Donald Trump májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel

Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este.

Csung Jui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor – fogalmazott Csung – az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd. A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó – aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal – azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.

A levelet – amelyről a Fox televízió már csütörtök délután kiszivárogtatott információkat – a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak. Csung Jui-jong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is. „Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit” – fogalmazott a dél-koreai politikus. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy mindaddig folytatódik a nyomásgyakorlás Észak-Koreára, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre.
Donald Trump a tájékoztató után másfél órán belül Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Jui-jong által elmondottakra. Az elnök pontosított: Kim Dzsong Un nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek.
A csúcstalálkozóig Phenjan – írta az amerikai elnök – nem hajt végre rakétakísérletet. A csúcstalálkozó szervezése már folyik – közölte Donald Trump.(MTI)

Scroll To Top