Csökkennek az olajárak Eléggé csendes nap a pénzügyi piacokon, de nagy nap az olaj számára. Mivel kevés piacmozgató hír érkezett, a tízéves USA-beli hozamok 3 bázisponttal csökkentek, a részvények gyakorlatilag változatlanul zártak egymás után három napon keresztül, a dollár pedig általánosságban erősödött.
Csökkennek az olajárak Eléggé csendes nap a pénzügyi piacokon, de nagy nap az olaj számára. Mivel kevés piacmozgató hír érkezett, a tízéves USA-beli hozamok 3 bázisponttal csökkentek, a részvények gyakorlatilag változatlanul zártak egymás után három napon keresztül, a dollár pedig általánosságban erősödött.
A legnagyobb történések az olaj piacán következtek be, ahol az árak tovább csökkentek. Irak és Kurdisztán megegyezésre jutott az olajexporttal kapcsolatban, amely a jövő évben akár 400 ezer b/d olajjal bővítheti az ellátást. Irán továbbra is tárgyalásokat folytat az USA-val a korábbi nukleáris projektekkel kapcsolatban, ami által fennáll annak valószínűsége, hogy megegyezés esetén az iráni kínálat is elérhető lesz a Nyugat számára. Eközben az OPEC ellenzi azon felhívásokat, hogy november 27-i értekezletén csökkentse termelését, és ehelyett az exportárakat csökkenti az USA felé, ahol már olajbőség van, látszólag azon erőfeszítés keretében, hogy a költséges USA-beli olajkitermelőket kiszorítsa a piacról. Az olajárak csökkenése valószínűleg előnyös hatással lesz a világgazdaságra nézve: A Wal-Mart Stores például hét negyedév után először számolt be emelkedésről a 3. negyedéves áruházi értékesítésben, és az okok egyikeként a csökkenő üzemanyag-árakat jelölték meg. Másrészt az alacsonyabb olajárak fejtörést okoznak a központi bankoknak, mivel az infláció világszerte csökken. Lengyelország októberi fogyasztói árindexe éves szinten -0,6% volt (1982 óta a legalacsonyabb szint). Az Olasz Nemzeti Bank arra figyelmeztetett, hogy az ár hosszabb időn keresztüli stagnálása eloszlatná reményeiket a hatalmas államadósság csökkentésére (most Európában Görögország után a legmagasabb szintű, a GDP 132%-a).
Az olajárak zuhanása rossz hír az árutermelő országoknak, és a CAD volt a második legrosszabban teljesítő G10 deviza a GBP után, amely még mindig szenved a szerdai inflációs jelentés hatásai miatt. A nagyrészt az USA-ba irányuló energiaexport Kanada teljes exportjának 24%-át teszi ki, ezért az USA energiaárai kulcsfontosságúak Kanada kereskedelmi feltételeit illetően. Másrészt a NOK tegnap stabil volt az amerikai dollárhoz képest. Az utóbbi 10 év során az olajárakra legérzékenyebb devizapárok a következők voltak: USD/NOK, USD/CAD, AUD/USD, AUD/JPY és USD/BRL. Rövidebb időszakot (az utóbbi két évet) tekintve az USD/RUB pár vezeti a listát, és az USD/MXN pár is eléggé magas helyen van a listán.
Az USA-beli JOLTS jelentés (Job Opening and Labor Turnover Survey, azaz új munkahelyekkel és a munkaerő forgásával kapcsolatos felmérés) szerint az újonnan létesült munkahelyek száma a várakozásokat felülmúlóan csökkent szeptemberben (4,735 millió; augusztusban 4,835 millió volt). A piac azonban itt a „kilépési rátára”, azaz arra az arányra összpontosít, amely az USA-beli alkalmazottak állásainak felmondását tükrözi. Ez nagyszerűen jelzi a munkaerő-piac biztosságát, mivel a mai világban kevesen mondják fel állásukat, hacsaknem biztosak abban, hogy hamarosan találnak másikat. A kilépési ráta 1,8%-ról 2,0%-ra emelkedett, és most visszatért azon szintek köré, ahol a pénzügyi válság előtt volt. Ez bíztató hír az USA munkaerő-piaca számára. Mindazonáltal az USA-beli hosszú lejáratú Fed Alapok kamatlábával kapcsolatos várakozások 3,5 bázisponttal csökkentek.
