Egy mandátum elérése a kötelező minimum a Demokratikus Koalíció (DK) számára az európai parlamenti választáson – mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök vasárnap Budapesten újságíróknak.
Olvass tovább »Jávor: egy mandátum biztosnak látszik
Jávor Benedek szerint az internetes sajtóban megjelent információk, illetve az Együtt-PM szavazóköri delegáltjai révén szerzett részinformációk bizakodásra adnak okot, és
Olvass tovább »Szanyi: az alacsony részvétel miatt az eredmény nem fogja tükrözni a választók akaratát
Az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint az alacsony részvétel miatt az EP-választás eredménye nem fogja hűen tükrözni a magyar választópolgárok akaratát.
Olvass tovább »EP-választás – Politológus: kisebb pártok is számíthatnak jó eredményre
Kiszelly Zoltán szerint a magyarországi részvételi adatok alapján akár kisebb pártok is jó eredményre számíthatnak a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, mert Budapesten – ahol a legmagasabb volt a részvétel – több szavazójuk van.
Olvass tovább »EP-választás – Elemző: erős kritikának számít a választók távolmaradása
Erős kritikának számít az alacsony részvételi arány az idei európai parlamenti (EP-) választáson – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője vasárnap, kora este az M1 választási műsorában.
Olvass tovább »NVI: minden szavazókör bezárt, megkezdődött a szavazatok számlálása
Az ország mind a 10 386 szavazóköre bezárt este 7 órakor, a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdtek az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán leadott voksok megszámlálásához
Olvass tovább »Részvételi arány – 2 órával a zárás előtt , 17 órakkor – 24,06 százalék
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak 24,06 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Olvass tovább »EP-választás – Részvételi arány – 15 óra – 19,53 százalék
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 19,53 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Olvass tovább »EP-választás: A Jobbik problémának tartja az alacsony részvételt
A Jobbik szerint probléma, hogy a 13 órás adatok szerint csak a választópolgárok 15,9 százaléka ment el szavazni az európai parlamenti (EP-) választáson, ezért voksolásra biztatják szimpatizánsaikat.
Olvass tovább »EP-választás – Részvételi arány – 13 óra – főváros – 21,11 százalék
A vasárnapi európai parlamenti választáson 13 óráig a szavazásra jogosultak 21,11 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Olvass tovább »EP-választás – Joseph Daul: Junckert vagy Schulzot kell jelölni az Európai Bizottság elnökének
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke felszólította az uniós tagországok állam- és kormányfőit, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredményének megfelelően a néppárt vagy az európai szocialisták csúcsjelöltjét, Jean-Claude Junckert vagy Martin Schulzot jelöljék az Európai Bizottság élére.
Olvass tovább »EP-választás: Semjén: fontos a magas részvétel
Semjén Zsolt szerint minél magasabb a részvétel az EP-választáson, annál inkább hitet tesz a magyar nemzet amellett, hogy nem közömbös számára, mi történik Európában.
Olvass tovább »EP-választás: Pecsét nélkül nem érvényes a szavazólap
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak vasárnapi választásán a szavazatszámláló bizottságoknak a szavazólapot a választópolgár jelenlétében le kell pecsételniük, a pecsét nélküli szavazólap érvénytelen. Az azonban, ha a bélyegzőlenyomat esetleg nem az erre kijelölt helyre kerül, nem teszi érvénytelenné a ...
Olvass tovább »EP-választás: Mindenhol rendben megkezdődött a szavazás
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak vasárnapi választásán – közölte a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese vasárnap reggel az MTI-vel.
Olvass tovább »EP-választás: Klaus szerint nincs szükség az EP-választásra
Az európai parlamenti választás nem autentikus, ezért felesleges – jelentette ki Václav Klaus volt cseh államfő szombaton Prágában, miután leadta szavazatát.
Olvass tovább »EP-választás: Az LMP aktív, kezdeményező politizálást ígér az EP-ben
Az LMP aktívan lép majd fel szakpolitikája megvalósítása érdekében az Európai Parlamentben, az eddigiekkel ellentétben nem lusta képviselőket küld Strasbourgba, és nem is Európán kívüli nagyhatalmakért vagy multinacionális vállalatokért kíván ott küzdeni.
Olvass tovább »EP-választás – Bajnai: vasárnap eldőlhet, ki váltja le Orbán Viktort
Bajnai Gordon, az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint a vasárnapi voksoláson az is eldőlhet, hogy négy év múlva ki válthatja le az Orbán-kormányt: az erősödő Jobbik vagy egy megújuló európai ellenzék.
Olvass tovább »EP-választás – Morvai: csak azért is Jobbik!
A Jobbik támogatására szólított fel Morvai Krisztina, a párt EP-listavezetője szombati sajtótájékoztatóján.
Olvass tovább »EP-választás – Fidesz: az ellenfelek ugyanazok, újra le kell győzni őket
A Fidesz szóvivője szerint az ellenzéki szereplők nem változtak az áprilisi országgyűlési választás óta, legfeljebb „több mindent tudunk róluk”. Az ellenfelek ugyanazok a most vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson is, amelyen ugyanúgy le kell győzni őket – hangsúlyozta Zsigó Róbert ...
