Gyorsjelentés 2014 Q3: PannErgy: nőtt az árbevétel, csökkent a veszteség az első háromnegyed évben

A PannErgy Nyrt. konszolidált árbevétele 1 milliárd 558 millió forintot ért el az első háromnegyed évben, ez a tavalyi első kilenc hónap 625 millió forintos értékének több mint kétszerese; a növekedés elsődleges oka a Miskolci Geotermikus Projekt hőértékesítése, amely egymilliárd forintos árbevételt eredményezett – derül ki a társaság időközi vezetőségi beszámolójából.

A BÉT honlapján közzétett beszámoló szerint a konszolidált nettó eredmény az első háromnegyed évben 383 millió forint veszteség, amely kedvezőbb a bázisidőszak 587 millió forintos veszteségénél.
A működési eredmény (EBIT) 78 millió forint veszteség volt, ez 284 millió forinttal kedvezőbb a tavalyi harmadik negyedévinél.
Az üzleti cash-flow (EBITDA) 385 millió forint pénzbeáramlás, ami 452 millió forinttal kedvezőbb a bázisidőszak értékénél.
Az év első kilenc hónapjában a közvetlen költségek szintje 560 millió forintról 1 milliárd 162 millió forintra emelkedett, egyrészt a hőértékesítésből származó változó költségek növekedése miatt, másrészt ez a már aktivált beruházások magasabb amortizációs értékét mutatja.
Az értékesítés közvetett költsége 587 millió forintot tett ki, ez 14 százalékkal kevesebb, mint a bázisidőszaki 682 millió forint.
A pénzügyi műveletek eredménye 205 millió forint veszteség volt a tárgyidőszakban, ami 30 millió forinttal kedvezőtlenebb a 2013. hasonló időszaki értékénél. A pénzügyi eredményre negatívan hatott a forint euróval szembeni gyengülése, illetve a kamatkülönbözet alakulása a növekvő hitelállomány miatt – áll a beszámolóban.
A csoport a harmadik negyedév végén teljes munkaidőben 30 munkavállalót foglalkoztatott, kettővel többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A Pannergy részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír ára a hétfői záráskor 329 forint volt. Az elmúlt egy évben a cég részvényeivel 415 és 277 forint között kereskedtek.(MTI)

 

Scroll To Top