Lámfalussy Sándor, az „euró atyja” munkásságának üzenete, hogy a pénzügyi stabilitás alapja, feltétele a gazdasági növekedésnek – hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az idén harmadik alkalommal megrendezett Lámfalussy-konferencián hétfőn, Budapesten.
Az eseményen a monetáris politikát és a pénzügyi rendszert érintő aktuális kérdésekről tárgyalnak Európa jegybanki vezetői, meghívott banki szakemberek.
Matolcsy György kiemelte, Lámfalussy Sándor rámutatott arra, hogy minden jól működő gazdaság alapja a pénzügyi stabilitás, a pénzügyi rendszerek instabilitása pedig súlyos gazdasági, majd később társadalmi válságot okozhat.
Szavai szerint egyfajta „mágikus háromszög” működik Lámfalussy munkássága alapján a gazdaságban, a pénzügyi stabilitás kell ahhoz, hogy strukturális reformokat lehessen megvalósítani, ezek alapozzák meg a gazdasági növekedést, a munkahelyek teremtését.
„Ha strukturális reformokról beszélünk, fontos, hogy stabil legyen a gazdaság, erős a politikai akarat ezek véghezvitelére” – emelte ki.
Matolcsy György felidézte, hogy két héttel ezelőtt részt vett az ázsiai befektetési fórumon, ahol meglehetősen pesszimista képet vázoltak fel a részt vevő szakemberek, gazdasági vezetők a világgazdaságról. A felszólalók szerint romlottak a globális pénzügyi közösség kilátásai, hiszen a globális gazdaság minden alappillére – az Egyesült Államok, az EU, Kína és Japán – gyengélkedik, így nincsenek motorok, amelyek hajtani tudnák a világ gazdaságát – mondta Matolcsy György.
„Eljött az idő, hogy megvitassuk Lámfalussy Sándor örökségét. A pénzügyi stabilitás minden siker, minden jól működő gazdaság mögött ott van, ez a ő fő öröksége” – mutatott rá Matolcsy György.
Szavai szerint először meg kell teremteni a gazdasági-pénzügyi stabilitást, amelynek támogatásával elindulhatnak a strukturális reformok. Ennek a kettőnek megléte alapozhatja meg a fenntartható gazdasági növekedést, amelynek egyik fő értékmérője az új munkahelyek teremtése – mutatott rá a Magyar Nemzeti Bank elnöke.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
