A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 719,94 pontos, 1,66 százalékos csökkenéssel, 42 607,98 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 18,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a BUX index teljesen együtt mozgott az európai tőzsdékkel, és jelentős mínuszban zárta a kereskedést. Egyedül az OTP zárt nulla közelében, a legnagyobb vesztes a Mol, amely 4,5 százalékot esett. Hozzátette, az olajár 2 százalékos csökkenésével várható volt, hogy a magyar olajpapír ára tovább fog esni. A Richter 2,3 százalékos és a Magyar Telekom 1,6 százalékos esése is jelentős – mondta.
A vezető elemző szerint több dolog is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Európában csökkenő trendeket látni, és az amerikai piac is pirosban nyitott. A legfontosabb, hogy India több gyógyszer exportját is korlátozza, ami arra utal, hogy a Kínával folytatott gyógyszerkereskedelem is akadozhat, ami miatt az egész globális gyógyszerlánc elég jelentősen módosulhat, főleg, ha Kína is hasonló lépéseket fog bevezetni a közeljövőben. Erre mindenképpen érdemes lesz figyelni a következő napokban – jelezte. Eközben Kaliforniában válságállapotot jelentettek a koronavírus-járvány miatt, ami jelentősen rontotta a hangulatot a tőzsdéken, az Egyesült Államokban 2 százalék feletti, Európában 1,5 százalék feletti mínuszokat látni – mondta.
Az OTP-részvények 50 forinttal, 0,35 százalékkal 14 340 forintra erősödtek, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,57 százalékkal 406,50 forintra esett, forgalma 400,8 millió forint volt.
A Richter-papírok 165 forinttal, 2,34 százalékkal 6875 forintra gyengültek, forgalmuk 8,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3423,59 ponton zárt csütörtökön, ez 59,99 pontos, 1,72 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.(MTI)