Ebola – Szerbiában 708 embert megfigyelnek

Az Ebola-járvány megelőzése végett egészségügyi megfigyelés alá helyeztek 708 embert Szerbiában. Közülük 92-en a ragálytól sújtott térségből, Nyugat-Afrikából érkeztek az országba – közölte csütörtökön a szerbiai egészségügyi minisztérium.

Tájékoztatásuk szerint az Ebola-vírus európai megjelenése miatt Szerbiában is szigorítani kell az eddigi megelőző intézkedéseket és figyelembe kell venni az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait.
A megfigyelés alá vontakat nem különítették el Szerbiában, otthon tartózkodhatnak, ugyanakkor arra kötelezték őket, hogy azonnal jelentsék, ha az Ebola-tünetek bármelyikét – láz, gyomorfájás – tapasztalják magukon. A kórházak a fertőzötteket kötelesek elkülönítőbe helyezni.
Az egészségügyi minisztérium emellett azt is közölte, hogy az ország mindent megtesz annak érdekében, hogy ne jusson be a vírus Szerbiába.
A Balkánon eddig egy halálos kimenetelű Ebola-gyanús esetet regisztráltak. Macedóniában egy brit férfi halt meg csütörtökön, aki a gyanú szerint az Ebola-vírus hordozója volt.(MTI)

Scroll To Top