Az elmúlt három és fél év kormányzati lépéseinek és a választók munkájának, kitartásának és hitének köszönhetően érkeznek az eredmények, így „sereghajtókból ismét éllovasok lehetünk” – hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerda este Sárváron.
Olvass tovább »LMP: csökkent a nemzetgazdaságban dolgozók száma
Az LMP a KSH szerdán publikált adatait úgy értékeli, hogy Magyarország foglalkoztatáspolitikai szempontból egyértelműen rosszabbul teljesít – jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke. Szél Bernadett azt mondta, a nemzetgazdaságban a tavalyi évhez képest közel 18 ezerrel dolgoznak kevesebben.
Olvass tovább »Orbán: önkormányzati gazdaságfejlesztési tervek kellenek a nagyobb gazdasági növekedéshez
Magyarország akkor tud feljebb lépni az 1-2 százalékos gazdasági növekedés szintjéről, ha ezt a törekvést az önkormányzatok gazdaságfejlesztési tervek készítésével segítik – mondta Orbán Viktor kedden Kaposváron.
Olvass tovább »Fidesz: Göndör István megemelné az átlagfizetés adóját
A Fidesz szerint Göndör István, az Együtt PM nagykanizsai országgyűlési képviselőjelöltje, illetve Bajnai Gordon az egykulcsos adó eltörlésével az átlagos fizetések adójának megemelését tűzik ki célul.
Olvass tovább »A Jobbik mentesítené a tranzakciós illeték alól a rezsibefizetéseket
A Jobbik azt kezdeményezi, hogy a jövőben mentesüljenek a tranzakciós illeték alól a közüzemi számlák befizetései. Az erről szóló határozati javaslatot még a héten benyújtja az ellenzéki párt az Országgyűlésnek – jelentette be Z. Kárpát Dániel keddi sajtótájékoztatóján.
Olvass tovább »Bajnai Gordonnal közölt interjút a bécsi Kurier
Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével közölt interjút a Kurier című bécsi lap kedden, internetes oldalán. A volt kormányfő ebben egyebek között megerősítette, hogy elsősorban a ma még határozatlan választók szavazatában reménykedve szeretne választást nyerni jövőre, a majdani új kormánynak ...
Olvass tovább »A költségvetési bizottság nem vette napirendjére az MNB alelnökének meghallgatását a kommunikációs tenderről
Szekeres Imre (MSZP) tájékoztatót kért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől, a növekedési hitelprogrammal kapcsolatos, a Közbeszerzési Értesítőben megjelent kommunikációs tenderről, ám a bizottság hétfői ülésén megjelent Balog Ádám MNB alelnök meghallgatását a kormánypárti többség leszavazta.
Olvass tovább »Az egykulcsos adó ellen tiltakozott az Együtt-PM az Országházban
Az Együtt-PM szerint az egykulcsos adó bevezetésével a magyar társadalom nyolcvan százaléka veszített és csak tíz százaléka nyert.
Olvass tovább »Az Együtt-PM megtartaná a bankadót, és enyhítené a polgárok terheit
Az Együtt-PM szövetség nem készül megszüntetni a bankadót, azonban olyan mértékre állítaná be, ami megfelel az európai gyakorlatnak, és segíti a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) hitelhez jutását is – írta a szövetség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Olvass tovább »A DK a miniszterelnöktől vár választ két konferencia támogatásával kapcsolatban
A Demokratikus Koalíció (DK) Orbán Viktor miniszterelnöktől vár választ két konferencia támogatásával kapcsolatban – tudatta a párt vasárnap az MTI-vel.
Olvass tovább »Fidesz: több pénz marad a budapesti családoknál
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérletei árának csökkentésével több pénz marad majd a fővárosi családoknál – mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési és fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatóján.
Olvass tovább »Fidesz: Bajnai osztrák bankárok kegyeit keresi
A Fidesz szóvivője szerint az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon „osztrák bankárok kegyeit keresi”, miközben a magyaroknak a „fájni fog-programot” kínálja.
