Technikai elemzés: Forex, tőzsde, deviza, arany, olaj – 2015.02.26

Az olajárak jelentősen emelkedtek Az olajárak tegnap jelentősen emelkedtek, miután a szaúd-arábiai olajipari miniszter, Ali Al-Naimi elmondta, hogy a kereslet emelkedik, és a piac „lecsendesült”.

  • Az olajárak jelentősen emelkedtek Az olajárak tegnap jelentősen emelkedtek, miután a szaúd-arábiai olajipari miniszter, Ali Al-Naimi elmondta, hogy a kereslet emelkedik, és a piac „lecsendesült”. Személy szerint nem értem, miért hallgattak rá az emberek, amikor az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma aznap kimutatta, hogy az USA-beli készletek a múlt héten 8,4 millió hordóval emelkedtek (ez kétszerese a várt 4,0 millió hordónak, valamint felülmúlja a múlt heti 7,7 milliós adatot). Ez nem az első alkalom, amikor az olajárak a legalsó szintre kerültek röviddel az adatok közzététele után, majd azt követően emelkedtek. Nem tudom megmagyarázni, de nem hiszem, hogy ez fundamentális változást jelentene a kereslet-kínálat helyzetét illetően. Szerintem egyszerűen technikai mozgás volt, és mivel a túlkínálat továbbra is fennáll, óvatos maradnék. Mindazonáltal igaz, hogy az olajipari termékek árainak csökkenése megállt az USA-ban (lásd alább), és a nagyobb járművek értékesítése emelkedik, ezért talán a kereslet kezd reagálni az árakra.
  • Néhány jó hír Európában A tegnapi európai hírek eléggé kedvezőek voltak – a francia fogyasztói bizalmi index emelkedett, és csökkent a munkakeresők száma. Az EKB fő gazdasági szakértője, Peter Praet elmondta, hogy a mennyiségi könnyítés időzítése kedvező ahhoz, hogy hatásait maximálisra növeljék, mivel az prociklikusak volt – az EKB esetleg emeli a növekedéssel kapcsolatos előrejelzését. A német GDP növekedésének gyorsulása mellett talán legalább stabil periódusban vagyunk, és valószínűleg mérsékelt növekedésnek lehetünk tanúi az euróövezetben. Mivel az EKB már rendkívüli könnyítési intézkedéseket hajt végre, a növekedés fellendülése arra utal, hogy a Bank egy ideig nem fog változtatni. Tavaly az EKB értekezletei voltak az EUR/USD pár mozgatórugói, de idén valószínűtlen, hogy eljátsszák ezt a szerepet. Ez az EUR/USD pár lassúbb mozgására és a Fed-re való nagyobb összpontosításra utal.
  • Az ausztrál tőkekiadás csalódást keltett Ausztrália 4. negyedéves magántőke-kiadása negyedéves szinten 2,2%-kal csökkent (csupán 1,6%-os csökkenésre számítottak). Az AUD ennek eredményeképpen gyengült. Az NZD sikeresen figyelmen kívül hagyta a hírt, miszerint a Fonterra fenntartotta a 2014-es/15-ös tejkifizetési előrejelzését, csalódást keltve azokban, akik emelkedésre számítottak. Megjegyezték, hogy bár a tejipari termékek ára emelkedett, az nem volt elég ahhoz, hogy az előrejelzést is emeljék.
  • Mai események: Az európai nap során az eurózóna M3 pénzkínálatát teszik közzé, amely az előrejelzés szerint januárban éves szinten 3,7%-kal emelkedett, ami a decemberi, éves szinten 3,6%-os adathoz képest enyhe gyorsulást jelent. Emiatt a 3 havi mozgóátlag várhatóan gyorsul, ha megfelel az előrejelzésnek. Lehet, hogy ebben a hónapban a teljes hitelezés végezetül éves szinten pozitívvá válik; decemberben éves szinten csak 0,5%-kal csökkent, mivel a pénzügyi vállalatok kölcsönzésének növekedése majdnem (de nem teljesen) ellensúlyozta a lakossági és a nem pénzügyi vállalatok számára történő hitelezés csökkenését. Közzéteszik az euróövezet végleges fogyasztói bizalmi indexét februárra vonatkozóan. A német márciusi GfK fogyasztói bizalmi index és a februári munkanélküliségi ráta is napvilágot lát.
