Megijedtek az európai hivatalnokok A tegnapi nap fő témája az volt hogy az eurozóna hivatalnokai kísérletet tettek a közös deviza leértékelésére. Kezdetben az EU Bizottságának iparért felelős elnökhelyettese, Antonio Tajani elmondta, hogy a közös deviza 1,40-es szintje „árt Spanyolország, Olaszország, Franciaország és hosszú távon Németország gazdaságának”. Ez volt az első megjegyzés, amelyet az EU Bizottságától kaptunk az EUR/USD pár árfolyamát illetően.
IronFX napi elemzés:
•Nyomás alatt az EUR/USD pár, mivel az EU hivatalnokok leértékelik a devizát
- Az EU Bizottságának egyik hivatalnoka szerint az erős euró árt az európai országoknak
- A Bundesbank elnöke, Weidmann elmondta, hogy az EKB negatív kamatlábakat vezethet be az EUR árfolyamának megfékezésére
- Az EKB Tanácsának egy másik tagja szerint az EKB több intézkedést készít elő a defláció elkerülésére
•De a devizák figyelemre méltóan stabilak maradtak
- A volumen jócskán a normál érték alatt van a legtöbb devizapár esetében annak ellenére, hogy Ukrajnában zavargások voltak, változás állt be a Fed politikájával kapcsolatos nézetben, Kína strukturális változtatásokat hajt végre, Japánban pedig sikertelen Abe miniszterelnök politikája.
- A piac talán túlságosan is biztossá válik abban, hogy a központi bankok képesek uralni az eseményeket, különösen, mivel a központi bankok kezdik normalizálni politikájukat
•A RUB erősödött a legjobban
- Az orosz cégek rubelt vásárolnak az adófizetéshez
- Az orosz részvénypiacok felülmúlták az európai piacokat, mivel alábbhagytak a szankcióval kapcsolatos félelmek
•Ma:
- Eurozóna: Az áprilisi német GfK fogyasztói bizalmi index az előrejelzés szerint változatlan; Olaszország viszonteladói értékesítése és fogyasztói bizalmi indexe emelkedik
- USA: A tartós árucikkek rendelésállománya februárban várhatóan emelkedett, de a szállítást leszámítva az emelkedés üteme várhatóan lassul. Ez negatív hatást gyakorolhat az amerikai dollárra.
Részletes elemzés:
- Megijedtek az európai hivatalnokok A tegnapi nap fő témája az volt hogy az eurozóna hivatalnokai kísérletet tettek a közös deviza leértékelésére. Kezdetben az EU Bizottságának iparért felelős elnökhelyettese, Antonio Tajani elmondta, hogy a közös deviza 1,40-es szintje „árt Spanyolország, Olaszország, Franciaország és hosszú távon Németország gazdaságának”. Ez volt az első megjegyzés, amelyet az EU Bizottságától kaptunk az EUR/USD pár árfolyamát illetően. Ezután a Bundesbank elnöke és az EKB Kormányzótanácsának egyik tagja, Jens Weidmann elmondták, hogy a negatív kamatlábak jelentik az egyik lehetőséget a Bank számára a közös deviza további erősödésének megelőzésére, valamint hozzátették, hogy a mennyiségi könnyítés is szóba jöhet a defláció leküzdésére. Ez két okból kifolyólag jelentős: először is Weidmann a leginkább megszorítás-párti az EKB tagjai között, és ha már ő is aggályát fejezi ki, akkor az azt jelenti, hogy általános konszenzus van. Másodsorban ez alátámasztja az EKB elnöke, Draghi által tett megjegyzéseket, miszerint a deviza árfolyama – bár, komolyra fordítva a szót, nem az EKB célkitűzése – kezdi aggasztani a Bankot. Weidmann később elmondta, hogy az euró „ezen a ponton nem tesz indokolttá monetáris politikai lépéseket”, és hozzátette, hogy az euróövezetben a defláció kockázata „nagyon alacsony”, aminek hatására az EUR/USD pár valamelyest újra emelkedett. Azonban egy másik tanácstag, Jozef Makuch közölte, hogy a Bank további intézkedéseket készít elő a defláció elkerülésére, valamint elmondta, hogy szükség esetén nem ellenezné a mennyiségi könnyítést, ami további nyomást gyakorol az EUR/USD párra.
