A tömegközlekedésben is változások lesznek a hétvégi rendezvények miatt

A hétvégén több politikai és sportrendezvényt is rendeznek Budapesten, amelyek miatt a közösségi közlekedésben is változásokra kell készülni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint szombaton délelőtt 10 és este 7 óra között politikai rendezvényeket tartanak az V. kerületi Kossuth Lajos téren és az Alkotmány utcában, ahonnan a XIV. kerületi Hősök teréhez vonulnak a résztvevők, ahol választási rendezvény lesz. A rendezvény helyszíneit, valamint a menet útvonalát a rendőrség lezárja, ezért több tömegközlekedési járat útvonala is megváltozik.
Vasárnap reggel 8 és délután 2 óra között a XIV. kerületi Városligetben futóversenyt rendeznek. Délután 2 fél 5 között pedig a VI. kerületi Andrássy úton, az Operaház előtt politikai rendezvényt tartanak. A futóverseny miatt reggel fél 8 és délután 2 óra között lezárják a Városligetben a Zichy Mihály út-Városligeti körút-Ötvenhatosok tere-Olof Palme sétány-Kós Károly sétány-Paál László út útvonalat. A demonstráció előkészítő és a bontási munkái miatt várhatóan hajnali 5 és este 9 óra között lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között. A rendőrség a további forgalomkorlátozások mértékét a résztvevők számától teszi függővé – írta a BKK.
A rendezvények, s az útlezárások miatt több közösségi közlekedési járat is módosított útvonalon közlekedik. A változások az M1-es metró, 2-es, 4-es és 6-os villamos, 9-es, 15-ös, 105-ös, 20E, 30-as, 30A és 230-as autóbusz valamint a 70-es és 78-as, 72-es, 73-as, 75-ös, 76-os trolibuszok közlekedését érintik.
A BKK az autósokat és a tömegközlekedőket arra kéri, hogy az rendezvények helyszínére való eljutásban a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat – elsősorban a metrót – részesítsék előnyben az egyéni autós közlekedés helyett. Kiemelték továbbá, hogy a közúti lezárások és emiatt a tömegközlekedési járatokra is érvényes forgalomkorlátozások a rendőrségi döntések függvényében változhatnak. A BKK ezért azt kéri, hogy figyeljék a BKK Info oldalát vagy a BKK Facebook-oldalát, ahol a forgalmi változásokról folyamatos tájékoztatást adnak.(MTI)

Scroll To Top