Bonduelle és Raben – zöld partnerség

Kiterjeszti a Raben Grouppal fennálló együttműködését a Bonduelle, a világ vezető zöldségfeldolgozója. Az évtizedes sikeres magyarországi közös munka nyomán kézenfekvő volt, hogy Lengyelországban is a bevált logisztikai partner mellett döntött a cég, ahol a Raben Ruda Śląska-i zöld raktárában tárolja majd a termékeit. A két vállalatot az együttes fejlődés mellett a hasonló üzleti felfogás is összeköti.

Ajánlólevél Magyarországról

Magyarországon a Bonduelle és a Raben Group 2011 óta dolgozik együtt a helyi disztribúció, a gyűjtőszállítások, valamint az ügyfél raktárából a címzettekhez történő kiszállítások terén. Ezek után nem volt meglepő, hogy a Bonduelle Lengyelországban is a Rabent választotta üzleti partneréül.

A két vállalat hazai együttműködése a konzerv-, illetve egyéb, szabályozott hőmérsékletet nem igénylő termékek szállítására terjed ki, a Raben közelmúltbeli raktárfejlesztései azonban a hűtött, illetve a fagyasztott áruk tárolását is lehetővé teszik. A logisztikai cég a jelenlegi folyamatban havonta átlagosan 160–180 küldeményt juttat el a Bonduelle nagykőrösi üzeméből a B2B partnerekhez: zömmel kiskereskedelmi láncok, élelmiszer webshopok és egyéb viszonteladók, illetve élelmiszeripari vállalkozások raktáraiba, kisebb arányban közvetlenül az áruházakba. Az évtizedes kooperációból adódóan a Bonduelle aktív felhasználója a myRaben ügyfélportálnak is.

“Üzleti tevékenységünk 30 százaléka az élelmiszeripar kiszolgálásához kapcsolódik, és jelentős tapasztalatunk van a kiskereskedelmi láncoknak történő szállítások terén is, ezért pontosan tudjuk, hogy hogyan támogathatjuk ügyfeleinket a biztonságos és fenntartható ellátási lánc kialakításában. Magyarországon hosszú évek óta együtt dolgozunk a Bonduelle-lel, örömteli, hogy ezt mostantól Lengyelországra is kiterjeszthetjük” – mondta Agnieszka Haik, a Raben Group üzletfejlesztési igazgatója. Hozzátette: “2021 februárjában elindítottuk raktározási szolgáltatásunkat az egyik újonnan megnyitott, élelmiszertermékek kezelésére szolgáló környezettudatos logisztikai központunkban Ruda Śląskában.”

A Ruda Śląska-i raktárban a Raben által az ügyfél gyártóüzemeiből beszállított árut tárolják. Lengyelországban a Bonduelle két helyszínen, Gniewkowóban és Ruchocicében állít elő termékeket a belföldi piacra és kivitelre. Ezenfelül kiskereskedelmi láncoknak is szállít, hamarosan pedig további értéknövelő szolgáltatásokat, például csomagolást is kínál majd.

 

A Bonduelle bízik a Rabenben

A Raben kiválasztása mellett elsősorban olyan érvek szóltak, mint a széles körű szolgáltatások, az élelmiszeripari szektor kiszolgálásában, valamint a kiskereskedelmi láncoknak történő szállításokban szerzett tapasztalat. Nagy súllyal esett latba továbbá a környezethez való hasonló viszonyulás. Mindkét vállalat pozitív hatás elérésére törekszik, az ökotudatosság meghatározó tényező a számukra. A természeti erőforrások megóvásával, továbbá az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérésével, jelentésével és mérséklésével a közös célért, a jövőért cselekednek, hogy az elkövetkező nemzedékeknek is rendelkezésükre álljanak az általunk ma használt források.

