Kontraproduktívak az észak-koreai rezsimmel szemben bevezetett gazdasági büntetőintézkedések, azok tulajdonképpen a rezsim keményvonalas szárnyát erősítik – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Olvass tovább »Putyin aláírta az Észak-Koreával szembeni szankciókról szóló rendeletet
Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti ...
Olvass tovább »Észak-koreai válság – A NATO főtitkára óva intett egy esetleges katonai beavatkozástól
Óva intett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken egy esetleges katonai beavatkozástól Észak-Korea ellen, rámutatva, hogy az minden bizonnyal „pusztító következményekkel” járna.
Olvass tovább »Zeman fenyegetés helyett kommandóval oldaná meg az észak-koreai helyzetet
Milos Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt.
Olvass tovább »Belgiumban bejegyzett domaint használ az Iszlám Állam
Belgiumban bejegyzett internetes címet használ az Iszlám Állam terrorszervezet szócsövének tartott Aamák hírügynökség – adta hírül szerdán a La Libre Belgique belga napilap.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Szakértő: a tárgyalás az egyetlen megoldás
Az Észak-Koreai válság megoldására szolgáló mindhárom katonai forgatókönyv teljes mértékben irreális, ezért a tárgyalás az egyetlen életképes verzió – jelentette ki a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Trump elnök időpocsékolásnak tartja a tárgyalásokkal való próbálkozást
Donald Trump amerikai elnök időpocsékolásnak tartja, hogy külügyminisztere megpróbál tárgyalni Észak-Koreával.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Reális lehetőséggé vált a fegyveres konfliktus
Brit stratégiai elemzők szerint mára reális lehetőséggé vált, hogy az észak-koreai válság fegyveres konfliktussá fajul.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy háborút hirdetett ellene
Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb egyhangú határozatban büntette Phenjant
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) újabb egyhangú határozatban további szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen helyi idő szerint hétfőn este amiatt, hogy Phenjan szeptember 3-án kísérleti hidrogénbomba-robbantást hajtott végre.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Szakértő: Észak-Korea mestere a feszültségkeltésnek
Észak-Korea mestere annak, hogy a végletekig kiélezze a feszültséget, és amikor a világ az gondolná, hogy „nincs tovább”, előjönnek a diplomáciai megoldás lehetőségei – jelentette ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Amerikai kérésre hétfőn ismét szankciókról szavaz az ENSZ BT
Amerikai kérésre hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ismét szankciókról szavaz Észak-Korea ellen.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Washingtonban kész a rendelet a Phenjannal kereskedő országok elleni szankciókra
Washingtonban készen áll az elnöki rendelet a Phenjannal kereskedelmi kapcsolatokat fenntartó országok ellen – közölte Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdán újságírókkal.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Trump: az Egyesült Államok kész minden eszközzel megvédeni önmagát és szövetségeseit
Az Egyesült Államok kész megvédeni önmagát és szövetségeseit minden rendelkezésére álló eszközzel, akár nukleáris erővel is – közölte Donald Trump amerikai elnök Abe Sindzo japán kormányfővel telefonbeszélgetésükkor, amelyet hírügynökségek idéztek fehér házi forrásokra hivatkozva.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Szakértő: új szintre lépett az atomfegyverkezés
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint „sikeresnek” mondható Észak-Korea vasárnapi robbantási kísérlete, és ez minőségileg egy új szintet jelent az atomfegyverkezés területén.
Olvass tovább »Fehér Ház: Trump elvi egyetértését adta amerikai hadifelszerelések eladásához Dél-Koreának
Donald Trump amerikai elnök „elvi egyetértését adta” ahhoz, hogy Dél-Korea több milliárd dollár értékben vásároljon amerikai hadifelszereléseket – közölte szombaton a Fehér Ház.
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Kínán és Oroszországon nyomás lesz, hogy tartsák be a szankciókat
Csoma Mózes egyetemi docens, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője szerint Kínán és Oroszországon nyomás lesz, hogy ténylegesen tartsák be az Észak-Korea elleni szankciókat azok után, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag és „határozottan” elítélte kedden Észak-Koreát az újabb rakétakísérlet ...
Olvass tovább »Észak-koreai válság – Donald Trump: minden megoldás szóba jöhet
Donald Trump amerikai elnök szerint az újabb észak-koreai rakétakísérlet után minden megoldás szóba jöhet.
Olvass tovább »Kereskedelmi hajóval ütközött egy amerikai hadihajó Szingapúr partjainak közelében
Kereskedelmi hajóval ütközött egy amerikai hadihajó Szingapúr partjainak közelében, legalább tíz tengerész eltűnt, öt pedig megsebesült – jelentette közleményben az amerikai haditengerészet.
Olvass tovább »Az Egyesült Államoknak nem áll szándékában rendszerváltozást előidézni Észak-Koreában
Az Egyesült Államoknak nem áll szándékában rendszerváltozást előidézni Észak-Koreában – állította közös véleménycikkében James Mattis amerikai védelmi miniszter és Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője.
