Fidesz: az MNB és a PSZÁF összevonása a pénzügyi stabilitást erősíti

A pénzügy rendszer stabilitását erősíti a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonása a Fidesz szerint.

Az elmúlt évek bankválsága miatt több európai ország döntött úgy, hogy összevonják nemzeti bankjukat és a pénzügyi felügyeletet. Magyarország is ezt a példát kívánja követni – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormánypárti képviselőcsoport, kommentálva a Párbeszéd Magyarországért (PM) keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
A Fidesz megítélése szerint az összevonással szélesebb eszköztár áll majd a központi bank rendelkezésére a pénzügyi válsághelyzetek megelőzésére.
A tervek szerint az MNB átveszi a klasszikus felügyeleti funkciókat a PSZÁF-tól, és ezzel az utóbbi megszűnik. Így egy hatékonyabb és modernebb bankfelügyeleti rendszer jön létre – hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy ha az egyesítést már a korábbi kormányok végrehajtották volna, akkor ma kevesebb magyar család küzdene a devizacsapdával. Az új megoldás emellett a hitelfelvevőt és a betétest is védi – jegyezték meg.
A kormánypárti frakció megerősítette: az előterjesztés zárószavazása addig nem történik meg, amíg az Európai Központi Bank (EKB) nem foglal állást a javaslatról. „Pozitív véleményre számítunk, hiszen az EKB mai elnöke – még olasz jegybankelnökként – maga hozta létre az ottani egyesítést” – írták.
A Gyurcsány-Bajnai-szövetség az, amely alkalmatlan az ország pénzügyi, gazdasági és társadalmi irányítására, ugyanis „a baloldal szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájával tönkretette, eladósította és pénzügyileg teljesen kiszámíthatatlanná tette az országot” – reagált a Fidesz a PM színeiben politizáló Scheiring Gábor szavaira, aki tájékoztatóján teljesen alkalmatlannak nevezte Matolcsy György jegybankelnököt a tervezett új pénzügyfelügyeleti rendszer irányítására.
A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek az MNB és a PSZÁF összevonásáról szóló előterjesztését, így az indítvány elfogadása után a PSZÁF megszűnik. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat értelmében az MNB szerveinek korábbi köre, azaz a monetáris tanács, az igazgatóság és a felügyelőbizottság kiegészül az eltérő működésű és feladatkörű Pénzügyi Stabilitási Tanáccsal. (MTI)

Scroll To Top