Fidelity: Mit hoz Biden a fogyasztói szférának?

Joe Biden győzelmével a megújuló energiaforrásokat érintő beruházások felpöröghetnek, mivel az új kormányzat kiemelt kérdésként kezeli a klímaváltozást, és újra csatlakozni fog a párizsi éghajlatvédelmi egyezményhez. A Kínával szembeni kemény fellépés nagy vonalakban folytatódni fog, bár némiképp enyhülhet. A Fidelity International azt vizsgálja, hogyan hathat egy átfogó demokrata győzelem a fogyasztói szférára, számításba véve azt is, hogy a Kongresszus végleges összetétele némileg módosíthatja ezeket a hatásokat.

Autógyártás – a Tesla jól járhat

Biden éghajlatváltozáshoz kapcsolódó tervei között szerepel a „szigorú új üzemanyag-takarékossági szabályok bevezetése, melyek célja, hogy az újonnan eladott kis és közepes méretű haszonjárművek 100%-a elektromos hajtású legyen, és évente nőjön az elektromos hajtású nehézgépjárművek aránya is”. A tervek között a töltési infrastruktúra fejlesztésébe eszközölt beruházások jelentős felfuttatása is szerepel, aminek hatására felgyorsulna az elektromos járművek elterjedése. Ez jó hír lehet a Teslához hasonló cégek számára, míg a hagyományos hajtású járművek gyártónak jó része kellemetlen helyzetbe kerülhet. A folyamatot felgyorsíthatja a demokraták térnyerése, mert ebben az esetben valószínűbb lenne bizonyos kezdeményezések megvalósulása, például az elektromos járművek terjedését célzó adóösztönzők korlátainak lazítása, hogy a nagyobb cégek, pl. a Tesla és a GM vásárlói is igénybe vehessék a jelenlegi 7500 dolláros adójóváírást. Egy jelentős infrastrukturális program szintén fokozhatja a haszonjárművek, különösen a jelentős részben Detroitban gyártott furgonok iránti keresletet. Potenciális nehezítő tényező a magasabb társaságiadó-kulcs, valamint az esetleg emelkedő infláció és hitelkamatláb, főleg a három- és négyéves lejáratú hitelek esetében, ez pedig gyengítheti a keresletet, mivel az értékesítések jelentős része finanszírozott alapon történik.

Csomagolt fogyasztási cikkek – az alapvető fogyasztási cikkek gyengébben teljesíthetnek, mint a diszkrecionális termékek

A demokrata hatalomátvétel után megemelt társasági adó vélhetően átlagosan 4-6%-kal csökkenti majd az alapvető fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok jövedelmét: a főleg belföldön értékesítő cégek, például a Clorox, a Church & Dwight, a Smuckers, az Altira vagy a Molson Coors esetében a hatás 7-9%, míg nemzetközi piacon is jelen lévő vállalatok, pl. a Coca Cola, a Philip Morris és az Estée Lauder esetében csupán 3-4% lehet. Az új kormányzat valószínűleg emelni fogja a dohányipari termékek adóját, aminek nem fog örülni például az Altira, de csökkenti a kereskedelmi vámok mértékét, ami jó hír lesz az olyan cégeknek, mint a Brown Forman és a Tyson.

Rövid távon a Bidennel érkező stimulus hatására több pénz marad a fogyasztók zsebében – a Covid-19 járvány kitörése nyomán hozott fiskális ösztönzők utolsó köre egész sor cégnek segített a fogyasztói szektorban. Ugyanakkor az alapvető fogyasztási cikkek ennek ellenére gyengébben teljesíthetnek az összpiaci átlagnál, mivel a diszkrecionális termékek aránytalan előnyökhöz jutnak. Biden szigorúbb korlátozásokat és lassabb újranyitást is bevezethet, ami kárt okozhat a mobilitásra támaszkodó cégeknek, mint amilyen a Coca Cola, és előnyt jelenthet a „maradj otthon” jellegű vetélytársaknak, például az előre csomagolt élelmiszerek gyártóinak. Hosszú távon nagyobb hangsúly helyeződhet a környezeti és társadalmi kérdésekre is, ami potenciális problémákat okozhat a jelentős mennyiségű műanyaghulladékot termelő cégeknek, és jót tehet a fenntarthatóságra összpontosító szereplőknek, amilyen a Beyond Meat.