  • Az Egyesült Királyságban a 4. negyedéves GDP 2. becslése negyedéves szinten várhatóan +0,5%-os növekedési ütemet jelez, amely megfelel az előzetes becslésnek, igazolva az ország növekedési lendületében 2014 vége felé beállt, mérsékelt lassulást.
  • Az USA-ban a januári teljes fogyasztói árindex október óta először várhatóan deflációba süllyedt. Másrészt a mag fogyasztói árindex várhatóan változatlan ütemű marad, jelezve, hogy a teljes adat csökkenése többnyire az alacsony energiaáraknak tudható be. Ez nem fogja aggasztani a Fed-et; ellenkezőleg: a Fed elnöke, Yellen tegnap azzal érvelt, hogy az olajárak csökkenése nagyrészt „fokozott globális kínálatot, mintsem gyenge globális keresletet jelez”, majd hozzátette, hogy „valószínűleg jelentős általános nettó pluszt jelent a gazdaságnak”. Ezért látszólag nem különösen aggódott a mag PCE index csökkenése miatt, és megjegyezte, hogy valószínűleg tovább csökken, „mielőtt fokozatosan a 2%-os szint felé tartana középtávon, mivel a munkaerő-piacon további javulás történik, és az alacsonyabb energiaárak és egyéb tényezők átmeneti hatása elhalványul”. Az olajipari termékek árai valójában nem csökkentek tovább az USA-ban, és a múlt havi alacsony szinthez képest kb. 15%-kal emelkedtek, ezért úgy tűnik, hogy a Fed (eddig) helyesen látja ezen hatásokat. Az is elhangzott, hogy az inflációs várakozások „eddig stabilak maradtak”. Bár a Fed elnöke, Yellen megemlítette, hogy a Fed gondosan megfigyeli a mag PCE inflációs mutatószámot, a befektetők talán a fogyasztói árindex csökkenésére összpontosítanak, ami kissé gyengítheti az amerikai dollárt.
  • A tartós fogyasztási cikkek januári rendelésállományát is közzéteszik. A teljes adatban és a szállítási járműveket kivéve számított tartós árucikkek rendelésállományában a becslés szerint fordulat állt be az előző hónaphoz képest, ami ellensúlyozhatja a tovább lassuló infláció hatását. A február 21-én véget ért hétre vonatkozó újonnan regisztrált munkanélküliek állománya is napvilágot lát.
  • Kanadában a januári fogyasztói árindex várhatóan lassult az előző hónaphoz képest, és a Bank 1%-3%-os célkitűzés szerinti tartományának alsó határa alá csökkent. Eközben a mag fogyasztói árindex várhatóan kissé lassult, azonban a célkitűzés szerinti tartományban maradt. A Kanadai Nemzeti Bank helyettes kormányzója, Agathe Cote a közelmúltban elmondta, hogy az energiaárak csökkenése miatt a kanadai fogyasztói árindex rövid időre negatív tartományba léphet. Ez azonban a legalsó szintre érhet a 2. negyedévben. Ezért a piac további csökkenésre számít a fogyasztói árindexben, ami miatt a CAD értékesítési nyomás alatt maradhat.
  • Új-Zélandon a januári építési engedélyek száma lát napvilágot.
  • Csütörtökön egy személy tart beszédet: a Bank of England helyettes kormányzója, Minouche Shafik.