Olvass tovább »EP-választás – Századvég: jelentős előny a kormánypártoknál
A Századvég legfrissebb felmérése szerint a Fidesz-KDNP stabil vezető pozícióból várhatja az európai parlamenti választásokat – a vasárnapi voksolást megelőző héten készült kutatás eredményeit pénteken juttatták el az MTI-hez.
Olvass tovább »EP-választás – Orbán: fel, újabb győzelemre!
Fel, újabb győzelemre! – ezekkel a szavakkal biztatott a Fidesz-KDNP támogatására Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az európai parlamenti (EP-) választást megelőző országjárásának szarvasi állomásán.
Olvass tovább »Mno.hu: adóvizsgálat miatt szabadult vagyonától egy Együtt-PM-es politikus, Sipos Péter állítja, nincs adótartozása
Az mno.hu csütörtöki információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálata állhat a hátterében annak, hogy Sipos Péter, az Együtt-PM színeiben politizáló önkormányzati képviselő megszabadult több száz milliós vagyonától.
Olvass tovább »Tárki: Fidesz-KDNP, MSZP, Jobbik a sorrend
A biztosan szavazó pártválasztók 57 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re az európai parlamenti választásokon a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint – tájékoztatta a kutató-intézet szerdán az MTI-t. Az MSZP-re a biztos szavazók 17 százaléka, a Jobbikra pedig 14 százaléka adná a voksát. ...
Olvass tovább »EP-választás: Szanyi Tibor vitára hívja Pelczné Gáll Ildikót
Vitára hívja szombat délutánra Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője Pelczné Gáll Ildikót, a Fidesz EP-listavezetőjét. Ezt a szocialista politikus jelentette be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, miután ülésezett a párt országos választási bizottsága.
Olvass tovább »FT: az alacsony részvétel a populisták malmára hajtja a vizet
Ha kevesen mennek el választani a csütörtöktől vasárnapig tartó európai parlamenti választáson, az a szélsőjobboldali, szélsőbaloldali, rendszer- és EU-ellenes erők malmára hajtja a vizet – írja hétfői számának szerkesztőségi cikkében a Financial Times európai kiadása.
Olvass tovább »EP-választás: Exit poll-eredményeket közöl az EP jövő vasárnap este
Exit poll-eredményekről ad tájékoztatást az Európai Parlament a jövő héten, vasárnap este, még az előtt, hogy a hivatalos adatokat a tagországokban közzétehetnék. Az EP tagjainak megválasztása május 25-én este 11 órakor ér véget, amikor Olaszországban is bezárnak az utolsó szavazókörök; ...
Olvass tovább »EP-választás: Ma délutánig még kérhetik törlésüket a névjegyzékből az uniós állampolgárok
Csütörtökön 16 óráig még kérhetik az Európai Unió Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárai, hogy töröljék őket a magyarországi névjegyzékből, mert mégis az állampolgárságuk szerinti ország európai parlamenti (EP-) listájára kívánnak szavazni.
Olvass tovább »Budai Gyula: a választás tétje a néppárti többség
A május 25-ei európai parlamenti (EP-) választás tétje, hogy többséget szerez-e a parlament néppárti frakciója – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Dombóváron.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról: Francia, német, szlovák, román és orosz média
A francia Le Figaro a magyar kormányfő és Brüsszel viszonyáról, a román Adevarul és az orosz Pervij Kanal a külhoni magyarok autonómiájával kapcsolatban közölt kommentárt, a felvidéki Szabad Újság a következő kormányzati ciklusról írt, míg a német Deutschlandradio Kultur a ...
Olvass tovább »MSZP: átfogóan ás gyorsan kell rendezni a devizahitelesek helyzetét
Az MSZP támogatja a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, ugyanakkor a devizahitelesek helyzetének átfogó és gyors rendezését szorgalmazza.
Olvass tovább »EP-választás: Nincs uniós szintű jogorvoslati lehetőség
Az európai parlamenti választáson nincs uniós szintű jogorvoslati lehetőség, a választási eljárás során az egyes tagállamok választási jogszabályai érvényesek.
Olvass tovább »Paksi erőmű – Jávor: a kormány függessze fel tárgyalásait Oroszországgal!
Az Oroszországgal folytatott tárgyalások és további együttműködés azonnali hatályú felfüggesztésére szólította fel a kormányt vasárnap Jávor Benedek, az Együtt-PM szövetség társelnöke.
Olvass tovább »EP-választás: Két hét múlva lesz a voksolás
Két hét múlva, május 25-én, vasárnap több mint 8 millió választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.
Olvass tovább »Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány
Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány: a parlamentnek szombaton benyújtott előterjesztés szerint minisztériumi rangot kap a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Olvass tovább »Pelczné: minden körülmények között kiállunk Magyarország érdekeiért
Minden körülmények között kiállunk Magyarország érdekeiért, akkor is, ha nem könnyű, ha kilátástalan a harc – mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) listavezetője a pártszövetség politikusairól szombaton egy EP-választási kampánygyűlésén a terézvárosi Fidesz-irodában.
Olvass tovább »Újraválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort
Újraválasztotta miniszterelnöknek a parlament szombaton Orbán Viktort.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