Olvass tovább »Fidesz: Bajnai a családokkal fizettetné meg a bankadó
A Fidesz szerint Bajnai Gordon a „fájni fog” nevű programját készíti elő, amelynek célja megszüntetni a bankadót és a különadókat, azok terhét pedig a magyar családokra, a kiskeresetűekre és a munkavállalókra hárítani.
Olvass tovább »Fidesz: Gyurcsány Ferenc bizonyíthatóan visszaélt hatalmával
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egyik államtitkárának vallomásából bebizonyosodott, hogy a volt kormányfő 2006 őszén visszaélt hatalmával és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.
Olvass tovább »Vona Gábor: forradalmi változást hozhat a gázüzemű közlekedés
Vona Gábor szerint a gázüzemű közlekedés forradalmi változást hozhat, olyan új és fontos kérdéskör, amellyel sokkal többet kell foglalkozni a gazdasági és a politikai élet szereplőinek is. A Jobbik elnöke erről az e témában a párt szervezésében Parádsasváron pénteken tartott ...
Olvass tovább »Fővárosi Közgyűlés – Nem szavazták meg a BKK vezérigazgatójának Jobbik által kezdeményezett felmentését
A Fővárosi Közgyűlés nem szavazta meg Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának a Jobbik által kezdeményezett felmentését.
Olvass tovább »Jobbik: a kormány a külföldi vállalatok profitjára „olyan büszke”
A Jobbik szerint a legfrissebb GDP-adatokkal a kormány tulajdonképpen a külföldi vállalatok profitjára „olyan büszke”.
Olvass tovább »Rendőri vezetők pere – A DK szerint Gyurcsány Ferenc 2006 őszén a kötelességét teljesítette
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint Gyurcsány Ferenc – akkori miniszterelnök – a kötelességét teljesítette, amikor a 2006 őszi események során több alkalommal is közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel – közölte az ellenzéki párt kedden az MTI-vel.
Olvass tovább »Kedvezőnek értékelték a magyar-szlovák viszony fejlődését a külügyi vegyes bizottság vezetői
Kedvezőnek értékelték a magyar-szlovák viszony fejlődését a külügyi vegyes bizottság társelnökei, Németh Zsolt és Peter Javorcik kedden Budapesten a bizottság ülése utáni sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »MSZP: sok ezer forintjába kerül a családoknak, hogy csak februártól lesz ingyenes a pénzfelvétel
Az MSZP véleménye szerint sok ezer forintot fog kivenni a családi kasszákból, hogy csupán februártól lesz majd ingyen a készpénzfelvétel – írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Józsa István.
Olvass tovább »Jobbik: a kormány nem tesz semmit a Dunaferr megmentéséért
A Jobbik szerint a kormány egyetlen javaslatot és konkrét intézkedést sem fogadott még el a Dunaferr megmentésére, ráadásul a Jobbik részletesen kidolgozott javaslatát is érdemi indoklás nélkül elutasították.
Olvass tovább »A jövő évi költségvetésről tárgyal ma a parlament
Az Országgyűlés mai ülésnapján tízórás időkeretben folytathatja a jövő évi költségvetés tárgyalását.
Olvass tovább »A DK átverésnek tartja a rezsicsökkentést
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a rezsicsökkentés valójában átverés. A párt számításai szerint ugyanis a távhő árának mérséklése körülbelül 110 milliárd forintjába fog kerülni jövőre a költségvetésnek – közölte a párt alelnöke csütörtökön az MTI-vel.
Olvass tovább »Fidesz: teljesen új családtámogatási rendszer jön létre
A Fidesz szerint teljesen új családtámogatási rendszer jön létre Magyarországon a kormány legutóbbi döntése nyomán.
Olvass tovább »Újabb családi támogatásokat vezet be jövőre a kormány
Újabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében – jelentette be a szociális és családügyért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten.
Olvass tovább »Devizahitelek – LMP: tüneti kezelés az új devizahiteles mentőcsomag
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint csak tüneti kezelés a kedden elfogadott devizahiteles mentőcsomag, azzal a Fidesz „továbbra is a felszínt kapargatja”. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke szerdán Pécsett sajtótájékoztatón azt mondta: a vészhelyzetbe került embereknek érdemi segítséget ...