Mai mutatószámok: Az európai nap során több előzetes 3. negyedéves GDP adatot tesznek közzé: Franciaország, Németország és az eurozóna. Az eurozóna előzetes 3. negyedéves GDP-je negyedéves szinten várhatóan csupán 0,1%-kal emelkedett (a 2. negyedévben stagnált). A közelmúltbeli, csalódást keltő szeptemberi német gyári rendelésállomány és ipari termelés fokozza annak valószínűségét, hogy az érték alulmarad a várakozásokon. Az EUR/USD pár szűk tartományban mozgott az utóbbi néhány napban, a GDP adatok közzététele előtt. A kedvezőtlen adat szerintem ismét az 1,2400-as szint alá viheti a párt.
Az eurozóna októberi végleges fogyasztói árindexe várhatóan változatlan az éves szinten 0,4%-os gyors becsléshez képest.
Az Egyesült Királyságban a szeptemberi építőipari kibocsátás az előrejelzés szerint emelkedett, ami fordulatot jelent az augusztusi értékhez képest.
Kanada publikálja a szeptemberi feldolgozóipari értékesítést.
Az USA-ban az októberi viszonteladói értékesítés az előrejelzés szerint havi szinten 0,2%-kal emelkedett, ami fordulatot jelent a szeptemberi, havi szinten -0,3%-os értékhez képest. Ehhez hasonlóan a viszonteladói értékesítés a volatilis termékek (autók és üzemanyag) kivételével várhatóan emelkedett, ami fordulatot jelent az előző hónaphoz képest. A múlt havi váratlan csökkenés után a fordulat erősítheti az amerikai dollárt. Napvilágot lát a Michigani Egyetem előzetes fogyasztói bizalmi indexe novemberre vonatkozóan.
Pénteken a következő személyek tartanak beszédet: az EKB Igazgatótanácsának beszédes tagja, Benoit Coeure ismét felszólal; a St. Louis-i Fed elnök, James Bullard és a Fed helyettes elnöke, Stanley Fischer is beszédet tart.
A Piac
Az EUR/USD pár még mindig szimmetrikus háromszögben van
Az EUR/USD pár az 50 periódusú mozgóátlag alatt és a szimmetrikus háromszög alakzaton belül marad. Tett néhány kísérletet arra, hogy áttörje a rövid távú trendvonalat, de egyik sem talált támaszszintre. A pár irány nélküli mozgása tükrözi a befektetők aggályait az eurozóna GDP adatainak mai közzététele előtt. A közelmúltbeli adatok az övezet növekedésének lassulására utalnak, ami kiválthatja a kitörést és meghatározhatja a pár irányát. A szimmetrikus háromszögeket rendszerint folytonos alakzatnak tekintjük. A bármely irányban történő áttörés valószínűleg meghatározza a rövid távú irányt. Mivel az övezet növekedési kilátásai kedvezőtlenek, ez szerintem fokozza a lefelé történő kitörés valószínűségét.
• Támaszszint: 1,2360 (S1), 1,2300 (S2), 1,2250 (S3).
• Ellenállásszint: 1,2535 (R1), 1,2620 (R2), 1,2745 (R3) .
A GBP/USD pár csütörtökön csökkent
A GBP/USD pár csütörtökön csökkent, és lefelé áttörte az 1,5720-as (R1) kulcsfontosságú, (ellenállásszintté vált) támaszszintet. Az 1,5785-ös (R2) szint lefelé történő áttörése következő alacsonyabb minimum szintet jelzett a napi grafikonon, és fokozta a további csökkenések valószínűségét. A korai európai kereskedés során a pár az 1,5665-ös (S1) támaszszint felé tart, ahol az áttörés valószínűleg nagyobb medve jellegű következményekkel járhat, és megcélozhatja az 1,5620-as (S2) támaszszintet. Momentum jelzéseink alátámasztják ezt a képet: az RSI továbbra is a túlértékesített tartományban haladt és lefelé mutat, miközben az MACD – amely már negatív tartományában van – nem mutatja a legalsó szintre érés jeleit. Ezen mutatószámok gyorsuló medve jellegű momentumra utalnak. Hosszabb távon, fenntartom azon nézetemet, miszerint amíg a pár a 80 napos exponenciális mozgóátlag alatt van, az általános útvonal negatív marad.
