Egyhavi mélypontjára zuhant a rubel árfolyama

Egyhavi mélypontjára süllyedt az orosz rubel árfolyama kedden a dollárhoz és az euróhoz képest az olajárak kitartó és erős gyengülése miatt.

Helyi idő szerint kedden délelőtt fél tizenegykor a moszkvai tőzsde devizakereskedésében a dollár 65,05 rubelen forgott, az eurót pedig 77,08 rubelen jegyezték. December 17. óta nem fordult elő, hogy a rubel árfolyama ilyen mélységbe csússzon.
A dollár és az euró rubelhez viszonyított árfolyama már a harmadik egymást követő kereskedési napon emelkedik: a dollár értéke 7,9 százalékkal, 4,75 rubellel, az euróé pedig 7,7 százalékkal, 5,5 rubellel ugrott meg.
A moszkvai értéktőzsde irányadó indexei is mínuszban állnak. A rubelben számított MICEX-index 0,05 százalékkal 1512,67 pontra esett, a dollárban számított RTS-index pedig 3,23 százalékkal 732,21 pontra csökkent helyi idő szerint kora délutánra. Ekkor a dollár 65,08, az euró pedig 76,80 rubelen forgott a moszkvai kereskedésben.
Az olaj világpiaci ára elrugaszkodott eddigi napi mélypontjáról. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében a Brent márciusi szállításra hordónként (159 liter) 47,53 dollár volt kedden délelőtt fél 12-kor, 1,17 dollárral, 2,40 százalékkal volt olcsóbb a hétfői záróárhoz képest. A 48,70 dolláros zárás után 48,49 dolláron nyitott a Brent, ára a 46,52 és 48,54 dollár közti sávban mozgott eddig.
A New York-i árupiac (NYMEX) elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára februári szállításra hordónként (159 liter) 44,76 dollárra süllyedt, 2,84 százalékkal, 1 dollár 31 centtel gyengült. A WTI-vel kedden 44,41 és 45,91 dollár között kereskedtek.(MTI)

Scroll To Top