Az MNB és a bankszövetség is cáfol: nincs titkos paktum a bankokkal

Cáfolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy megállapodást kötött volna a pénzügyi intézményekkel arról, nem hozza nyilvánosságra a velük szembeni határozatokat, azok pedig nem lépnek fel erőteljesen az általa kiszabott bírságok ellen. Egyben közölte, helyreigazítást kezdeményezett az azenpenzem.hu portállal szemben a „Titkos paktum a bankokkal” című cikkben leírtak miatt, illetve kérelmének elutasítása esetén jogi eljárást kezdeményez a valótlan híresztelés korrigálására. A Magyar Bankszövetség szintén közölte, hogy az azenpenzem.hu portálon megjelent állítások minden valóságalapot nélkülöznek.

Az MNB „a jegybank jó hírnevének csorbítására is alkalmas” állítások visszavonására szólította fel a portált.
A pénzügyi portál szerdán azt írta: „megszületett a megállapodás: a pénzügyi intézmények nem ágálnak nagyon a jegybanki bírságok ellen, ha az ellenük született döntések nem kerülnek nyilvánosságra”. A portál szerint a különböző határozatokat már korábban teljesen „kilúgozták”, mostanra pedig azt is sikerült elérni, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) se ismertesse döntéseit.
Az MNB erre reagálva közölte: helyreigazítást kezdeményezett az azenpenzem.hu – „több külföldi tulajdonú bank és pénzügyi vállalkozás által támogatott” – internetes portállal szemben a médium által szerdán megjelentetett állítások miatt.
Az MNB közleménye szerint az írás „zavaros, helyenként önmagát is cáfoló” állításaival szemben a jegybank nem kötött ilyen megállapodást a pénzügyi piacok szereplőivel.
Közölte továbbá: „a jegybankot érő esetleges alaptalan támadások ellenére az MNB a továbbiakban is elkötelezett a pénzügyi közvetítőrendszerbe vetett társadalmi bizalom helyreállítása érdekében”.
Az MNB szerint a felügyelési területet erősítő szervezeti átalakítások, illetve a pénzügyi szolgáltatókkal szembeni erősebb szankcionálási gyakorlat egyebek közt a fogyasztóvédelem erősítését szolgálja. Mindez a jegybank szerint már nem csak statisztikailag támasztható alá, de a társadalom számára is érzékelhető pozitív változásokkal jár.
Helyreigazítási kérelmének elutasítása esetén a jegybank jogi eljárást kezdeményez „a valótlan híresztelés korrigálására” – közölte az MNB.
A Magyar Bankszövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében leszögezi, hogy az azenpenzem.hu internetes portálon megjelent állítások minden valóságalapot nélkülöznek, a Magyar Nemzeti Bank és a banki közösség között semmilyen titkos megállapodás nem jött létre.
A bankszövetség kijelentette: a portál által hivatkozott konkrét ügyekben kiadott jegybanki határozatokkal kapcsolatosan jogorvoslati eljárást az egyes bankok egyéni döntésük alapján kezdeményezhetnek, erre a Magyar Bankszövetségnek nincs befolyása.
A jegybank és a Magyar Bankszövetség között olyan, kizárólag szakmai jellegű konzultációk folytak, illetve folynak, amelyek nem lépnek túl a felügyeleti hatósággal szokásos együttműködés bejáratott keretein – hangsúlyozta a bankszövetség közleményében.(MTI)

Scroll To Top