• Támaszszint: 1,5665 (S1), 1,5620 (S2), 1,5550 (S3) .
• Ellenállásszint: 1,5720 (R1), 1,5785 (R2), 1,5840 (R3).
Az USD/JPY pár konszolidációs módban mozgott
Az USD/JPY pár csütörtökön konszolidált, és a 116,00-s (R1) ellenállásszint alatt maradt. Továbbra is negatív divergencia van mindkét rövid távú momentum mutatószám és az ár mozgása között, ezért szerintem lehetséges visszatérésre kerülhet sor a közeljövőben. A visszatérés legalábbis a 114,70-es (S1) támaszszint felé lehetséges, amely valamelyest az október 29. és november 11. közötti emelkedés 23,6%-os visszatérési szintje felett van. A hosszabb távú trendet tekintve szerintem az általános kilátás pozitív marad, és a lehetséges visszatérést korrekciós mozgásnak tekinteném, mielőtt a vevők ismét felülkerekednek. Ezenkívül a napi MACD már zérus és indító vonala felett van és nem mutatja a csúcsra érés jeleit, miközben a 14 napos RSI továbbra is a túlvásárolt tartományban marad. Ezek a bika jellegű momentum jelzések arra utalnak, hogy a rally valószínűleg folytatódik.
• Támaszszint: 114,70 (S1), 113,80 (S2), 113,10 (S3).
• Ellenállásszint: 116,00 (R1), 117,00 (R2), 118,00 (R3).
Az arany stabil az 1167-es szint közelében
Az arany csütörtökön folytatta kísérleteit arra, hogy áttörje az 1167-es (R1) ellenállásszintet, de a bikák ismét nem voltak elég erősek ahhoz, hogy ezen akadály fölé vigyék az árat. A kora délelőtti európai időszak során a nemesfém ismét tesztelni készül ezt a korlátot. Amíg az ellenállásszint kitart, inkább a partvonalon maradnék, legalábbis rövid távon. A napi grafikonon az ár struktúrája még mindig csökkenő trendre utal, de fenntartom azon nézetemet, miszerint az 1137-es (S1) tartomány lefelé történő áttörése szükséges ahhoz, hogy biztosabbak lehessünk a további hosszabbításokat illetően.
• Támaszszint: 1137 (S1), 1125 (S2), 1100 (S3) .
• Ellenállásszint: 1167 (R1), 1180 (R2), 1205 (R3).
A WTI csökkent csütörtökön
A WTI csütörtökön csökkent, és egymás után két támaszszintet tört át. A mozgás éppen csak a 73,65-ös (S1) támaszszint felett állt meg. Ezen szint egyértelmű és határozott áttörése további hosszabbításokat indíthat el a 71,50-es (S2) támaszszint felé, amelyet a 2010. augusztus 31-i minimum szint határoz meg. Momentum mutatószámainkra tekintve az RSI belépett a túlértékesített tartományba és valamelyest lefelé mutat, miközben az MACD – amely már zérus vonala alatt van – lefelé áttért jelző vonalán és csökkent. Ezen medve jellegű momentum jelzések arra utalnak, hogy valószínűleg további csökkenésre kerülhet sor. A napi grafikonon az ár struktúrája továbbra is alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket tartalmaz az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt, ami miatt az általános trend csökkenő marad.
• Támaszszint: 73,65 (S1), 71,50 (S2), 70,00 (S3) .
• Ellenállásszint: 76,00 (R1), 78,90 (R2), 81,00 (R3).