Olvass tovább »Bajai videó – Újjászervezi kommunikációját az MSZP
A bajai videoügy miatt újjászervezi kommunikációs stábjának működését az MSZP, ám a szóvivők a helyükön maradnak – tájékoztatta a párt az elnökség kedd estébe nyúló ülése után az MTI-t.
Olvass tovább »Bajai videó – MSZP: hozzák nyilvánosságra Király György hazugságvizsgálatának eredményét!
Közleményben követeli az MSZP, hogy a rendőrség azonnal hozza nyilvánosságra a bajai videoügyben hírbe hozott Király György hazugságvizsgálatának eredményét.
Olvass tovább »A magyar kormány gazdaságpolitikája jó úton jár
Örvendetes, hogy a matematika szabályai most már Brüsszelben is ugyanazok, mint Magyarországon. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az Európai Bizottság keddi gazdasági prognózisa először ismeri el, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikája jó úton jár.
Olvass tovább »OGY – Kiterjesztheti az árfolyamgátat és meghosszabbíthatja a kilakoltatási moratóriumot a Ház
Az Országgyűlés mai ülésén kivételes sürgős eljárás után mindenkinek lehetővé teszi a belépést az árfolyamgátba, és április 30-ig kiterjeszti a végrehajtási moratóriumot, továbbá elfogadhatja azt a kormánypárti javaslatot, amely szabadságvesztéssel teszi büntethetővé a becsületsértő felvételek készítőit.
Olvass tovább »Költségvetés – Módosító indítványokról szavazott a gazdasági bizottság
A jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz beadott képviselői módosító indítványokról az azokat benyújtók frakciótagsága szerinti csoportosításban szavazott hétfői ülésén a parlament gazdasági és informatikai bizottsága. Az ellenzéki és független javaslatokat nem támogatta a kormánypárti többség.
Olvass tovább »Jobbik: a Fidesz által irányított megyei jogú városok az adósságátvállalás nyertesei
A Jobbik szerint az önkormányzatok hátramaradt adósságának állami átvállalásának legnagyobb nyertese egyértelműen az egykor Lázár János vezette Hódmezővásárhely, csakúgy, mint a többi Fidesz által irányított megyei jogú város.
Olvass tovább »OGY – Támogatta a pénzügyi rezsicsökkentés módosításait a gazdasági bizottság
Támogatta az Országgyűlés gazdasági bizottsága a pénzügyi rezsicsökkentést módosító törvényjavaslathoz beadott költségvetési bizottsági módosító indítványt, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló általános vitáját is hétfői ülésén, Budapesten.
Olvass tovább »OGY – Orbán: a Fidesz-KDNP nem hozható hírbe pénzügyi visszaéléssel
A mostani kormányzópártokat semmilyen pénzügyi visszaéléssel nem lehet hírbe hozni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. A kormányfőt arról is kérdezték, milyen feltételt szabna az Ukrajnával és Szerbiával folytatott európai uniós ...
Olvass tovább »DK: Gyurcsány Ferenc cége 13 ezer 800 dollárt nyert egy Soros Györgyhöz köthető alapítványtól
Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. balkáni országok roma integrációs programjaihoz kapcsolódó feladatok elvégzésére nyert 13.800 dollárt egy Soros Györgyhöz köthető alapítványtól – közölte az MTI-vel hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK). Az ellenzéki párt azt írta, hogy a Fidesz szóvivői ...
Olvass tovább »Devizahitelek – Jobbik: csak újabb időhúzás a Fidesz javaslata
A Jobbik ugyan támogatja a Fidesz frakció újabb javaslatát a devizahitelesek megsegítésére, de átfogó indítványokat sürget. Z. Kárpát Dániel szerint ugyanis az árfolyamgát teljes kiszélesítésével csak egy újabb időhúzásba „lavírozza magát” a kormányoldal és „aszpirint ad a haldoklónak”.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
