De több volt a jó a magyar piacon, mint a rossz. A jókat pedig az OTP és a Richter részvény szolgáltatta. Mind a két papírt késő délután Amerikából tépni kezdték és komoly emelkedéssel zárták a napot. Külön megemlítendő, hogy az OTP kitörése így sértetlen, a Richter letörése pedig továbbra is elnapolva.
Reggeli elemzés
| Nemzetközi | Értékelés |
|---|---|
| Már csak két nap van a nyárból. A meleg biztosan megveri egy kicsit az ember agyát, tompul, felejt, butaságokat csinál. Üljenek le, ha állva olvassák a reggelit. Hétfőn meleg nap. Közepesen működő légkondi. Negyed hatkor a belvárosból irány a KIKA, ágyat venni a kölöknek. Keresztül a városon az erős késő nyári dugóban a Hungária sarokra. Legalább félóra döcögés. Gyereket felpakol, áruházba belibben, emeletre felmegy, ágyakra ránéz, na de mekkora a méret? Elkeseredik, megkajál a KIKA étteremben, hazavezet, szitkozódik. Mondom nyár van, meleg… | Semleges |
| Akkor megírom utólag, hátha valaki így lelkesebb lesz és elnézést a figyelmetlenségért, hogy nem előre írtam (az íródiák már kocsmában mosogat, csak vicc, egyedül vagyok, mint az egyszeri parasztgyerek a Toldiból, csak nekem „vaskos zsírpárna leng araszos máján“) hétfőn bankszünnap volt Londonban, ezért volt még a gyengébbnél is gyengébb a forgalom a tőzsdéken. | — |
| Na, az utolsó pillanatban szárnyra keltek a tőzsdék és erős pluszban zárták a napot. Egyedül London stagnált, írtam, ott volt a szünnap, persze, hogy nem emelkedett. És a DAX sem tudta boldogan figyelni a kamatemelés esélyének növekedését. Tehát az amerikai piacok zártak erős pluszban és ott is leginkább a bankszektor, ami emelkedésnek indul, ha beigazolódik a gyors kamatemelés. Láthatják bizonytalan és forgalommentes minden. | + |
| Este van, most előző este írom a holnap reggelit, kicsit zavaros is a dolog, de mindent megnéztem, éjfél van, most minden zárva. A reggeli tájékozódás, ha valami nagy dolog történne, a kedves olvasókra marad. Tanuljunk. A legjobb információkat awww.cnbc.com adja. Ezen az amerikai kezdőoldalon, a jobb részen azonnal láthatók a piacok, szépen régiókra bontva, kis fülecskével a tetején. Amerika, Európa, Ázsia, olaj stb. Bízzunk az optimista folytatásban. | Semleges |
| A piacok hatalmas kilengés nélküli stagnálása, emelkedése, a felfelé menetelést valószínűsíti a szakértők szerint. Mi azonban a fel-le mozgások, kilengések fokozódását várjuk az ősszel. Az amerikai kamatemelés negatív hatással lehet főleg a feltörekvő piacokra, nem beszélve az amerikai elnökválasztásról, ahol bárki is nyer, a piacok támogatását nem fogja erőltetni. | – |
| Magyar | Értékelés |
|---|---|
| Hol volt, hol nem volt, de megtörtént, ha mondom, hogy augusztus 29.-én hétfőn egész nap 9 ezer darab MOL forgott, majd a zárásban 11 ezer darabot kötöttek. Ami nehezen ment nyolc óra alatt (9 órától 17 óráig), az gyorsan sikerült 5 perc alatt. És írom én, akkor Cipő dalával is: „Nyár, még egyszer nyár. Csókokkal vár, szívedben tél. Soha ne legyen!“ https://www.youtube.com/watch? |
– |
| De több volt a jó a magyar piacon, mint a rossz. A jókat pedig az OTP és a Richter részvény szolgáltatta. Mind a két papírt késő délután Amerikából tépni kezdték és komoly emelkedéssel zárták a napot. Külön megemlítendő, hogy az OTP kitörése így sértetlen, a Richter letörése pedig továbbra is elnapolva. | +++ |
| MOL részvényben említettük a SEMMIT, nos akkor az MTEL részvényben is jelentjük a hétfői SEMMIT. Akárcsak az előző reggeliben most is e két részvény volt a „halott szekció“. | — |
| Olvasgatom a www.bet.hu oldalt, ahol a magyar cégek jelentenek. Mi van? (Elnézést.) Jelentett a „névvátoztató, akinek már megszámlálhatatlan neve volt a BÉT kereskedésében (Hybridbox, Fuso, OTT1). Német honban és nálunk is kalandos (rendőrségi esetekkel teli) életet élt a részvény (olvasottak szerint) és most hatalmas nyerőt publikált. Sem a szerző, sem érdekeltsége nem rendelkezik e részvénnyel, mielőtt még kapnánk az arcunkba hideget, mert írunk róla. Senkit nem bújtunk, de kötelességünk írni a tőzsdei furcsaságokról is. 200 millió nyerő? Hm… Mondjuk a kasszában 11 millió kápé, így első olvasásra furi-muri, ez az úri-buli. | Semleges |
| Annyi piacot, tőzsdét írtam ebbe a szövegbe, hogy engedjenek meg még egy gondolatot. A tőzsdék, a tőkepiacok talán még sosem voltak ennyire barátságosak, mint az elmúlt 6-7 évben. És ahogy a megboldogult Nyomasek Bobo, mondta a szeszélyes évszakokban: „minél hosszabb a HEURÉKA, annál hatalmasabb az orrvérzés.“ Ha pedig nem ő mondta, akkor bárki tette, tudunk véle azonosulni, hiszen már mi is számtalanszor írtuk ezt. | – |
| Indexek | |
|---|---|
| S&P 500 | 2 180,38 (+11,34 +0,52%) |
| Dow Jones Ind | 18 502,99 (+107,59 +0,58%) |
| NASDAQ Comp | 5 232,33 (+13,41 +0,26%) |
| DAX | 10 544,44 (0,00 0,00%) |
| NIKKEI 225 | 16 725,36 (-12,13 -0,07%) |
| BÉT előző záró | |
|---|---|
| BUX | 27 921,92 |
| OTP | 7 290 |
| MOL | 17 275 |
| MTELEKOM | 435 |
| RICHTER | 5 627 |
(Random Capital)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