Olvass tovább »McMaster nem zárja ki a katonai választ Észak-Korea fenyegetéseire
Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok katonai választ adjon az észak-koreai fenyegetőzésekre, de azonnali háborútól nem tart.
Olvass tovább »Az észak-koreai helyzet miatt fokozott hadkészültségbe helyezték az orosz légvédelmet a Távol-Keleten
Az észak-koreai helyzet miatt fokozott hadkészültségbe helyezték az orosz Távol-Keleten a légvédelmet – közölte a Ria Novosztyi hírügynökséggel Viktor Ozerov, az orosz parlament (duma) felsőházának szenátora, az orosz szenátus védelmi és biztonsági bizottságának korábbi elnöke.
Olvass tovább »Szakértő: fokozódott a veszélyhelyzet az észak-koreai konfliktusban
A veszélyhelyzet fokozódott az Egyesült Államok és Észak-Korea konfliktusában a két ország vezetőinek kijelentései nyomán – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Olvass tovább »Amerikai elemző: Phenjan pillanatnyilag nyerésre áll Washingtonnal szemben
Az észak-koreai fegyverkezési program kifinomultabb az eddig feltételezettnél és Phenjan pillanatnyilag „nyerésre áll” Washingtonnal szemben – írta csütörtöki elemzésében a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat elemzése szerint.
Olvass tovább »Hiányzik a kommunikációs csatorna vészhelyzetre Phenjan és Washington között
Washington és Moszkva az évtizedek során mechanizmusokat alakított ki, hogy megakadályozzák a válságok kicsúszását az ellenőrzés alól. Ezek lehetnek vészhelyzetre fenntartott vonalak, más néven forródrótok, műholdak, felderítő repülések, amelyek lehetővé teszik a nukleáris fegyverekkel rendelkező ellenfelek számára a katonai mozgások ...
Olvass tovább »Trump: az Egyesült Államok egyelőre nem beszél megelőző csapásmérésről Észak-Koreára
Donald Trump amerikai elnök csütörtöki nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok egyelőre „nem beszél” megelőző csapásmérésről Észak-Koreára.
Olvass tovább »Szakértő: kijátszhatók lesznek az Észak-Korea elleni szankciók
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének vezetője szerint bár minden eddiginél erősebb szankciókkal sújtották Észak-Koreát, kérdés, hogy Kína és Oroszország mennyire tartja be a büntetőintézkedéseket.
Olvass tovább »Az amerikai és a dél-koreai elnök szerint Phenjan fenyegető veszélyt jelent
Az Egyesült Államok és Dél-Korea számára Észak-Korea „fenyegető veszélyt” jelent – áll a Fehér Ház vasárnap esti közleményében, amelyet Donald Trump amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonos megbeszélése után adtak ki.
Olvass tovább »Fehér Ház: nincs esély az amerikai elnök és az észak-koreai vezető találkozójára
A Fehér Ház szóvivője közölte: egyelőre nincs esély arra, hogy Donald Trump amerikai elnök találkozzék Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Olvass tovább »Meghalt az Észak-Koreából kómában hazaszállított amerikai egyetemista
Az ohiói Cincinnatiban hétfőn meghalt Otto Warmbier, az az egyetemista, akit a múlt héten kómában szállítottak haza Észak-Koreából. Donald Trump amerikai elnök elítélte Észak-Koreát.
Olvass tovább »Észak-Koreának magyarázatot kell adnia a kómában fekvő amerikai diák ügyére
Bill Richardson, volt amerikai ENSZ-nagykövet egy vasárnapi rádióinterjúban kijelentette: Észak-Koreának magyarázatot kell adnia a múlt héten kómában hazaszállított amerikai diák ügyére.
Olvass tovább »Holtan találták meg a Japán közelében szerencsétlenül járt amerikai hadihajó eltűnt tengerészeit
Holtan találták meg a Japán közelében szerencsétlenül járt amerikai hadihajó eltűnt tengerészeit.
Olvass tovább »The New York Times: két amerikai atomtengeralattjáró állomásozik Észak-Korea közelében
A The New York Times értesülése szerint két amerikai atomtengeralattjáró állomásozik Észak-Korea közelében.
Olvass tovább »Amerikai védelmi miniszter: tragikus lenne egy katonai megoldás Észak-Korea ellen
James Mattis, az Egyesült Államok védelmi minisztere szerint „tragikus lenne” egy katonai megoldás Észak-Korea ellen.
Olvass tovább »Donald Trump találkozna az észak-koreai vezetővel
Donald Trump amerikai elnök közölte, „megtiszteltetésnek venné”, ha találkozhatna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Olvass tovább »Donald Trump ismét figyelmeztette Észak-Koreát
Ismét figyelmeztette Észak-Koreát rakétakísérleteivel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök egy vasárnapi televíziós interjúban, ugyanakkor nyitva hagyta a kérdést, hogy milyen lépéshez folyamodhat az amerikai kormány.
Olvass tovább »