Soha nem támogatta még ekkora adomány az Országos Mentőszolgálatot, mely a magyar mentés 134 éves fennállásának talán legnagyobb kihívásával szembesül most a járvány elleni küzdelemben. A Groupama Biztosító felajánlása és ügyfelei döntése nyomán összesen 380 millió forint támogatja majd a mentőket a betegek minél magasabb szintű ellátásában.
A koronavírus járvány kevés pozitív hatásának egyike volt, hogy az emberek tavaly kevesebbet autózva kevesebb balesetet okoztak. Erre reagált tavaly év végén a Groupama Biztosító, amikor több mint 700 millió forintot ajánlott fel mintegy 250 ezer, egyedi KGFB szerződéssel rendelkező ügyfele számára.
Az ügyfelek dönthettek arról, hogy kérik-e az arányosan egy havi díjuknak megfelelő összeg visszautalását a számlájukra, vagy annak beszámítását a biztosítási díjukba, de felajánlhatták a pénzt jótékony célra is, mégpedig az Országos Mentőszolgálat munkájának segítésére.
Hatalmas összefogás, hatalmas adomány
A Groupama Biztosító nagyon sok ügyfele jótékony célra ajánlotta fel a neki járó összeget, így a 700 millió forint nagyobb része, 380 millió forint az Országos Mentőszolgálat munkáját segíti a jövőben.
A kedvezményezett kiválasztásával a Groupama Biztosító is szerette volna kifejezni háláját és erkölcsi elismerését az Országos Mentőszolgálat munkatársai számára. Egyúttal ügyfeleinek is lehetővé szerette volna tenni, hogy adakozássukkal megköszönhessék a frontvonalban dolgozó mentősök helytállását.
Anyagi segítség több mint 120 ezer KGFB ügyfél számára
A Groupama Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei 8 héten át dönthettek a 700 millió forint feletti összeg rájuk eső részének sorsáról. Ezen időszak alatt mintegy 200 ezer ügyfél vette fel a biztosítótársasággal a kapcsolatot az erre a célra létrehozott weboldalon, telefonos ügyfélszolgálatukon keresztül vagy személyesen.
Az érintett ügyfelek 12 százaléka a következő biztosítási díjába kérte az összeget beszámítani, 32 százalékuk esetében pedig a biztosítótársaság a számlájukra utalta az egyhavi díjnak megfelelő összeget. A Groupama Biztosító a pandémia nehéz időszakában így 121 ezer KGFB ügyfelének tudott anyagi segítséget nyújtani összesen 331 millió forint értékben.
„Köszönöm! A Mentősök javára felajánlva!”
Ilyen, és hasonló üzenetek özönlöttek a Groupama Biztosítóhoz az adományozást választó ügyfelektől. Az ügyfelek 56 százalékának esetében a mentők munkáját segíti majd az egy havi KGFB díjnak megfelelő összeg, de a biztosítótársaság érdekességként azt is megvizsgálta, hogy vannak-e olyan csoportok, ahol ennél nagyobb arányban választottak jótékony célt.
Groupama Biztosító Zrt.
A Groupama Biztosító közel 1,3 millió ügyfelével, teljes körű biztosítási kínálatával a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője. 130 saját ügyfélszolgálati irodáján és 800 fős tanácsadói hálózatán kívül online, a GroupamaDirekten, az OTP Bank 360 fiókjában, valamint 400 alkuszpartnerén keresztül teszi elérhetővé szolgáltatásait.