A kormányzati szektor eredményszemléletű uniós módszertannal számolt hiánya az előzetes adatok szerint 934 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt 2018-ban. Az egyenleg 2017-hez képest 90 milliárd forinttal romlott, GDP-arányosan változatlan maradt – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A negyedik negyedévben 626 milliárd forint volt a deficit, a GDP 5,8 százaléka, 52 milliárd forinttal, 1,0 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál.
A kormányzati szektor bevételei 2018-ban 1461 milliárd forinttal, 8,5 százalékkal növekedtek és 18 617 milliárd forintot tettek ki. A kiadások 1551 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal, 19 551 milliárd forintra nőttek. A bevételek között az áfabevételek és az uniós támogatásokat is tartalmazó egyéb bevételek nőttek a legnagyobb mértékben, a kiadások között a beruházások emelkedtek a legnagyobb ütemben.
Az adatokat a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló szabályoknak megfelelően jelentette a KSH az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak.
A bevételek között 503 milliárd forinttal (13,9 százalék) emelkedett az áfabevétel. A jövedelemadó-bevételek 72 milliárd forinttal (2,5 százalékkal) nőttek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 243 milliárd forinttal (5,0 százalékkal) növekedtek. Az egyéb bevételek, főként az uniós támogatások jelentős emelkedése következtében 335 milliárd forinttal, 13,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Az EDP-jelentés adatai szerint tavaly az önkormányzatok 254,4 milliárd forint többlettel zártak, ami ebben az évben várhatóan 368,3 milliárd forint deficitbe fordul. A prognózis szerint ugyanakkor a központi költségvetés eredményszemléletű hiánya a tavalyi 1361,2 milliárd forintról 362,7 milliárd forinttal 998,5 milliárd forintra csökken.
A jelentés 42 073 milliárd forint nominális GDP-vel számol, ami 1,5 százalékkal nagyobb az előző EDP-jelentésben prognosztizált 41 469 milliárd forintnál. Az idei évre 45 448 milliárd forint GDP-t prognosztizál a jelentés, ami 8,0 százalékos nominális növekedést mutat.
A friss EDP-jelentés 824,7 milliárd forint államháztartási hiánnyal számol erre az évre és az esztendő végére 31 431,8 milliárd forint államadósságot vár, ami GDP-arányosan 1,8, illetve 69,2 százaléknak felel meg.
A kormányzati szektor adóssága – az MNB adatai szerint – 2018 végén 29 807 milliárd forint, a GDP 70,8 százaléka volt.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
