Tőzsdenyitás előtt – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP árfolyamában 15 200 forintnál található a támasz és 15 850 forintnál az ellenállás, a Molnál ezek a szintek 2250 és 2300 forintnál húzódnak. A Magyar Telekom árfolyamában 400 forintnál van fontos támasz.
Az elemző felidézte, hogy a keddi kereskedésben negatív korrekció történt a BÉT-en, a vezető részvények közül erőteljes eladói nyomás alakult ki a Richter piacán. A gyógyszergyártó grafikonján 8 ezer forintnál húzódik egy lélektani támasz, melyet a 200 napos mozgóátlag követ 7700 forint alatt.
Arról is beszámolt, hogy kedden délután tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, amely a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatszinteken. A megjelent közleményben a jegybank jelezte, hogy az inflációs kilátásokat övező felfelé mutató kockázatok erősödtek. A nyersanyagárak és a nemzetközi szállítmányozás költségeinek tartós emelkedése magasabb külső inflációs környezetet eredményez. A hazai gazdaság gyors újraindulásával átmenetileg ismét fellépő keresleti-kínálati súrlódások, az egyes ágazatokban várhatóan újból szűkössé váló munkapiaci kapacitások az élénk bérdinamikával együtt az inflációs kockázatok növekedését okozzák. A monetáris tanács megerősítette, hogy az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében készen állnak a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására. A júniusi inflációs jelentés lesz kiemelt fontosságú, tehát a következő ülésen várható bejelentés – írta az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 631,72 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel, 45 765,15 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt. A Mol 20 forinttal, 0,88 százalékkal 2254 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 135 forinttal, 0,86 százalékkal 15 475 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 402 forintra erősödött, forgalma 208,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 3,38 százalékkal 8010 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top