Diszkrecionális fogyasztási cikkek – a fő kérdés a szabadon felhasználható jövedelem alakulása

Rövid távon Biden győzelme a költségvetési ösztönzők bővülését eredményezheti, ami általában jót tesz majd a fogyasztási részvényeknek. Az USA fogyasztói anyagilag továbbra is nehéz helyzetben vannak, bár már kifelé másznak a gödörből, és a támogatás javítaná a hangulatukat. Az infrastrukturális beruházások felpörgetése munkahelyeket teremtene, egyben növelné a szabadon elkölthető jövedelem mennyiségét. Hosszú távon persze meg kell majd fizetni az ösztönzők árát, például adóemelés formájában, ami a magasabb adósávba tartozókat is érintené. Az infláció esetleges növekedése szintén csökkenthetné a szabadon elkölthető jövedelmet.

Biden esetleg a minimálbér emelésével is megpróbálkozhat. Ez segíthet az alacsonyabb jövedelmű rétegeket megcélzó ágazatoknak, de gondot okozhat a munkaerő-igényes termékeket előállító cégeknek. Minden további szabályozó, például a koncertszervezésben dolgozók védelme és a tech-cégeket érintő antitröszt-szabályok bevezetése további ellenszelet fújhat. „Összességében a demokrata hatalomátvétel rövid távon vélhetően kedvezően hat majd a részvények árfolyamára, de miután ezeket a hatásokat feldolgozta a gazdaság, érdemes lesz óvatosabban közelíteni az ágazathoz, mivel a figyelem attól kezdve a potenciális, hosszú távú következményekre irányul majd”- teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.

Kiskereskedelem – a hatások vegyesek lesznek

 

Biden győzelmének a kiskereskedelemre gyakorolt hatása változatos lesz. Kedvezően hathat a fizikai (offline) üzlettel rendelkező kiskereskedőkre, főleg mivel amíg tart a járvány, addig a fogyasztók továbbra sem költenek utazásra és szabadidős tevékenységekre. Biden magasabb minimálbér bevezetésével, a segélyek elektronikus átutalásával (electronic benefit transfers, EBT) és a kiegészítő élelmiszersegély-program (korábbi nevén élelmiszerjegy) finanszírozásának növelésével célba veheti az USA-ban kialakuló egyenlőtlenséget is, melyet a tehetősebbek adójának növelése is ellensúlyozhat (például a tőkejövedelmekre kirótt adó növelése révén). Ennek célja az alacsonyabb jövedelmű családok szabadon felhasználható jövedelmének növelése, de egyúttal visszafoghatja a skála másik végén tapasztalható költekezést is. Ebben a kontextusban az olcsóbb („value”) cikkeket árusító kiskereskedők kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek.

Ugyanakkor a bérköltség az offline kiskereskedők egyik legnagyobb költségtétele, márpedig a magasabb minimálbér szűkítőleg hat majd az árrésükre. A nagyobb ármeghatározó erővel rendelkező, ismertebb márkák könnyebben tudják majd áthárítani ezeket a költségeket a fogyasztókra, de az alapvető cikkeket árusító kiskereskedők nem lesznek ilyen szerencsések. A fő kérdés az lesz, hogy a költségvetési stimulus és az esetleges takarékossági intézkedések ellensúlyozni tudják-e majd a bérek növekedését.

Éttermek – a minimálbér-emelés fájni fog

A bérköltség a kiskereskedelemhez hasonlóan az éttermek kiadásainak is jelentős részét teszik ki, és Biden 15 dolláros minimálbér-javaslata, valamint a „borravalós minimálbér” eltörlése eleinte meglehetősen kedvezőtlen kilátásokkal kecsegtet az ágazat szereplői számára. Hosszabb távon a bérnövekedés kedvezően hathat a nagy, ismert brandekre, melyek kellő üzemi kapacitással rendelkeznek a nagyobb bérteher ellensúlyozásához szükséges automatizálás végrehajtásához. Az éttermi ágazatban az utóbbi időben szinte túl sok dolgozót alkalmaztak, de a magasabb bérköltség ésszerűsítésre kényszerítheti az üzemeltetőket. Mindez hátrányos lehet a kisebb, független egységekre, és megszilárdíthatja a nagyobb, akár tőzsdén is jegyzett vállalkozások pozícióját, melyeknek jobb a tőkeellátottsága és hatékonyabban képesek tompítani a bérkockázatot. Az alkalmi éttermi szegmens, mely jellemzően jobban támaszkodik a belföldi vendégekre, és egységei vállalati modell alapján működnek, kiszolgáltatottabb lesz, mint a gyorséttermek, melyekre a nemzetközi és a franchise-profit egészséges aránya jellemző.

