Reggeli elemzés: RC – Nincs erő a forintban – 2018.07.03

Nincs erő a forintban, 330 forint körül oldalaz az árfolyam tegnap óta. Az MNB közölte, hogy nem kommentálja az eseményeket. Célja az inflációs cél tartása, nem a forint árfolyam szabályozása.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Jó reggelt, mert kell, hogy legyen jó reggel egy július eleji napon, amikor kiürült a város a nyaralni utazók távozásával, de mérhetetlen dugó jöhet ma, mert bombasztikus hír robbant be az Erzsébet híd környékére: bombát találtak a Dunában. Higgyük azt, hogy a nap majd szépen eltelik anélkül, hogy honfitársaink százai mérgelődnének a lezárt utakon. Higgyük… Habár pont ez, amit Szent Tamás a „hitetlen” nem tett. A Tamás név az „ikrek”-ből származik (az arámi Taumá/Tomá), ami arra utal, hogy kétszer kételkedett, nem hitt Krisztus feltámadásában és Szűz Mária mennybemenetelében sem. Ám jött az Úr és mutatván az utat, küldte őt téríteni, s térítésében a kereszténységhez tartozó egyházakat alapítani. Így esett, hogy Szent Tamás, miután maga is ács volt, amit gyakorolt is nem egyszer az élete során, az építőmunkások, pallérok, építészek, földmérők, valamint a vakok védőszentjévé vált. Tamás, „aki kétszer kételkedett”. Boldog névnapot azoknak a Tamásoknak, akik ma tartják a névnapjukat! Mi pedig mindannyian fordulhatunk ismét a napsütéses kánikula felé, de kérem, aki romantikától áthevülten a nyár közepi andalgást képzelte mára kedvesével kézen fogva a Duna felett, az Erzsébet híd járdáján Budáról Pestre vagy Pestről Budára, az válasszon mára más útvonalat, nehogy eltűnjön a lába alól a híd, ami átvezet minket a problémás útszakaszokon, ilyen lehet például a víz, ha nem tudunk úszni (a boldogságban). „Két rabló az ékszerbolt előtt néz a kirakatban egy különleges gyémánt nyakláncot. – Szerinted mennyit kapnánk ezért a gyönyörű gyémánt nyakláncért? – Hááát, talán 5-6 évet…” Semleges
Vaskos mínuszból enyhe pluszba. Ez jellemezte tegnap az amerikai indexeket, 250 pont volt a himbi-limbi a nap eleje és a nap vége között. Megint a kereskedelmi háborúval kapcsolatos hírek taszították a mélybe az indexeket, most Európa vágott vissza az amerikai „fenyegetésre”. Nap végére azután győzött a sok elköltendő pénz… +
Merkel engedett? De miért? Mer’kell! Le is zárult a koalíciós vita, miután megállapodtak a kormányzó pártok abban, hogy az illegális migráció ellen szigorúan lépnek fel a jövőben. +
Nagyot esett az arany árfolyama, az elmúlt időszakban stabil 1300 dolláros érték kipukkadt és 1230 dollár közelébe süllyedt a jegyzés. Érdekes, hogy nem látszik akkora nyugalom, ami az aranyból kiábrándulást alátámaszthatná. ++
A TESLA határidőre teljesítette kapacitási törekvéseit, erre először nagyot emeltek az árán a befektetők, a nap végére azonban ismét adni kezdték, 2,5 százalékos mínuszban zárt az árfolyam a tegnapi kereskedésben.
Magyar Értékelés
260 pontot adtunk vissza a tegnapi hazai kereskedésben, nem tudtuk megtartani magunkat 36000 pont felett (35867 pont a zárás).
Először lefelé indult, azután pluszba kapaszkodott, majd végül a negatív tartományban végezte, mi az? Az OTP részvény árfolyama. 10260 forintos tető, 10080 forintos alj és végül 10140 forintos záróár. Ameddig marad 10000 forint felett, addig inkább a 9550-10550 forintos sáv tetejét ostromolhatja az árfolyam.
Stabil kereskedéssel tartotta tegnap az árfolyamát a MOL, 2704 forint lett a zárás. Alulról a 2500 forint védi, felülről a 2800 forint környéke már ellenállás. Semleges
Richter, MTEL együtt mozog, néha húznak egyet beléjük, néha leöntik őket. 5000 forint a nagy támasz a Richternél, míg 400 forint a Telekomnál. Semleges
Nincs erő a forintban, 330 forint körül oldalaz az árfolyam tegnap óta. Az MNB közölte, hogy nem kommentálja az eseményeket. Célja az inflációs cél tartása, nem a forint árfolyam „szabályozása”.
 

 

Indexek
S&P 500 2 726,71 (8,34 0.31%)
Dow Jones Ind 24 307,18 (35,77 0.15%)
NASDAQ Comp 7 567,69 (57,39 0.76%)
DAX 12 238,17 (-67,83 -0.55%)
NIKKEI 21 811,93 (-492,58 -2.21%)

 

BÉT előző záró
BUX 35 867,75 (-259.96 -0.72%)
OTP 10 140 (-70 -0.69%)
MTELEKOM 402 (+0 +0%)
RICHTER 5 085 (-65 -1.26%)
MOL 2 704 (-18 -0.66%)

 

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top