 

Az EUR/USD pár továbbra is trend nélküli

Az EUR/USD pár folytatta a csendes kereskedést szerdán, és továbbra is az 1,1260-as (S1) kulcsfontosságú támaszszint és az 1,1540-es (R2) ellenállásszint között van. Ma közzéteszik az USA januári fogyasztói árindexét, amely várhatóan deflációba süllyedt. Emiatt az EUR/USD pár emelkedhet, de szerintem ez nem lesz elég ahhoz, hogy kilépjen tartományából és jelzést adjon az irányról. Emiatt fenntartanám semleges álláspontomat, ami a rövid távú képet illeti. A hosszabb távú trendet tekintve szerintem a pár továbbra is csökkenő trendben van. Az EUR/USD pár alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt. Mindazonáltal fenntartom nézetemet, miszerint csak az 1,1260-as (S1) szint lefelé történő áttörése fordíthatja csökkenőre az irányt, és talán utat nyit egy újabb teszthez az 1,1100-as (S2) szinten, amelyet a január 26-i minimum szint határoz meg.

• Támaszszint: 1,1260 (S1), 1,1100 (S2), 1,1025 (S3).

• Ellenállásszint: 1,1450 (R1), 1,1540 (R2), 1,1650 (R3).

A GBP/USD pár az 1,5500-as szint fölé emelkedett

A GBP/USD pár tegnap továbbra is jelentősen emelkedett, és áttörte az 1,5500-as (S1) pszichológiai korlátot. Szerintem az áttörés arra ösztönzi a bikákat, hogy jelentősen előretörjenek, és talán tesztelik az 1,5590-es (R1) ellenállásszintet. Ezen szint egyértelmű, felfelé való áttörése hosszabbításokat indíthat el az 1,5675-ös (R2) szint felé. A rövid távú mutatószámok alátámasztják nézetemet, és gyorsuló növekvő mozgást jeleznek. Az RSI éppen most tért át felfelé a 70-es szinten, miközben az MACD zérus és jelző vonala felett van. A napi grafikonon az árfolyam július 29. óta először a 80 napos exponenciális mozgóátlag felett zárta a napot. Érdemes megjegyeznünk, hogy a 80 napos exponenciális mozgóátlag továbbra is egybeesik az 1,5500-as (R1) tartománnyal. Ennek eredményeképpen bika jellegű nézetre váltottam a közepes távot és a rövid távot tekintve.

• Támaszszint: 1,5500 (S1), 1,5400 (S2), 1,5350 (S3).

• Ellenállásszint: 1,5590 (R1), 1,5675 (R2), 1,5750 (R3).

Az USD/JPY pár szűk tartományban mozog

Az USD/JPY pár valamelyest emelkedett tegnap, de szűk tartományban maradt a 120,00-s (R2) pszichológiai érték alatt, a 118,40-es (S1) és a 119,35-ös (R1) korlát között. Az árfolyam oldalirányú mozgását a rövid távú technikai mutatószámok is megerősítették. Az 50 és a 200 periódusú mozgóátlag oldalirányba mutat, miközben mindkét mutatószám semleges szintjeik körül mozognak, és oldalirányba (kelet) mutatnak. A napi grafikonon azonban az árfolyam továbbra is az 50 és a 200 napos mozgóátlag és azon háromszög alakzat felső határa felett van, amelyben az árfolyam mozgása november óta zajlik. Emiatt a fő növekvő útvonal érvényben marad, de a 120,75-ös ellenállásszint felfelé való áttörésére azonban szükség lenne ahhoz, hogy a pár hosszabb távú növekvő trendjének folytatódásáról meggyőződjek.

• Támaszszint: 118,40 (S1), 118,00 (S2), 117,60 (S3).

• Ellenállásszint: 119,35 (R1), 120,00 (R2), 120,50 (R3).

Az arany kereskedése gyakorlatilag változatlan

Az arany tegnap csökkent, és támaszszintre talált egy dollárral az 1200-as (S1) pszichológiai szint felett, majd visszapattant, és ismét az 1210-es (R1) szint körül, gyakorlatilag változatlanul zajlott a kereskedés. A kép továbbra is negatív, és a nemesfém várhatóan végezetül meghosszabbítja csökkenéseit. De mivel továbbra is pozitív divergencia van a rövid távú mutatószámok és az árfolyam mozgása között, inkább várnék arra, hogy a momentum és az ár mozgása megerősítsék egymást, mielőtt ismét biztos leszek a csökkenő útvonalat illetően. A napi grafikonon az arany a január 12-én befejeződött fordított fej-váll alakzat nyakvonala alatt marad. Ez támogatja a negatív kilátást, és fokozza annak valószínűségét, hogy a közeljövőben további csökkenésre kerül sor.

• Támaszszint: 1200 (S1), 1190 (S2), 1185 (S3).

• Ellenállásszint: 1210 (R1), 1222 (R2), 1238 (R3).

A WTI jelentősen emelkedett, miután ismét támaszszintre talált a 48,65-ös támaszszint közelében

A WTI ismét támaszszintre talált a 48,65-ös (S2) tartomány közelében, és ismét az 50,00-s (S1) szint fölé emelkedett, megerősítve a pozitív divergenciát a rövid távú momentum mutatószámok és az ár mozgása között. Mindazonáltal az ár megállt marginálisan az 51,30-as (R1) ellenállásszinti akadály alatt, majd valamelyest visszatért. Bár a WTI csökkenése várhatóan folytatódik, és teszteli az 50,00-s (S1) tartományt (ezúttal támaszszintként), a magasabb minimum szint valószínűsége ezen pszichológiai tartomány közelében nagy. Ennek eredményeképpen a rövid távú irány növekvőre változott. A napi grafikonon a WTI továbbra is az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt van, ami miatt a hosszabb távú csökkenő trend érvényben marad. A lehetséges rövid távú növekvő hosszabbításokat korrekciós mozgásnak tartanám, mielőtt a medvék ismét „meghúzzák a ravaszt”.

• Támaszszint: 50,00 (S1), 48,65 (S2), 47,40 (S3).

• Ellenállásszint: 51,30 (R1) 52,50 (R2), 53,40 (R3) .

 

 

Scroll To Top