A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse.
A kormányfő a Miniszterelnökségről úgy fogalmazott: szeretné átalakítani a kormány „agyközpontját”, másfajta vezetési szerkezetet kíván létrehozni. Ebben az ügyben már voltak és a hétvégén is lesznek komoly tárgyalásai – tette hozzá.
Orbán Viktor jelezte azt is, mielőbbi kormányalakításban érdekelt ő is és az ország is, a tárgyalások zajlanak, „gyorsan lesz új kormányunk”.
Attól viszont „óvnám magunkat” – mondta -, hogy új minisztériumok legyenek, mert ami bevált, azt nem kell megjavítani. Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel – közölte.
Célul tűzte továbbá, hogy a parlament – a korábbi évekhez hasonlóan – a nyári szünet előtt elfogadja a jövő évi büdzsét. A munkálatok állásáról már tárgyalt is Varga Mihállyal, akinek a jövőben is számít a munkájára, mert egy rendkívül tehetséges és tapasztalt miniszter – közölte.
A parlamenti választás eredményéről szólva úgy értékelt, a választók megerősítették az alapvető célokat, vagyis a gazdasági növekedést, a rendben lévő pénzügyeket, a teljes foglalkoztatottság elérését, a családok támogatását, a nyugdíjak értékének megőrzését, valamint a biztonság garantálását: „a bevándorláspolitikában ne engedjük Európában, Magyarország maradjon magyar ország”.
A miniszterelnök – jelezte – e „régi, változatlan célok” mellett új kormánystruktúrát tervez „nagy részben új emberekkel”.
„Nem a mostani kormány munkájának a folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak változatlanságot” – erősítette meg álláspontját a kormányfő.
(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
