk, 186 pontos eséssel.
Érdekes a Telekom. Igazán megállíthatatlannak tűnik. Tegnap sikerült a 470 forint feletti zárás is (470,5 forint). Az igazán elgondolkodtató, hogy az árfolyam ebben a magasságban tavaly februárban járt utoljára, közel egy éve. Osztalék? Valami készül… ++
11650 forint lett a záróára az OTP részvénynek, nem akart tovább menetelni a bankpapír, maradt a tető közeli sávban.
A MOL sem bírta tartani egyelőre a 3300 forint feletti zónát. Inkább lefelé fordult, de érdemben nem távolodott el (3290 forint) és a kilátások is maradtak pozitívak a 3350 forint elérésére.
5820 forintos Richter zárás. A gyógyszergyártó kioldalaz az 5800 forintos szint közelében. Tegnap jelentett az Allergan. A Vraylar értékesítés (Richter Cariprazine) a 4. negyedévben 150 millió dollárra emelkedett, ami éves 71 százalékos, negyedéves 9 százalékos bővülésnek felel meg. A számok szépek, de egy részüket már árazta a piac. +
 

 

Indexek
S&P 500 2 640,00 (-3,85 -0.15%)
Dow Jones Ind 24 579,96 (51,74 0.21%)
DAX 11 218,83 (8,52 0.08%)
NIKKEI 20 664,64 (15,64 0.08%)

 

BÉT előző záró
BUX 41 146,00 (-186.31 -0.45%)
OTP 11 650 (-100 -0.85%)
MTELEKOM 471 (+5 +1.07%)
RICHTER 5 820 (-30 -0.51%)
MOL 3 290 (-8 -0.24%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top