2016-ban lesz teljesen harcképes Pentagon kibernetikai parancsnoksága

Az Egyesült Államok Kibernetikai Parancsnoksága 2016-ban éri majd el teljes harcképességét, akkorra 6200 munkatársa lesz – jelentette ki kedden Washingtonban Michael Rogers tengernagy, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója, aki egyben az amerikai kibernetikai védelemért és hadműveletért felelős parancsnokság vezetője is.

“Tudatában kell lennünk annak, hogy informatikai rendszereink kollektíven különböző szereplők támadásainak vannak kitéve, akiknek különböző érdekük fűződik ahhoz, hogy ezekbe a rendszerekbe be tudjanak hatolni” – mondta egy washingtoni kibernetikai konferencián.
Rogers rámutatott, hogy minden konfliktus forgatókönyvének egyre nagyobb mértékben van kibernetikai vonatkozása is. Egyebek mellett kitért arra, hogy ez alól a terrorelhárítás sem kivétel. Említést tett arról, hogy az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet nagyon agresszívan használta fel a médiát, a technikát és az internetet, aminek – mint hangsúlyozta – megkülönböztetett figyelmet szentel.(MTI)

Scroll To Top