Londoni elemzők rontották lengyel GDP-előrejelzésüket

Mélyen a konszenzusos prognózis alá csökkentették a lengyel gazdaság teljesítményére adott előrejelzésüket keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint nem valószínű, hogy Lengyelország az idén kikerülhet az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászai közölték: 0,9 százalékos gazdasági növekedést várnak Lengyelországban az idei év egészében, és 2014-re is legfeljebb 2,0 százalékos GDP-bővüléssel számolnak.
A ház szakelemzői – akik a magyar gazdaságra adott becslésüket nemrégiben javították – Lengyelországra vonatkozó keddi elemzésükben kiemelték, hogy a jelenlegi londoni elemzői konszenzus az idén 1,4 százalékos, jövőre 2,8 százalékos növekedést valószínűsít a lengyel gazdaságban.
A cég szakértői az euróövezet folyamatosan gyenge gazdasági teljesítményével indokolták borúlátó előrejelzésüket, hangsúlyozva, hogy a lengyel export 51 százalékát az euróövezet, 25 százalékát Németország veszi fel.
A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint jóllehet javul a német ipari hangulatindex, ám a javulás üteme és mértéke egyaránt elmarad a cég által várttól, és nem tűnik elégségesnek ahhoz, hogy a lengyel feldolgozószektor hasonló hangulati mérőszámát egyértelműen növekedési pályára állítsa.
A ház szakértői azt sem tartják valószínűnek, hogy Lengyelország az idén kikerülhet az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól, tekintettel arra, hogy  a tavalyi lengyel államháztartási hiány a hazai össztermék 3,9 százaléka volt, fél százalékponttal magasabb az előzetesen vártnál. Ráadásul az Európai Bizottság minapi tavaszi előrejelzésében az idei évre is 3,9 százalékos, 2014-re pedig 4,1 százalékig tovább növekvő lengyel deficitet jósolt.
Mindezek alapján a BofA Merrill Lynch Global Research londoni közgazdászai az eddigi 2,50 százalékról 1,50 százalékra csökkentették a lengyel jegybank alapkamatának mélypontjára adott prognózisukat. Felülvizsgált előrejelzésük szerint ezt a kamatszintet a lengyel központi bank 2014 januárjára éri el.
A lengyel gazdaság teljesítményével kapcsolatban más nagy londoni házak is borúlátó értékeléseket adtak az utóbbi időben.
Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a közép-európai gazdaságok áprilisi gyáripari beszerzésimenedzser-indexeinek (BMI) múlt heti ismertetése után kiemelték, hogy bár Lengyelország átfogó BMI-mutatóján belül az új exportrendelések részindexe nőtt, a teljes új rendelésállomány részindexe azonban – amely a hazai és a külső új rendelések értékének változását együtt mutatja – csökkent, és ez arra vall, hogy a lengyel gazdaságban a belső kereslet gyorsuló ütemben zsugorodik.
A Bank of America-Merrill Lynch londoni közgazdászai ugyanakkor a magyar gazdaságra adott előrejelzésüket nemrégiben javították. Minap ismertetett, felülvizsgált prognózisukban közölték: az általuk eddig várt 0,3 százalékos idei egész évi GDP-visszaesés helyett most már 0,4 százalékos növekedéssel számolnak 2013-ban Magyarországon.
A ház szakértői szerint a felülvizsgálatot a magyar háztartások fogyasztási kilátásainak javulása, a gépjárműexport várható felfutása és “kisebb mértékben” a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedésösztönző intézkedéscsomag indokolja.
A cég londoni elemzői közölték: az MNB-kezdeményezés nyomán még nagyobb biztonsággal tartják fenn azt az előrejelzésüket, hogy a magyar gazdaság 2014-ben már 2,6 százalékkal növekedhet, a gyenge európai gazdasági környezet ellenére is.
A Bank of America-Merrill Lynch javított magyarországi prognózisa azonban egyelőre jelentősen eltér a szélesebb londoni elemzői konszenzustól, amely az euróövezet gyengülő kilátásai miatt csaknem egyöntetűen stagnálást, illetve több nagy citybeli ház még visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban erre az évre is.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra rontották az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket.
Ennek nyomán a cég elemzői a magyar gazdaságban az eddig általuk várt 0,5 százalékos GDP-mínusz helyett most már 0,7 százalékos visszaeséssel számolnak 2013 egészében. (MTI)

Scroll To Top