Tőzsdei előrejelzés – Stagnáló nyitás után az amerikai adatok mozgathatják a piacot az elemző szerint

A csütörtöki záró szintek környékén nyithat a BUX a KBC elemzője szerint pénteken, aki arra számít, hogy délután az amerikai makroadatok mozgathatják az árfolyamokat.

Sándor Dávid, a KBC elemzője az európai határidős indexek alapján stagnáló nyitást vár a BÉT-en a hét utolsó kereskedési napján, majd arra számít, hogy délután az Egyesült Államokból érkező makroadatok mozgathatják az árfolyamokat.
A szakértő kifejtette: jelenleg “ki van hegyezve a piac” a makroadatokra, és a befektetők arra várnak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed eszközvásárlási programjának mérséklésébe kezd.
Sándor Dávid elmondta, hogy a magyar piacon a Mol és az Egis pénteken is tovább erősödhet; az olajár emelkedése kedvez a Mol-nak, míg az Egis – amely jelenleg alulárazott papír – erősödését közvetetten az segítheti, hogy a cég dél-koreai partnere nagyot emelkedett a csütörtöki kereskedésben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,90 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 18 633,55 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Mol 120 forinttal, 0,74 százalékkal 16 350 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,11 százalékkal 4680 forintra csökkent, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 328 forintot ért, forgalma 692,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott 34 000 forintot ért, a részvények forgalma 771,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 170,4 millió forintos forgalom mellett 500 forinttal, 2,38 százalékkal 21 485 forintra nőtt.(MTI)

Scroll To Top