Technikai elemzés: Forex, tőzsde, deviza – 2015.02.20

Fogytán Görögország ideje Úgy tűnik, hogy a Görögország és a hitelezők közötti tárgyalások még zajlanak. Németország tegnap elutasította Görögország azon kérését, hogy hat hónappal meghosszabbítsák a 172 milliárd eurós mentőcsomag lejáratát, de az Eurogroup pénzügyminiszterei ma tárgyalásokat folytatnak arról.

Fogytán Görögország ideje Úgy tűnik, hogy a Görögország és a hitelezők közötti tárgyalások még zajlanak. Németország tegnap elutasította Görögország azon kérését, hogy hat hónappal meghosszabbítsák a 172 milliárd eurós mentőcsomag lejáratát, de az Eurogroup pénzügyminiszterei ma tárgyalásokat folytatnak arról. Az akadály az, hogy Görögország látszólag „közösen elfogadható pénzügyi és adminisztratív feltételeket” szeretne találni. Németország azzal érvel, hogy Görögország mindössze hat hónapos áthidaló kölcsönt szeretne, miközben újratárgyalják a segélyprogram feltételeit. Németország (és több más ország) úgy véli, hogy Görögországnak el kell köteleznie magát a korábbi kormányok által vállalt feltételek teljesítése mellett. Tsziprasz miniszterelnököt pont ennek ellenkezője miatt választották meg.

A Financial Times valójában azt írta, hogy Németország nem akar többet egy három mondatot tartalmazó levélnél arról, hogy Görögország hosszabbítást kér, és ígéretet tesz a reformprogram végrehajtására, valamint elkötelezi magát a változásoknak a segélyprogram-megfigyelőkkel való megbeszélése mellett. A görög kormány azonban elmondta, hogy nem módosítja a levelet, és az Eurogroup számára két lehetőség áll fenn: elfogadja vagy elutasítja azt. Ha elutasítja, akkor az valójában azt jelenti, hogy Görögország már a jövő hónapban csődbe megy, aminek hatására csökkentenie kell a kiadásait, vagy fizetésképtelenség lép fel az adóssággal kapcsolatban. A görög bankok is elesnének bizonyos segélytől, talán akár az EKB sürgősségi finanszírozásától is, ami felgyorsíthatja a tőke kiáramlását a bankrendszerből. Ez lassan „csirke-játékba” torkollik.

Azonban még nincs minden veszve. Megjegyzendő, hogy ezt az értekezletet személyesen, Brüsszelben, nem pedig telefonkonferencia keretében tartják. Ez látszólag azért van, hogy kompromisszumot kell kössenek. Az értekezlet 14:00 órakor (GMT) veszi kezdetét. A pénzügyminiszterek helyettesei tegnap hét órán keresztül üléseztek, és a Market News szerint „közel voltak a megállapodáshoz, de politikai tárgyalás függvényében”. Fontossággal bírhat,hogy ez háromnapos hétvége Görögországban (és Cipruson is). Ugyanezt az ünnepnapot vetették be 2013-ban a ciprusi betétesek korlátozására.

A devizapiac még ezen késői időben is figyelemre méltóan bizakodó marad a tárgyalások kimenetelét illetően. Az EUR/USD párral kapcsolatos „risk reversal” (kockázatérvényesítés) majdnem azonos a GBP/USD páréval, miközben az EUR/USD opciók származtatott volatilitása jócskán a normál tartományban van a historikus adatokhoz képest. A görög részvények 1%-os emelkedéssel zárták a napot, ami – bár csökkent a napközbeni szinthez képest – nem olyan rossz. A három fő görög bank részvényének egyszerű átlaga tegnap 6,2%-kal emelkedett (az Eurostoxx banki index esetében ez +0,6% volt), ami szintén bíztató – látszólag sikeres lezárás valószínű.

Mivel a piac már sikeres eredményre számít, a megállapodásról szóló hír valószínűleg nem gyakorolna olyan nagy hatást az EUR/USD párra. Legjobb esetben szerintem esetleg visszatérünk az 1,1450-es ellenállásszintre. A meglepetés az lenne, ha nem jutnának megállapodásra. Nem egyértelmű, hogy a mai határidő valóban a legvégső határidő-e, de ha ma esetleg nem jutnak megállapodásra, akkor az emberek valószínűleg komolyabban elgondolkodnak a következményekről, és megnő az EUR/USD pár többletkockázata, aminek értelmében visszatérhet az 1,1100-as minimum szintre.

