Az Országgyűlés ötnapos ülést tart hétfőtől. A képviselők szerdától péntekig – a tervek szerint 30 órás időkeretben – véleményezhetik a kormány jövő évi költségvetési javaslatát, emellett öt órában vitathatják meg a 2019-es adóváltoztatási terveket.
Az ülés hétfőn 13 órakor a közelmúltban elhunyt Komor Sándor egykori MDF-es képviselőre történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezúttal is hétfőn hangzanak el.
Kedden reggel 8 órakor szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülésnap, majd hat kormányzati javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. Terítékre kerülhet például a belügyminiszternek Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről szóló indítványa, valamint a pénzügyminiszter szociális hozzájárulási adóról szóló előterjesztése. A kabinet jövő évi adóváltoztatási javaslatairól az utolsó napirendi pontban kezdődik általános vita, ötórás időkeretben.
A büdzséről szóló általános vita pénteken a kormány képviselőjének félórás zárszavával ér véget. Az Országgyűlés ezt követően – jövő heti ülésének utolsó napirendi pontjaként – a 2019-es költségvetést megalapozó törvénymódosításokat tárgyalja, előreláthatóan ötórás időkeretben.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