- Általánosságban véve lenyűgöző az EUR/USD pár stabilitása. Mindezek után az EUR/USD pár 1%-nál kisebb tartományban mozgott aznap. A reggeli árfolyamok tekintetében az EUR/USD pár egésze az utóbbi 28 munkanap során (február 17. óta) 1,37, 1,38 vagy 1,39 volt (kivéve egy napot, amikor 1,3687 volt). Ez figyelemre méltóan szűk tartomány, figyelembe véve, hogy az időszakban Oroszország behatolt a Krím félszigetre, továbbá volt egy FOMC értekezlet, amely megváltoztatta a kilátásokat az USA-beli kamatlábakat illetően, valamint először merült fel fizetésképtelenség egy kínai vállalati kötvénnyel kapcsolatban. Egy havi visszamenőleges volatilitás az átlag alatt több mint egy egységnyi normál eltérést jelent 2010 óta a főbb devizapárok legtöbbje esetében, többek között EUR/USD, GBP/USD, USD/CHF, NZD/USD, USD/NOK, USD/SEK és EUR/GBP. Ez irreálisnak tűnik számomra. Van egy mondás a piacokon: „egészen addig senkinek nem számít semmi, amíg mindenkinek számít”. Aggódom amiatt, hogy a Fed bőkezűségének véget érésével, az európai geopolitikai feszültségekkel, az eurozónát fenyegető deflációval, Kína strukturális átalakításaival és Japánban Abe miniszterelnök gazdaságpolitikájának egyre nyilvánvalóbb sikertelenségével megváltozik a piac optimizmusa a jövőt illetően. Az évekig fennálló nulla kamatlábak és a mennyiségi könnyítés által a befektetők biztosak lettek abban, hogy a központi bankok képesek irányítani az eseményeket, de mi történik akkor, ha több központi bank – a Fed, az Új-Zélandi Nemzeti Bank és talán a Bank of England is – elkezdik politikájuk normalizálását? Ezután valószínűleg nagyobb differenciálódásnak lehetünk tanúi a devizák körében és visszatérnek a trendek.
- A rubel egyelőre már harmadik egymást követő nap az általunk nyomon követett feltörekvő piacokbeli devizák fő nyertese volt, mivel az orosz vállalatok helyi devizát vásároltak az adófizetés teljesítéséhez. Eközben az orosz részvénypiacokon 2%-os fellendülés volt tapasztalható (felülmúlva az Eurostoxx index +1,4%-os emelkedését), mivel alábbhagyott az USA és az EU keményebb szankcióitól való félelem. Ez számomra tükrözi, mennyire optimisták a piacok.
- A mai nap az áprilisi német GfK fogyasztói bizalmi indexszel indul, amely az előrejelzés szerint változatlan marad. Olaszország viszonteladói értékesítése a becslés szerint januárban valamelyest emelkedett (fordulat a decemberi csökkenéshez képest), miközben az ország fogyasztói bizalmi indexe márciusban várhatóan valamelyest emelkedett a februárihoz képest. Ezen mutatószámok nem okoznak különösebb mozgást a piacon.
- Az USA-ban a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya lát napvilágot februárra vonatkozóan. A teljes adat várhatóan havi szinten 0,8%-kal emelkedett, miután januárban havi szinten 1,0%-kal csökkent. A tartós árucikkek rendelésállománya (a szállítás kivételével) várhatóan havi szinten +0,3%-ra lassult (az előző hónapban havi szinten +1,1% volt). Ezen adat enyhén negatívan hathat az amerikai dollárra. Ezenkívül a márciusi előzetes Markit szolgáltatási szektorbeli PMI-index várhatóan a februári 53,3-ról 54,0-re emelkedik.
- Csütörtök reggel teszik közzé Új-Zéland kereskedelmi mérlegét; a többlet a becslés szerint a januári 306 millió NZD-ról februárban 600 millió NZD-ra emelkedett.
- A St. Louis-i Fed elnök, James Bullard és az Ausztrál Nemzeti Bank kormányzója, Glenn Stevens a Credit Suisse fórumán tart beszédet Hongkongban.
