Éves szinten 44 százalékkal esett vissza az első negyedévben a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége, a cég honlapján nyilvánosságra hozott adatok szerint a január-márciusi időszakban az adózott nyereség 9,9 milliárd koronát tett ki.
A bevételek éves szinten 11 százalékkal, 53,2 milliárd koronára csökkentek.
A CEZ értékelése szerint ennek legfőbb oka az áram árának csökkenése, illetve az, hogy a tavalyi első negyedévben vezették be a cég könyvelésébe a Chvaletice erőmű eladásából származó bevételt, ami torzítja az összevetést. Nagymértékben csökkent az emissziós kvóták eladásából származó bevétel is.
A hivatalos közlemény szerint az CEZ az idén 27,5 milliárd korona körüli adózott nyereségre számít.
A CEZ menedzsmentje szerint az eredmény kielégítő. „Egyike vagyunk azon kevés európai energetikai csoportnak, amelynek besorolása a Standard&Poor’s hitelminősítő ügynökségnél megmaradt a legmagasabb A mínusz szinten, stabil kilátásokkal” – állítja Daniel Benes, a CEZ vezérigazgatója.
Megjegyezte: nagy siker, hogy a csoport adósságát az első három hónap alatt sikerült 9,4 milliárd koronával csökkenteni.
A CEZ az egyik legnagyobb közép-európai energetikai csoport. A részvények mintegy 70 százaléka a cseh állam tulajdonában van.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
