MNB – Londoni elemzők: “Matolcsy sem okozna negatív piaci meglepetést”

Valószínűleg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sem okozna intézkedéseivel negatív piaci meglepetéseket, ha ő váltaná Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén – vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzőstábja a minap Budapesten tett tájékozódó látogatást, és találkozott jegybanki illetékesekkel, magánszektorbeli közgazdászokkal, valamint helyi bankok és pénzügyi hatóságok képviselőivel.
Tárgyalásaik tapasztalatairól befektetőknek összeállított, hétfőn Londonban ismertetett beszámolójukban a ház szakértői közölték: magyarországi tárgyalópartnereik arra számítanak, hogy márciustól Matolcsy György lesz az MNB következő elnöke.
Jóllehet a cég szerint a nemzetgazdasági miniszter MNB-elnöki kinevezése negatív piaci reakciót eredményezhet, az azonban a Morgan Stanley londoni elemzőinek benyomásai alapján valószínűtlen, hogy Matolcsy György kellemetlen meglepetéseket okozna a piaci szereplőknek, “legalábbis megbízatása korai szakaszában”.
A cég szakértői közölték: budapesti tárgyalásaik arra vallanak, hogy az MNB-elnöki kinevezést kísérő idegeskedés eltúlzott, mivel nem valószínű, hogy az új jegybankelnök “rögtön unortodox pénzügypolitikába kezdene”.
A Morgan Stanley elemzői hétfői londoni beszámolójuk szerint áttekintették budapesti tárgyalásaikon azokat az eszközöket, amelyekkel az MNB a gazdaságot támogathatná, és a legvalószínűbb lehetőségnek a gazdaságba juttatott hitelmennyiség növelésének ösztönzése tűnik.
Erre több mód kínálkozik: az MNB a Bank of England – a brit jegybank – eljárásához hasonlóan kedvezményes kamatú hitelfinanszírozást ajánlhat a hitelkihelyezésüket növelő bankoknak, vagy állami bankok közbeiktatásával próbálhat hitelt juttatni a gazdaságba.
“Egyes helyi spekulációk szerint” az MNB esetleg korlátozhatja azt a likviditásmennyiséget, amelyet a bankok a kéthetes MNB-kötvényben tárolhatnak – bár ezt Simor András jelenlegi jegybankelnök erőteljesen ellenzi -, vagy pedig egyes bankok adókedvezményekben részesülhetnek nagyobb hitelkihelyezés fejében – sorolták a budapesti tárgyalásaikon hallott lehetőségeket a Morgan Stanley londoni elemzői.
A ház szakértői szerint e módszerek egyike sem jelentene nagy fordulatot, a legrosszabb esetben annyi történne, hogy nem bizonyulnak hatékonynak, a legjobb esetben pedig még valamilyen eredményt is hozhatnak.
A Morgan Stanley londoni elemzői szerint ugyanakkor piaci szempontból sokkal károsabb lenne, ha az MNB egyértelműen olyan jelzéseket kezdene adni, hogy gyengébb forintot pártolna a növekedés ösztönzése végett. A cég szakértői ugyanakkor hétfői beszámolójukban közölték, hogy ezt a forgatókönyvet alacsony valószínűségűnek tartják, tekintettel arra, hogy a háztartások devizaalapú hitelállománya a hazai összterméknek (GDP) még mindig a 14 százalékát teszik ki, és ebben a helyzetben kétséges, hogy a magyar döntéshozók forintgyengítést célzó stratégiára törekednének.
A Morgan Stanley londoni elemzői a jegybanki kamatpolitikában sem várnak érdemi változást, mivel véleményük szerint már most is a monetáris tanács enyhítésre hajló külső tagjainak kezében van a tényleges döntéshozatal.
A ház hétfői elemzése szerint bár valószínűtlen, hogy az MNB aktívan próbálkozna a forint gyengítésével, a cég elemzői úgy vélekednek azonban, hogy a monetáris tanács kész elfogadni a forint mérsékelt és fokozatos gyengülését, ha annak oka a kamatcsökkentési ciklus. Az “általános érzet” a Morgan Stanley elemzőinek budapesti tárgyalásai alapján ugyanis az, hogy a magyar gazdaság érzékeny ugyan az árfolyam-kilengésekre, de nem annyira, mint néhány évvel ezelőtt, mivel csökkent valamelyest a devizaalapú hitelek állománya.
Ebből az következik, hogy a forintárfolyammal kapcsolatos “fájdalomküszöb” valószínűleg most már magasabbra került – áll a Morgan Stanley hétfői értékelésében.
Ugyanezt állapították meg legutóbbi elemzéseikben más nagy londoni házak is.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai minapi helyzetértékelésükben közölték: véleményük szerint a magyar jegybank stresszhelyzeti tesztjei arra utalnak, hogy a 310 forint/eurós árfolyam körül lehet az a küszöb, amely már megállítaná az MNB jelenlegi monetáris enyhítési ciklusát.
A JP Morgan londoni elemzői a vártnál gyengébb tavalyi negyedik negyedévi magyar GDP-becslés nyomán felülvizsgálták az MNB kamatpályájára adott prognózisukat, közölve: most már 4,50 százalékig csökkenő MNB-alapkamatot várnak 2013 közepére. Ez 0,50 százalékponttal alacsonyabb kamatszint a ház korábbi előrejelzésénél.
Hétfői elemzésükben a Morgan Stanley londoni közgazdászai is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy egyértelműen lefelé mutató kockázatok hatnak a cég által érvényben tartott jelenlegi előrejelzésre, amely 2013 közepére 5,00 százalékos MNB-alapkamatot valószínűsít.
A ház szakértőinek megítélése szerint ugyanakkor a 4,00 százalékos kamatszint lehet a legalacsonyabb, ameddig az MNB elmehet “még ideális forgatókönyv esetén is”, mivel ez az alapkamat az előremutató számítási modellek alapján még 1 százalék körül reálkamatot jelentene.
A jelentős magyar külső adósságállomány ugyanis azt jelenti, hogy Magyarországnak más gazdaságoknál magasabb hozamot kell kínálnia, ezért zéróhoz közeli, vagy éppen negatív reálkamat nem jöhet szóba – vélekedtek hétfői elemzésükben a Morgan Stanley londoni közgazdászai.(MTI)

Scroll To Top