Mély aggodalmát fejezte ki a török külügyminisztérium a Washington és Teherán közti feszültség éleződése miatt, miután az Egyesült Államok péntekre virradóra Bagdad repülőterénél légicsapásban megölt egy magas rangú iráni tábornokot, valamint az Irán által támogatott iraki milíciák vezetőjét.
A tárca közleményében arra figyelmeztetett, hogy a támadás, és különösen Irak konfliktusövezetté tétele árthat a közel-keleti térség békéjének, biztonságának és stabilitásának.
A török külügyminisztérium hangsúlyozta: a hasonló lépések fokozzák az erőszakot, amelynek minden érintett fél a kárát látja. A tárca leszögezte, hogy „Törökország mindig ellenezte a régió külső befolyásolását, a merényleteket és a felekezeti viszályt”, egyúttal arra kérte az érintetteket, hogy „a józan ész szerint cselekedjenek” és „a diplomáciát részesítsék előnyben”.
Ádil Abdul Mahdi iraki ügyvezető kormányfő közleményében Irak elleni agressziónak, országa szuverenitása megsértésének nevezte a támadást, amely szerinte háborúhoz fog vezetni Irakban, a térségben és a világban. Hozzátette: a támadás megsértette az iraki amerikai jelenlét feltételeit is. Barham Száleh iraki elnök szintén elítélte a légitámadást, de önmérsékletre szólított fel. Iraknak elsődlegesen a nemzeti érdekeit kell figyelembe vennie, és el kell kerülnie a fegyveres konfliktus okozta tragédiákat, amelyektől négy évtizede szenved – írta közleményében.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
