Ukrán-válság: Donyeck kormányzója megnevezte a tárgyalás feltételeit Kijevvel

Megnevezte a tárgyalás feltételeit Kijevvel a szeparatisták által kikiáltott „donyecki népköztársaság” kormányzója.

Pavlo Hubarev szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség idézte internetes oldalán kedden. Az interjúban a kormányzó kijelentette, hogy két feltétel teljesülése esetén kész tárgyalni Ukrajna leendő államfőjével, Petro Porosenkóval.
Kijevnek egyrészt el kell ismernie a donyecki népköztársaság függetlenségét. A másik feltétel az, hogy vonja ki a megyéből az ukrán hadsereg összes „megszálló egységét”.
Hubarev szerint amennyiben a kijevi hatóságok belegyeznek feltételeibe, akkor azok kiindulópontként szolgálhatnak, nem lesz szükség közvetítőkre.
A szakadár megye egy másik vezetője, Denisz Pusilin azt mondta, hogy kizárólag Oroszország közvetítésével hajlandóak tárgyalni Petro Porosenkóval. A közvetítés indokaként említette, hogy a megyében hadiállapot van, és Porosenko azt mondta, nem lesz vége a megyében folyó terrorellenes műveletnek. Terroristáknak fognak tekinteni  mindenkit, aki a népfelkelők védelmére kelt – hangsúlyozta Pusilin. Hozzátette: bármilyen párbeszéd kizárólag Oroszország közvetítésével képzelhető el, és Porosenkóval csupán a fogolycseréről, illetve a „megszálló csapatok” kivonásáról tárgyalnának.(MTI)

http://ria.ru/world/20140527/1009517812.html

Scroll To Top