Az USA-beli piac Yellen beszámolójára összpontosít A vezetői index emelkedett, de a közelmúltbeli értékektől elmaradt. Az újonnan regisztrált munkanélküliek állománya volatilis maradt, ami többet árul el a szezonális korrekcióval kapcsolatos problémáról, mint a munkaerő-piacról. A philadelphiai Fed gyártási felmérés hasonlított az Empire State felmérésre abban, hogy az is mérsékelt növekedést jelzett a gyártásban. Ezért nincs változás az USA folyamatosan stabil, de nem látványos a növekedéséről alkotott kép. A Fed Alapok származtatott kamatlába – amely csökkent a szerdán közzétett, enyhítés-párti FOMC jegyzőkönyv közzétételekor – csütörtökön emelkedett, mivel a befektetők újraolvasták a jegyzőkönyvet, és arra gondoltak, hogy valószínűleg mit fog mondani a Fed elnöke, Janet Yellen jövő hét kedden és szerdán, amikor féléves beszámolót tart a Kongresszus előtt. Valószínűleg jobban húz majd a megszorítás-párti megjegyzések irányába, amelyeket az FOMC más tagjaitól a közelmúltban hallhattunk, ami fellendítheti a dollárhoz való hozzáállást.

Mai mutatószámok: A nap fő eseménye természetesen ismét Görögország.

A mutatószámokat illetően a pénteki nap a PMI-indexek napja. Kínában ünnep van, ezért nem tették közzé a PMI-indexet. Japán februári gyártási PMI-indexe 52,2-ről 51,5-re csökkent, amely nem felelt meg a becsléseknek. Ez volt a legalacsonyabb szint július óta, mivel lassulás történt az új rendelések állományában és a foglalkoztatásban. Az index  különösebben nem befolyásolja a piacot Japán esetében, de a csökkenés miatt arra gondolok, hogy az áprilisi választások elteltével az állam ismét a gyártókra, nem pedig a fogyasztókra fog összpontosítani, és valószínűleg további hajlandóság mutatkozik a jen gyengítésére.

Az európai kereskedés során több európai ország és az eurózóna is közzéteszi az előzetes gyártási és szolgáltatási szektorbeli PMI-indexeket. A gyártási PMI-index várhatóan emelkedett, ami utalhat arra, hogy az euróövezet gazdaságai 2015-ben lendületbe jöttek, és ez legalábbis ideiglenesen erősítheti az eurót.

Az Egyesült Királyság januári viszonteladói értékesítése várhatóan csökkent, ami fordulatot jelent az előző hónaphoz képest.

Kanada közzéteszi a decemberi viszonteladói értékesítést.

Az USA-ban az előzetes februári Markit gyártási PMI-index lát napvilágot.

Pénteken nem tartanak beszédet.

 

Az EUR/USD  pár ismét ellenállásszintre talált az 1,1450-es szinten

 

graph

 

Az EUR/USD pár ismét ellenállásszintre talált az 1,1450-es (R1) szinten, majd visszatért, és a kereskedés a tartomány közepén, ezen korlát és az 1,1315-ös (S1) támaszszint között zajlott. A pár továbbra is oldalirányú módban mozog az 1,1260-as (S2) és az 1,1540-es (R2) kulcsfontosságú akadályok között, ezért fenntartom várakozó álláspontomat a rövid távú kilátást illetően. A hosszabb távú trendet tekintve szerintem a pár továbbra is csökkenő trendben van. Az EUR/USD pár alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt. Az 1,1260-as (S2) szint egyértelmű, lefelé történő áttörése szerintem az a mozgás, amely az irányt ismét csökkenőre váltaná.  Egy ilyen jellegű áttörés valószínűleg tesztelést vált ki az 1,1100-as (S3) támaszszinten, amelyet a január 26-i minimum szint határoz meg.

  • Támaszszint: 1,1315 (S1), 1,1260 (S2), 1,1100 (S3)
  • Ellenállásszint: 1,1450 (R1), 1,1540 (R2), 1,1650 (R3)

 

Scroll To Top