Tőzsde – Alacsony forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,39 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 18 128,36 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények – a Magyar Telekom kivételével – pozitívan végeztek az előző napi záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények – a Magyar Telekom kivételével – pozitívan végeztek az előző napi záráshoz képest.
A európai és a tengerentúli börzéken is enyhén pozitív hangulatban kereskedtek pénteken, ezekhez képest a BÉT kicsit jobban teljesített – mondták az MTI által megkérdezett elemzők.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tőzsde felfelé, míg a forint lefelé tartott, ami nem megszokott jelenség.
Az elemző a Richter emelkedését azzal magyarázta, hogy van vevő a gyógyszerpapírra a piacon, annak ellenére, hogy az egyik tulajdonosa időről időre nagyobb tételt kínál eladásra.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője a Molt emelte ki a pénteki kereskedésből, amely a legnagyobb áremelkedést érte el a vezető papírok közül. A Mol a hét minden napján drágult, de ez sem akasztotta meg pénteki kiemelkedő szereplését.
A Mol 240 forinttal, 1,48 százalékkal 16 480 forintra erősödött, 645,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,67 százalékkal 4540 forintra nőtt, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 413 forintra csökkent, forgalma 1,0 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 390 forinttal, 1,17 százalékkal 33 690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 442,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 146,9 millió forintos forgalom mellett 95 forinttal, 0,54 százalékkal 17 805 forintra növelte értékét.
A BUMIX 963,22 ponton zárt pénteken, ez 0,31 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken a takarmánykukorica és a nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése változott egy-egy határidőre.
A malmi búza határidős ára májusra 68 000, augusztusra 56 800, szeptemberre pedig 56 200 forint maradt.
A takarmánybúza ára májusra 67 000, augusztusra 55 000, szeptemberre 55 500 forint továbbra is.
A takarmánykukorica jegyzése júliusra 290 forinttal 61 700 forintra esett. Májusra 60 500, novemberre 49 290, decemberre 49 900 forint maradt.
A nagy olajtartalmú napraforgómag határidős ára októberre 900 forinttal 123 100 forintra csökkent. Májusra 141 000, novemberre 125 000 forint maradt.
A nagy olajtartalmú repce ára augusztusra változatlanul 130 000 forint. (MTI)

Scroll To Top