EUR/USD
- Az EUR/USD pár ismét visszapattant az 1,3770-es (T1) támaszszintről és a 200 periódusú mozgóátlagról, de az előremenetelt megállította az 1,3845-ös (E1) sáv. Fenntartom semleges nézetemet, mivel a korábban említett támaszszinti tartomány egyértelmű, lefelé történő áttörése szükséges a következő alacsonyabb minimum szint megerősítéséhez. Egy ilyen áttörés tesztelheti a következő támaszszintet az 1,3715-ös (T2) szinten, a február 3. és március 13. közötti rövid távú növekvő trend 50%-os visszatérési szintjének közelében. Másrészt az 1,3965-ös (E3) ellenállásszint felfelé történő áttörése megerősítheti, hogy a közelmúltbeli csökkenés csupán az előző növekvő trend 38,2%-os visszatérési szintje volt.
- Támaszszint: 1,3770 (T1), 1,3715 (T2), 1,3650 (T3).
- Ellenállásszint: 1,3845 (E1), 1,3880 (E2), 1,3965 (E3).
EUR/JPY
- Az EUR/JPY pár folytatta oldalirányú útvonalát a 141,00-es (T1) támaszszint és a 142,00-es (E1) ellenállásszint között. A párt továbbra is jól támogatja a 200 periódusú mozgóátlag; a 142,00-es ellenállásszint felfelé történő áttörése hosszabbításokat indíthat el a következő akadály felé (143,20 – E2). A csökkenést tekintve a 200 periódusú mozgóátlag és a 141,00-es (T1) támaszszint lefelé történő áttörése előkészítheti az utat a 139,15-ös (T2) sáv felé. Az RSI és az MACD mutatószámok semleges szintjük közelében vannak, ami megerősíti a devizapár trend nélküli fázisát.
- Támaszszint: 141,00 (T1), 139,15 (T2), 137,55 (T3).
- Ellenállásszint: 142,00 (E1), 143,20 (E2), 143,80 (E3).
GBP/USD
- A GBP/USD pár emelkedett, miután támaszszintre talált az 1,6465-ös (T1) szinten, a kék csökkenő tartomány alsó határán és a lila, hosszú távú növekvő trend alsó határán. Az 1,6600-os (E2) ellenállásszint felfelé való áttörése megerősítheti, hogy a hosszú távú növekvő útvonal továbbra is érvényben van. Mindazonáltal – figyelembe véve a napi momentum mutatószámok és az ár mozgása közötti negatív divergenciát – az 1,6465-ös (T1) támaszszint lefelé történő áttörése nagyobb medve jellegű következményekkel járhat, és megcélozza az 1,6260-as (T3) korlátot.
- Támaszszint: 1,6465 (T1), 1,6380 (T2), 1,6260 (T3).
- Ellenállásszint: 1,6540 (E1), 1,6600 (E2), 1,6700 (E3).
Arany
- Az arany konszolidációs módon mozgott, és az 1310-es (T1) támaszszint közelében maradt. Ezen támaszszint egyértelmű, lefelé történő áttörés előkészítheti az utat az 1290-es (T2) sáv felé, amely egybeesik a december 20. és március 14. közötti előremenetel 50%-os visszatérési szintjével. Az RSI kilépett túlértékesített tartományából, miközben az MACD felfelé áttért indító vonalán, ezért várhatóan növekvő korrekciós hullámra kerül sor, mielőtt a medvék ismét felülkerekednek.
- Támaszszint: 1310 (T1), 1290 (T2), 1265 (T3).
- Ellenállásszint: 1325 (E1), 1342 (E2), 1354 (E3).
Olaj
- A WTI harmadszor próbálta meg áttörni a 100,00-as (E1) ellenállásszintet, de ismét sikertelenül. Az árat azonban továbbra is támogatja a lila növekvő tartomány alsó határa. A 100,00-as (E1) kulcsfontosságú szint sikeres áttörése megcélozhatja a következő ellenállásszintet (101,00 – E2). Csupán a 98,30-as (T1) támaszszint lefelé történő áttörése jelezheti, hogy a közelmúltbeli előremenetel véget ért. Az RSI kék ellenállásszintje alatt van, miközben az MACD lefelé áttért jelző vonalán, ami egyelőre megerősíti a bikák gyengeségét a küzdelem magasabb szintre juttatásával kapcsolatban.
- Támaszszint: 98,30 (T1), 97,30 (T2), 96,50 (T3).
- Ellenállásszint: 100,00 (E1), 101,00 (E2), 103,00 (E3).