Norvég alapok – A magyar demokráciáról szervezett meghallgatást az EP liberális frakciója

A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szervezett meghallgatást kedden az Európai Parlament (EP) liberális frakciója Strasbourgban.

Nun András, az Autonómia Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy a civilekhez jutó norvég támogatás nem folyik át a magyar államkasszán, így a magyar államnak sem jogi, sem pénzügyi, sem auditálási felelőssége nincs.
Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója közölte: a KEHI-nek nincs joghatósága vizsgálódni, ezért megtagadták az együttműködést, de miután nincs rejtegetnivalójuk, mindent nyilvánosságra hoztak.
Mong Attila újságíró, az átlátszó.hu főszerkesztő-helyettese arról beszélt, hogy miután ezek a civil szervezetek nem megvásárolhatóak, illetve nem lehet rájuk a kormányzati hirdetéseken keresztül nyomást gyakorolni, egyedül a finanszírozásuk ellehetetlenítésén keresztül támadhatók. Mong szerint a civil szervezetek elleni rendőri akciók a putyini Oroszországot idézik. Mint fogalmazott: találgatni sem kell, hogy ez milyen nagyobb stratégia része, mert a miniszterelnök maga mondta, hogy a cél az illiberális állam felépítése.
Guy Verhofstadt, a liberális képviselőcsoport elnöke úgy vélte, hogy a magyar kormány immár nemcsak a nyilvánosságot uralja, hanem a magánszférába is benyomul, és eltiporja az alapvető jogokat.
A meghallgatáson elnöklő Sophie in ‘t Veld holland liberális képviselő közölte: ez nem egyetlen országról szól, hanem az unió közös értékeiről.
Anne Brasseur, az EU-tól teljesen független, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének szintén liberális, luxemburgi elnöke azt mondta, nemcsak Magyarországon, hanem az ET több tagállamában is rossz irányba mennek a dolgok.
Jávor Benedek, a zöld frakció Együtt-PM-es EP-képviselője közölte: az Ökotárs Alapítványt fogja jelölni az Európai Parlament által a gondolat és a szólás szabadságáért folytatott küzdelem elismeréseként évente odaítélt Szaharov-díjra.
A Fidesz-KDNP EP-küldöttsége közleményben reagált a meghallgatásra. Azt írták: miután az EP elutasította a liberálisok kezdeményezését a plenáris vitára, pártrendezvényen próbálták támadni Magyarországot. A kormánypárti politikusok kifogásolták, hogy a liberális frakció a kormányzat részéről senkit sem hívott meg, hogy kifejthesse álláspontját. A kormánypártok ellen indított támadást a politikusok szerint nem véletlenül időzítették az önkormányzati választások elé.(MTI)

Scroll To Top