Folytatódhat a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a hétfői kereskedésben az elemző szerint.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárja szerint a pénteki esést követően hétfőn is a negatív tartományban nyithat a hazai tőzsde, azonban nem lehet kizárni, hogy ezt követően javul a nemzetközi befektetői hangulat.
A vezető részvények közül az OTP grafikonján 11 200 forint közelében húzódik fontos támasz, amelyet a 11 000 forintos szint követ, felül pedig 11 500 forintnál található ellenállási szint. A Mol jegyzése letörte az 1900 forintos támaszát, így technikailag további csökkenés várható, a következő támaszok 1860, majd 1800 forintnál húzódnak. A Richter árfolyama jelentős csökkenést mutatott pénteken, amennyiben vissza tudna kapaszkodni a 6600 forintos szint fölé, pozitív korrekció jöhet, ellenkező esetben viszont a 6400 forintos támasz felé veheti az irányt. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos szintek között mozoghat.