Az Egyesült Államok főtárgyalója keddi szenátusi meghallgatásán elzárkózott attól, hogy megnevezze iráni az nukleáris programról folytatott tárgyalások lezárásának határidejét.
Wendy Sherman a szövetségi felsőház külügyi bizottságában ígéretet tett rá, hogy a kormány konzultálni fog a kongresszussal, mielőtt további, Teheránnal szemben bevezetetett gazdasági szankciókat vonna vissza. A diplomata ugyanakkor hozzátette: a Fehér Ház nem törekszik majd feltétlenül arra, hogy megszerezze a törvényhozás jóváhagyását.
Az iráni nukleáris program jövőjéről egyezkedő nagyhatalmak és Teherán képviselői nemrégiben arról állapodtak meg, hogy négy hónappal, november 24-ig meghosszabbítják a tárgyalásokat. A megállapodás lehetővé teszi Irán számára, hogy további 2,8 milliárd dollárt visszakaphasson a befagyasztott külföldi bankszámláiról.
„Az elkövetkező négy hónap lehetővé teszi majd a számunkra, hogy eldöntsük, lehetséges-e a diplomáciai megoldás” – mondta Sherman.
A diplomata ugyanakkor, a szenátorok kérdéseire válaszolva, nem volt hajlandó olyan kijelentést tenni, miszerint a mostani hosszabbítás lesz az utolsó. A főtárgyaló kitérő válaszait a honatyák bírálatnak vetették alá.
Irán azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál, az Egyesült Államok és szövetségesei szerint viszont az urándúsítás és rakétafejlesztés arról tanúskodik, hogy az iszlám köztársaság titokban nagy hatótávolságú tömegpusztító fegyverek előállításán dolgozik.
Teherán atomprogramjáról tavaly novemberben átmeneti megállapodás született, amelynek értelmében a nagyhatalmak egy sor eljárás befagyasztásának fejében enyhítettek a gazdasági büntetőintézkedéseken, ami 7 milliárd dollár értékben szabadított fel eszközöket Irán számára.
A végleges megállapodás határidejét június 20-ra tűzték ki, de John Kerry amerikai külügyminiszter és más államok diplomáciai vezetői úgy foglaltak állást, hogy a tárgyalásokon ugyan sikerült konkrét haladást elérni, de még mindig túl nagy az álláspontok közötti különbség.
Sherman keddi meghallgatásán kijelentette, hogy a kormány nem adta volna hozzájárulását a határidő kitolásához, ha nem hinne abban őszintén, hogy további haladás lehetséges.
Az amerikai törvényhozás de facto megvétózhatja majd az Iránnal megkötendő végső megállapodást, mert a szankciók visszavonását olyan feltételekkel hagyhatja jóvá, amelyek elfogadhatatlanok Teherán számára. A szövetségi törvényekben rögzített gazdasági büntetőintézkedések visszavonását a kongresszus mindkét házának jóvá kell majd hagynia.
A megállapodásnak a republikánusokkal való elfogadtatását nagyban megnehezítheti majd a Fehér Ház számára, ha az ellenzéki párt a novemberi „félidős” kongresszusi választásokon a képviselőház mellett a szenátusban is meg tudja szerezni a többséget.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