Lakáspiac – nem valószínű, hogy a költségvetési ösztönzők ellensúlyozni tudják az esetleges adóemeléseket

Biden győzelme összességében várhatóan negatív hatással lesz az ágazatra. A lakáspiac az USA gazdaságának egyik alappillére, és a jövedelmet és a vevői bizalmat javító költségvetési ösztönzők hatása előbb-utóbb megjelenik a lakások iránti keresletben is, mivel egyre több fogyasztó, főleg az X generáció tagjai, képesek kifizetni a beugrót. De ez nem lesz elég ahhoz, hogy teljes mértékben ellensúlyozza a demokrata győzelem nyomán emelkedő társasági adó hatását. A legtöbb lakáspiaci vállalkozás teljes mértékben belföldi adófizető, és az adózás utáni nyereségük kb. 10%-kal csökkenhet. Az egyelőre kérdéses, hogy ezt a jelenlegi, kiélezett versenyhelyzetben tovább tudják-e majd hárítani a fogyasztókra, de ha a kínálat szűkül, akkor még akár ez is előfordulhat.

Ha Biden adókedvezményt biztosít az első lakásukat vásárlóknak és/vagy intézkedéseket hoz az infrastrukturális és zöld beruházások vonatkozásában, az általánosságban kedvezően hathat a lakáspiacra, az építőanyag-gyártásra és az építőiparra. Ebből a legjobban a nagy ármeghatározó erővel rendelkező, vagy a beszállítókra kellő hatást gyakorolni képes vállalatok jöhetnek ki, melyek ellensúlyozni tudják a magasabb adókat, ugyanakkor a növekvő keresletből is profitálni tudnak.

 

DISCLAIMER

Ezen dokumentum előzetes engedély nélküli másolása vagy terjesztése tilos. A Fidelity csak saját termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó információkat szolgáltat, és egyedi körülmények alapján nem nyújt befektetési tanácsadást, kivéve, ha azt egy kellően meghatalmazott cég kifejezetten előírja az ügyféllel való formális kommunikáció során.  A Fidelity International megnevezés arra a vállalatcsoportra utal, amely globális befektetéskezelői szervezetként az Észak-Amerikán kívül, a kijelölt joghatóságokban elérhető termékekről és szolgáltatásokról nyújt információkat. Ezen információk nem az Egyesült Államok területén élő vagy tevékenykedő személyek számára készültek; ezek a személyek ugyanis nem jogosultak az itt található információk alapján eljárni. Ezen információk kizárólag azon személyeknek szólnak, akik olyan országokban élnek, ahol az adott alapok forgalmazási engedéllyel bírnak vagy ahol ilyen engedélyre nincs szükség. Egyéb rendelkezés hiányában valamennyi terméket a Fidelity International biztosítja, továbbá az összes megfogalmazott vélemény a Fidelity szervezetének véleménye. A Fidelity, Fidelity International, a Fidelity International logó és az „F szimbólum” a FIL Limited bejegyzett védjegyei. A FIL Limited eszközei és erőforrásai a 31/08/2020 – i napon. Az adatok nem auditáltak.A munkatársak és elemzők egyaránt kutatási szakembereknek minősülnek.Javasoljuk, hogy a befektetéssel kapcsolatos döntés meghozatala előtt részletesen tájékozódjon. A befektetéseket az aktuális tájékoztató és a KIID (key investor information document, kiemelt befektetői információk dokumentuma) alapján kell meghozni, amelyek az aktuális éves és féléves jelentésekkel együtt térítésmentesen hozzáférhetők forgalmazóinknál, a luxemburgi Európai Szolgáltási Központunkban (European Service Centre), FIL (Luxembourg) S.A., (2a, rue Albert Borschette, BP 2174, L-1021, Luxembourg), valamint forgalmazónknál, a Raiffeisenbank Zentralbank Österreich AG-nél, (1054 Budapest, Akadémia utca 6). A Kiemelt befektetői információk c. dokumentum magyar nyelven is elérhető.Harmadik felek védjegyei, szerzői jogai és más szellemi tulajdonjogai a mindenkori tulajdonosuk birtokában vannak és maradnak. Kiadta: FIL (Luxembourg) S.A., engedélyező és felügyeleti szerve a CSSF (Commission de Surveillance du Secteur Financier, Pénzügyi Felügyeleti Hatóság). GLEMUS3452-0121 MKAT9097

 

Scroll To Top