Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és az Audi Hungaria Motor Kft. A Parlamentben tartott keddi aláírási ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy az Audival létrejött megállapodásnak köszönhetően Magyarország jó eséllyel állja majd az európai adó-, költség- és technológiai versenyt.
Az Audi és általában a vezető német ipari cégek, valamint a magyar kormány felfogása a modern gazdaságról egybeesik – mondta beszédében a kormányfő. „Mi úgy gondoljuk, hogy az európai gazdaságban adó-, költség- és technológiai verseny lesz a jövőben is”: adóügyekben a kabinetnek, a költségekben a kormánynak és a nagy cégeknek együtt, a technológiában pedig a vállalatoknak kell versenyképeseknek lenniük – jelentette ki.
Frank Dreves, az Audi AG termelésért felelős igazgatótanácsi tagja azt mondta, a most megkötött megállapodással megünneplik és megerősítik a magyar kormány és az Audi közötti jó együttműködés sokéves hagyományát. Hangsúlyozta, az Audi Hungaria még mindig a világ legnagyobb motorgyára. (MTI)