“Küldetésével összhangban a Bonduelle pozitív hatást kíván gyakorolni a környezetre, a bolygóra és a céget körülvevő emberekre, miközben fenntartja a megfelelő üzleti kilátásokat és elősegíti a természeti erőforrásokkal felelősen gazdálkodó agrártermelést. A Raben is éppen azzal nyert meg bennünket, hogy a profiton túlra tekintve, hozzánk hasonlóan törekszik a környezet megóvására, legyen szó a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről, a szállítások optimalizálásáról vagy környezetbarát raktárakról. Szívesen fejlesztjük tovább az együttműködésünket egy olyan partnerrel, amelyik – amellett, hogy versenyképes feltételeket kínál – a fenntarthatóság jegyében működik, és a társadalmi felelősségvállalás a működésének szerves része” – hangsúlyozta Robert Firlik, a Bonduelle ellátási láncokért felelős közép-európai igazgatója.

Zöld raktárak

A Raben Logistics Polska jelenleg mintegy 500 ezer négyzetméter raktárterületet kezel. Az új létesítményekbe, valamint a meglévők korszerűsítésébe történő folyamatos beruházással a cég az energiahatékonyságot célozza. Ennek érdekében az épületeiben egyebek mellett LED világítást, mozgásérzékelésen és a környezeti fény mérésén alapuló automatikus fényszabályozást, a természetes fényt hasznosító tetőablakokat, fokozott hatékonyságú gázfűtésű hősugárzókat, hőszigetelt hidraulikus rakodórámpákat, hővisszanyerős mechanikus szellőzést, valamint a teljes villamosenergia-szükségletet lefedő áramfejlesztőket alkalmaz a vállalat.

“Emellett társadalmilag felelős vállalatként számos, a hosszú távú klímavédelmi célok elérését szolgáló intézkedést is bevezettünk. Gondoskodunk róla, hogy a szállítójárműveink teljesen megrakodva közlekedjenek, konszolidációs pontokat hoztunk létre, és rendszeresen mérjük a szén-dioxid-kibocsátást. A flottánkat fokozatosan új, a legszigorúbb emissziós normáknak megfelelő járművekkel töltjük fel, és a raktárainkban is egy sor tudatos, erőforráskímélő megoldást alkalmazunk. A tevékenységünk környezeti hatását ezenfelül faültetési akciókkal semlegesítjük. 2021-re és 2022-re származási garanciával igazolt villamos energiát vásároltunk, ami a közvetlen és közvetett károsanyag-kibocsátás mintegy 30 százalékos csökkenésével jár, valamint ezáltal a létesítményeink energiaigényét 100 százalékban zöldárammal fedezzük” – mondta Agnieszka Haik.

A többi helyszínen alkalmazott megoldásokon felül a Raben Ruda Śląska-i, a Prologis Parkban épült raktárát az irodák használati meleg vizét biztosító napkollektorokkal szerelték fel, a telephely megvilágításáról pedig hibrid, nap- és szélenergiával működő fényforrások gondoskodnak.

“A Raben stratégiai partnerünk. Nem csupán a környezet iránti elkötelezettség köt össze bennünket, hanem az üzleti igények kölcsönös megértése is. Nagyra értékelem a partneri légkört, és azt, hogy a cég már a kapcsolatunk létrejötte előtt erőforrásokat áldozott a Bonduelle-től érkező volumenekkel kapcsolatos számításokra, és ezek alapján a nekünk leginkább megfelelő megoldást javasolta” – összegezte Robert Firlik.

Kéz a kézben a környezettel

A Raben nagy hangsúlyt helyez a korszerű energiatakarékos technológiákra is: lítiumion-akkumulátoros, illetve önműködő targoncákra, szorterekre, robotokra; és állandóan tökéletesíti a folyamatait (új rendszerek, IoT, optimalizáció) a működési hatékonyság fokozása érdekében. Emellett a logisztikai vállalat évek óta új flottamegoldásokba is fektet (duplaszintes pótkocsik, csereszekrények, CityLiner szerelvények), hogy mérsékelje az egy raklapra jutó szén-dioxid-kibocsátást. Ezekkel a lépésekkel rugalmasabbá válik az útvonaltervezés, akár kétszer több raklap felrakása is megoldható (duplaszintes, illetve csereszekrény esetén), illetve két kisebb autó is kiváltható egy CityLinerrel, amely speciális kialakításának köszönhetően sűrűn beépített területeken is használható.

