Bitcoin: egyre többen állítják, hogy ez csak egy lufi, a mögöttes érték nulla. Most az Allianz jelentette ki, hogy a Bitcoin lufi hamarosan ki fog durranni. Nem is fest igazán szépen az árfolyam, berendezkedett a 8000 dollár környékére.
Reggeli elemzés
| Nemzetközi | Értékelés |
|---|---|
| Szóval ennek is vége, nem is örülök túlzottan. Jók ezek a négynapos hétvégék, még ha ilyen zimankósra is sikeredik, mint a mostani volt. Túl vagyunk a nagy magyar ünnepünkön és most nem jövök a Nagy Magyarok szövegeivel, meg idézetekkel, mert még azt mondják, húzok valamerre a választások előtt. Húznék én szívesen, de a választási pozíció helyett, valamilyen melegebb éghajlatra, egyre közelebb is egyre melegebbek az üdülési célpontok, amint haladunk kifelé a télből. Tervezni is kell, mert mindjárt itt a nyár. Idén nem csupán Horvátország kerül a célkeresztbe, hanem egy olasz-horvát út, először a csizma száránál négy nap, majd a horvátoknál hat nap. Jó is lesz, csak lenne már nyár. Addig is sok dolgunk van, például elgondolkodni azon, hogy miről szervezzünk Konferenciát az idei évben. Újra felhívnám mindenki figyelmét a „Bolond játékra”, amivel járnak az ingyen ársávok. Azt is megszeretném válaszolni, hogy miért a Randi használatért (minimum 3 kötés 3 hónap alatt) adjuk a 20 ingyen BÉT ársávot. Nos, azt gondoljuk, hogy leginkább az aktív kereskedéshez van szükség 20 ajánlati ársávra. Azt is gondoljuk, hogy aktív kereskedésre sokkal alkalmasabb a Randi, mint a Netboon, ezért próbáljuk megismertetni a Randi programot mindazokkal, akik aktívan szeretnének kereskedni. Ha valakit mélyebben érdekel a program és eltöltene nálunk egy órácskát a megismerésével, azt szeretettel várjuk egy előre megbeszélt időpontban. Egyeztetni itt lehet: info@randomcapital.hu . Hétfői fárasztásnak, a négy nap után megteszi: ” – Hány birkája van bácsikám? – kérdi egy fickó a birkapásztort. – 6724. – Hú, ez nagyon sok. Van valami trükkje a számolásnál? – Hogyne volna! Megszámolom a lábakat, és elosztom néggyel.” | Semleges |
| Két nap magyar tőzsde nélkül, miközben a külföldi tőzsdéken zajlott az élet. Ha az amerikai történéseket össze kell foglalni, akkor azt lehetne megemlíteni, hogy ebben a két napban küzdött a DOW 30 index a 25000 pont áttörésével, de csak nem sikeredett. Sem dráma, sem kitörő jókedv nem uralkodott a tőzsdéken. | + |
| Bitcoin: egyre többen állítják, hogy ez csak egy lufi, a mögöttes érték nulla. Most az Allianz jelentette ki, hogy a Bitcoin lufi hamarosan ki fog durranni. Nem is fest igazán szépen az árfolyam, berendezkedett a 8000 dollár környékére. | — |
| Rekord pénzbeáramlás az amerikai eszközökbe, a „még mindig szinte ingyen pénz” nem engedi el a piacokat. | + |
| 70 százalék feletti győzelmet arathatott Putyin az orosz választásokon. Ez megfelel a várakozásoknak. | Semleges |
| Magyar | Értékelés |
|---|---|
| BÉT: zárva voltunk a 4 napos ünnep miatt, az index értéke 38891 pont. | Semleges |
| OTP: Nem engedélyezte a román jegybank az OTP részesedés szerzését a Banca Romaneasca -ban. Már voltak előzetes negatív megjegyzések az OTP vezetőség részéről. | — |
| ESTMÉDIA: Megúszhatta a Társaság a csődöt, nem számolják fel a részvénytársaságot. | ++ |
| Indexek | |
|---|---|
| S&P 500 | N/A (N/A N/A%) |
| Dow Jones Ind | 24 946,51 (+72,85 +0,29%) |
| NASDAQ Comp | N/A (N/A N/A%) |
| DAX | 12 389,58 (+44,02 +0,36%) |
| NIKKEI 225 | N/A (N/A N/A%) |
| BÉT előző záró | |
|---|---|
| BUX | 38 891,24 (+0 +0%) |
| OTP | 11 730 (+0 +0%) |
| MTELEKOM | 444 (+0 +0%) |
| RICHTER | 5 570 (+0 +0%) |
| MOL | 3 012 (+0 +0%) |
Kapcsolat:
Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
