A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali piacának forgalma januárban 228 milliárd forint volt, amelyből a részvények kereskedelme 218 milliárd forintot tett ki – közölte a BÉT hétfőn.
A BUX index már január közepén túlszárnyalta a 2015-ös maximum értékét, de végül a múlt év végi záró értékhez közel, 23 997 ponton zárta a hónapot.
A származékos piacon több mint 647 ezer kontraktusra kötöttek üzletet januárban 219 milliárd forint értékben, ami 0,4 százalékkal haladja meg az előző havi értéket. A forgalom legnagyobb részét kitevő határidős devizák forgalma 2,4 százalékkal csökkent.
A befektetési szolgáltatók részvénypiaci forgalmi rangsora az előző hónaphoz hasonlóan alakult. Az első helyen ezúttal is a Concorde Értékpapír Zrt. végzett 103,6 milliárd forintos forgalmával, ami 23,8 százalékos piaci részesedést jelent. Második helyen a WOOD & Company végzett 18,2 százalékos részesedéssel, a harmadik helyen az Erste Befektetési Zrt. áll 16,1 százalékos forgalmi részesedéssel.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
