Másfél év óta először éves összevetésben is növekedhetett a magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben – jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai az európai felzárkózó gazdaságok kilátásairól összeállított, hétfőn ismertetett új prognózisukban közölték, hogy az általuk használt növekedéskövető mérési modell – GDP tracker – jelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben 0,3 százalék körüli ütemben növekedhetett éves összehasonlításban.
Ez 2011 vége óta az első éves összevetésű negyedéves növekedés lenne a magyar gazdaságban – hangsúlyozták a Capital Economics londoni szakértői.
A ház elemzői szerint az eddigi aktivitási részadatokból úgy tűnik, hogy fordulat történhetett a magyar gazdaságban az idei második három hónapban. Az élénkülés hajtóerői között volt valószínűleg a legnagyobb magyar exportpiac, a német gazdaság erősödő kereslete, valamint az infláció meredek lassulása, amely lendületet adhatott a fogyasztási kiadásoknak – vélekedtek a Capital Economics elemzői.
A cég szakértőinek véleménye szerint a hazai keresletnek mindemellett valószínűleg jót tett a kormányzati kiadások növekedése is. A Capital Economics londoni elemzői ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy az idei év első felében mért államháztartási deficit hozzávetőleg 40 százalékkal meghaladta a tavalyi azonos időszakban kialakult hiányt.
A cég a hétfői elemzésben nem adott egész évre szóló magyar GDP-előrejelzést. Nemrégiben összeállított előző prognózisában – amely külön a magyar gazdaságra vonatkozott – ugyanakkor a ház szakértői elismerték, hogy a legutóbbi erős aktivitási adatok alapján a magyar gazdaság idei egész éves növekedési teljesítménye is jobb lehet a Capital Economics által jósoltnál.
A ház jelenleg érvényes előrejelzése az, hogy a magyar GDP-érték 2013 egészében 0,5 százalékkal visszaesik.
Múltkori elemzésükben a Capital Economics közgazdászai azonban közölték, hogy ezt a prognózisukat a második negyedévi GDP-adatok augusztusi ismertetése után megvizsgálják.
Az idei egész éves – egyelőre érvényben lévő – magyar recessziós előrejelzéssel a Capital Economics mélyen a londoni konszenzus alatt jár; a citybeli többségi elemzői vélemény az, hogy Magyarországon az idén gazdasági növekedés várható.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai, akik nemrégiben tájékozódó látogatást tettek Budapesten, tárgyalásaikról összeállított, minap Londonban ismertetett beszámolójukban közölték: a magyar gazdaság idei teljesítményére adott konszenzusos előrejelzési átlag jelenleg 0,3 százalékos egész évi GDP-növekedést valószínűsít. A márciusi konszenzusos átlag még 0,1 százalékos visszaesést prognosztizált. A konszenzus javulásának előzménye a ház szerint a vártnál gyorsabb idei első negyedévi növekedés.
A JP Morgan szakértői megerősítették, hogy a maguk részéről 0,5 százalékos idei egész éves GDP-növekedést várnak a magyar gazdaságban.(MTI)