Üzleti tevékenysége során mindkét vállalat a fenntartható ellátási lánc fejlesztéséért dolgozik, a jövő generációk sorsát szem előtt tartva, a környezettudatosságra és a felelős szállításra összpontosítva.

 

A Bonduelle-ről:

A Bonduelle a világ vezető zöldségtermelő és -feldolgozó vállalata. Az 1853-ban alapított családi vállalkozás egy észak-franciaországi kis cégből vált világelsővé a szektorban. A Bonduelle ma is családi vállalkozásként működik, hűen az értékeihez és a jövőről alkotott víziójához, miközben mára egy több kontinensen jelen lévő globális élelmiszeripari konszernné fejlődött. A Bonduelle 1992 augusztusában, több más közép-kelet-európai piac után jelent meg Lengyelországban. Azóta a cég a tanúsított zöldségfélék első számú márkájává vált – kategóriájában vezető, évről évre dinamikusan növekedő vállalattá, amely a fagyasztott zöldségek terén is jelentős pozíciót birtokol mind a kiskereskedelemben, mint az élelmiszeriparban. Lengyelországban a Bonduelle két helyszínen, Gniewkowóban és Ruchocicében lévő egységeiben állít elő a lengyel és külföldi piacokra szánt termékeket. Az agrárgazdaságban szerzett tapasztalatára építve a Bonduelle az egyes zöldségfélék legjobb termőhelyein fogja össze a termelést, lehetővé téve, hogy vásárlói kihasználhassák a növényi alapú táplálkozás egészségre gyakorolt előnyös hatásait.

 

A Raben Group

A Raben Group logisztikai szolgáltatóként a raktár- és frissáru-logisztikától a belföldi és nemzetközi közúti, komplett rakományos, intermodális, továbbá tengeri és légi szállítmányozásig kínál átfogó megoldásokat.

Működésének 90 éve alatt a piacon szerzett tapasztalata és elismertsége lehetővé teszi számára, hogy ügyfeleivel hosszú távú kapcsolatokat alakítson ki és tartson fenn. A vállalat kis-, közepes és nagyvállalatok számára nyújt emberarcú logisztikai szolgáltatásokat. Ez az együttműködési stílus a partnerségen és a bizalmon alapul. Az üzleti életben a Raben többek között a sportszerűség elve alapján tevékenykedik, mert úgy véli, hogy a kölcsönös őszinteségen alapuló kapcsolatok jobb jövőt teremtenek.

A vállalatcsoportnak 13 európai országban (Lengyelországban, Németországban, Hollandiában, Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Litvániában, Lettországban, Észtországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Olaszországban) több mint 150 tagvállalata van, mintegy 1,2 millió négyzetméternyi raktárterületet üzemeltet, és naponta több mint 8500 kamiont indít útnak. Azonban minden egy kis holland családi vállalkozással kezdődött. A családi tulajdonú cégeket jellemző értékek ma is ugyanolyan fontosak a szervezet számára, és jótékonyan hatnak a munkatársi elkötelezettségre és az ügyfelekkel ápolt kapcsolatokra.

People with Drive – a Rabent olyan emberek alkotják, akiket hajt a tettvágy. Olyan csapat, amely imádja a kihívásokat és mindig egy célért küzd. A több mint 10 000 munkatárs mindegyikét ösztönzi valami, ami előre mozdítja a csapatot. Vállalkozó szellemünk, energiánk és a jobbra való állandó törekvésünk különböztet meg minket másoktól.

A vállalat célja olyan hajtóerőként működni, amely nem csupán előre viszi, hanem jobbá és zöldebbé is teszi a világot. Ezért 2021-ben a cég fennállásának 90. évfordulója alkalmából meghirdette az Eco2Way túrát, amely a www.raben90years.com weboldalon követhető nyomon.

A Raben Group társadalmilag felelősen, az oktatásra, a biztonságra és a környezetvédelemre összpontosítva folytatja üzleti tevékenységét. További információért látogasson el a www.raben-group.com weboldalra.

 

Scroll To Top