AdmiralMarkets Heti Kitekintés – 2014.09.16

FED monetáris politikai útmutatására derül fény – Heves kilengések lehetőségével is számolni kell az angol font esetében – Egy előre hozott amerkai kamatemelés akár tovább erősítheti a dollárt


  • A geopolitikai aggodalmak- és események állhatnak majd a piaci fókusz középpontjában az előttünk álló hét folyamán, mindemellett a befektetők a Fed szerdán záruló, kétnapos kamatdöntő ülésére is várnak, amelytől a piaci szereplők iránymutatást remélnek a tengerentúli jegybank által követett monetáris politikájáról. A Fed az első és a második kötvényvásárlási műveleteinek lezárását mindkét esetben negatív korrekció követte a tengerentúli börzéken; és amennyiben minden a várakozásoknak megfelelően alakul, a QE3 program októberben érhet véget. Bár a lejtmenet nem kizárt, hogy egyelőre várat magára: a nemzetközi helyzet azonban akár tovább fokozódhat a héten.
  • Az angol fonttal kereskedők biztosan nem unatkoznak majd az elkövetkező napokban, hiszen az Egyesült Királyságból érkező foglalkoztatottsági- és inflációs adatsorok mellett a Bank of England szeptember 4-i ülésének jegyzőkönyve érkezik, amelyből kiderül majd, hogy növekedett-e a a brit monetáris politika szigorítása felé elmozduló jegybankárok aránya.   A piacok ugyanakkor a csütörtökön esedékes, skót referendum eredményeire kíváncsiak leginkább. Amennyiben az „igen” szavazatok kerülnek többségbe, Skócia több mint 300 év után függetlenedhetne az Egyesült Királyságtól. A GBPUSD kurzusán pedig tetten érhető volt a piaci bizonytalanság, az árfolyam az elmúlt héten, a beérkező közvélemény-kutatási felmérések lázában égett. A skót elszakadást pártolók többségbe kerüléséről szóló beszámolók után a kurzus 1,6050 közelébe zuhant, majd az újabb, immár a brit unióban maradók felülkereskedéséről érkező tudósítások nyomán az árfolyam végül 1,6260 közelében zárta a hetet. A befutó meglehetősen szorosnak ígérkezik, így az előttünk álló hét folyamán érdemes a hevesebb kilengések lehetőségével is számolni az angol font esetében, hiszen az esetleges skót függetlenedéssel összefüggő aggodalmak rövid távon akár további bizonytalanságot csempészhetnek a piacokra.
  • „Jelentős ideig” a héten erre a két szóra fókuszálnak majd leginkább a nemzetközi befektetők. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kétnapos, szerdán záruló ülésén az irányadó ráta szinten tartása mellett a jegybanki kötvényvásárlások keretösszege valószínűsíthetően újabb 10 milliárd dollárral 15 milliárdra mérséklődhet majd, így ha a tengerentúli jegybank a megkezdett csapásirányon halad tovább, októberben kivezetésre kerülhet a QE-program, a befektetők pedig egyértelműen arra kíváncsiak, hogy a Fed közlemény hangvétele elmozdulhat-e már a közelgő monetáris szigorítás irányába. Március óta a Fed közleményeinek visszatérő eleme az irányadó ráta jelentős ideig történő alacsonyan tartása, az eszközvásárlási program végleges lefaragása után. Amennyiben a döntéshozók valóban elhagynák ezt az elemet a kiadott közleményből, a jelenleg árazottnál akár hamarabb bekövetkező tengerentúli kamatemelés lehetősége nyomán a dollár akár tovább is erősödhet a főbb fizetőeszközökkel szemben, az előttünk álló hét folyamán.

 

Scroll To Top