A jó ötlet nem a kortól függ

Hány évesen vagyunk a legkreatívabbak? – ez persze számos tényezőtől függ, ám a húszas éveikben járó fiatalokra általánosságban jellemző, hogy egyéni megoldásokat keresnek. A Start it @K&H inkubátora, az AIESEC és az InCube ezért olyan kreatív egyetemistákat vár, akiknek igazán izgalmas ötletük van, és készek arra, hogy ezzel saját vállalkozói karrierjüket beindítsák.

 

A húszas éveikben járó fiatalokra kifejezetten jellemző, hogy egyedi látásmóddal rendelkeznek, és újszerű megközelítéssel szemlélik a mindennapi dolgokat. Ha pedig ehhez kreativitás is társul, akkor abból könnyen lehet valami olyan új, szokatlan összefüggéseket, megoldásokat kombináló ötlet, ami üzleti szempontból is gyümölcsöző lehet. A Start it @K&H inkubátor az AIESEC és az InCube diákszervezetekkel közösen ezért olyan programot indít a kreatív, vállalkozó szellemű, csapatban dolgozni tudó egyetemisták számára, amelynek során egy különleges ötletből akár saját vállalkozásukat is beindíthatják.

 

Az Idea to Business (I2B) program keretében a 24 legígéretesebb fiatal jelentkező kap meghívást, hogy részt vegyen azon az egynapos workshopon, ahol tapasztalt szakemberek vizsgálják meg ötletüket, és segítenek abban, hogy elképzelésüket miként lehet vállalkozássá formálni. A rendezvényen 4 fős csoportok dolgozzák majd ki részletesen az ötleteket, saját mentorok segítségével, majd a nap végén egy szakmai zsűri értékeli az eredményeket. Így a résztvevőknek lehetőségük van megtanulni azt, hogy egy innovatív, vállalkozásra érdemes megoldásból hogyan építhető fel működőképes vállalkozás, illetve hogy egy kreatív ötlet hogyan formálható valósággá egy jól szervezett csapat segítségével.

 

Jelentkezés: https://startitkh.hu/idea-to-business

Jelentkezési határidő: 2018. április 22. éjfél

 

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2 billió forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.

 

 

K&H Bank

  1. IV. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 268 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3015 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 41,8 milliárd forint

 

 

K&H Biztosító

  1. IV. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS, nem auditált): 14,4 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS, nem auditált): 167,5 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS t, nem auditált): 4,3 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS, nem auditált): 2,87 milliárd forint

 

Scroll To Top