A gazdasági környezet is segítette az OTP nyereségének 50 százalékos bővülését

Az OTP csoport harmadik negyedévi nyereségének több mint 50 százalékos emelkedését nagymértékben segítette a Magyarországon, illetve a leánybankok országaiban tapasztalható kedvező gazdasági környezet – mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a pénzintézet pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az OTP a harmadik negyedévben 131,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami 53 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, és 25 százalékkal az idei második negyedév nyereségét. A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az első kilenc hónapban a bankcsoport majdnem 310 milliárd forint adózott eredményt ért el, 29 százalékkal magasabbat, mint a tavalyi hasonló időszakban.
Bencsik László elmondta: az OTP elemzői szerint idén is számottevő növekedés várható azokban az országokban, ahol a csoport tevékenykedik, a bank elemzői 2019-ben Magyarországon éves átlagban 4,8 százalékos gazdasági bővülést várnak.
Az OTP vezérigazgató-helyettese közölte: az anyabanknál igen sikeres a babaváróhitel, az idei harmadik negyedév végére az OTP szerződéses állománya 124 milliárd forintot ért el, amivel 45 százalékos a bank piaci részesedése.
Bencsik László közölte: az idei harmadik negyedévi nyereséghez egy egyszeri, 21,4 milliárd forintos tétel is hozzájárult, mivel az OTP az elmúlt időszakban a térségben több bankot is megvásárolt. A megvett bankok esetében a saját tőke és a vételár közötti különbözetet elszámolták, a korrekciós tételek nagy része ennek tudható be – fűzte hozzá.




A vezérigazgató-helyettes jelezte: a leánybankok közül az idei első háromnegyed évben az „ukrán OTP” nyeresége éves összevetésben 40 százalékkal, az orosz leánybanké 17 százalékkal emelkedett, ebben az is tükröződik, hogy a hrivnya és a rubel is erősödött a forinttal szemben.
Kitért arra: az OTP bankcsoport nyereségének növekedéséhez a magyarországi anyabank 4 százalékkal járult hozzá, a leánybankok játszották a döntő szerepet, különösen a bolgár, ukrán, horvát és a szerb pénzintézet teljesítménye volt figyelemre méltó.
Jelezte: az OTP negyedik negyedévi teljesítményében egy már akvirált, nagyobb szerb bank eredménye is szerepel majd, emellett idén véget érhet a már megvett szlovén bank tranzakciója.
Bencsik László kitért arra: idehaza a fogyasztási hitelek 43 százalékkal bővültek, a jelentős növekedést elsősorban a babaváró hitel iránti érdeklődés idézte elő.
Közölte: Magyaroszágon a vállalati hiteleknél a növekedés üteme 4 százalékot ért el az idei harmadik negyedévben. Az anyabank betétállománya is emelkedett, a lakossági betétek 2 százalékos bővülése annak ellenére következett be, hogy időközben megjelent a piacon a nagyon kedvező kamatozású a magyar állampapír plusz (MÁP Plusz) is.
Bencsik László kiemelte: az OTP a hazai jelzáloghitel piacon 30,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a szerződéses összegek alapján, az OTP-n keresztül folyósított, vissza nem térítendő csok támogatás az idei harmadik negyedév végén 156 milliárd forintra rúgott.(MTI)

Scroll To Top