Erdélyben is gyűjteni kezdik az aláírásokat a kvótát ellenző Fidesz-petícióhoz - Gazdasagportal.hu

Erdélyben is gyűjteni kezdik az aláírásokat a kvótát ellenző Fidesz-petícióhoz

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös felhívásban kéri az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni Fidesz-petícióhoz – jelentette be Tőkés László EMNT-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.

Tőkés László emlékeztetett arra, hogy a Fidesz petíciójának az a címe: Védjük meg az országot. “Azt mondom, védjük meg a nemzetet, védjük meg értékeinket, védjük meg Romániát, és csatlakozzunk ehhez a felhíváshoz. Azt hiszem, hogy a demokratikus EU csak a demokratikus közakaratból ért. Nagy szakadék van a politikai osztály és a polgári társadalom között. Ezt a szakadékot be kell tömni, át kell hidalni” – magyarázta Tőkés László.
A sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: az aláírásgyűjtés technikai részleteiről ezután döntenek. Később közlik, hogy miként írhatják alá a Fidesz-petíciót az erdélyi magyarok.
Tőkés László meghatónak tartotta a visegrádi szövetség országainak a szolidaritását a bevándorlás ügyében. Úgy vélte, a román-magyar viszony is az együttműködés, a szolidaritás felé mutat azután, hogy Victor Ponta lemondott román miniszterelnök “a vádlottak padján várja sorsa beteljesedését”, és Áder János elnök a múlt héten Bukarestben találkozott Klaus Iohannis román államfővel.
Tőkés László szerint az elmúlt időszakban jól alakult a nyugat-balkáni országok kapcsolatrendszere, és a horvátországi választások után várhatóan a horvát-magyar viszonyban is javulás várható. Úgy vélte, a volt szocialista országok együttműködése markáns irányvonalat jelez az európai politikában, amelynek a megjelenését csak üdvözölni lehet.
Szilágyi Zsolt felhívta a román döntéshozók figyelmét arra, hogy a Görögországból elindult több tízezres migránstömeg napokon belül eléri a kelet-közép-európai térséget, és félő, hogy Románia felé is migrációs útvonal épül ki. A pártelnök újra javasolta, hogy Románia is építsen kerítést a szerb-román zöldhatárra.
Szilágyi Zsolt a romániai belpolitikai válságról szólva kijelentette, a bukaresti Colectiv klubban kiütött tűzvész után – mely 46 ember életét követelte – el kell gondolkozni arról, hogy “milyen országot akarunk építeni”. Hozzátette: a tragédia nyomán derült ki, hogy a romániai iskoláknak csupán hét százaléka rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel. Szilágyi Zsolt úgy vélte, hogy nemcsak a romániai politikusokkal, hanem a politikai rendszerrel is baj van Romániában, és nemcsak a politikusokat, hanem a rendszert is ki kellene cserélni.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az utcai tüntetéseken kifogásolt politikai elit részének tekintik-e magukat, mindketten nemmel feleltek. Tőkés László úgy vélte, hogy az erdélyi magyarság keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) testesíti meg azt a politikai elitet, amely ellen az utca tiltakozik.(MTI)

Scroll To Top